Az Egyszervolt.hu és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animációs tanszéke először 2008-ban dolgozott együtt az ún. Versfilmek projekten. Az Egyszervolt.hu szerkesztősége ismert szerzők verseiből és verses gyerekdalokból készített egy bővebb összeállítást, melyből a MOME hallgatói választhattak egyet-egyet, melyet animációs filmként dolgoztak fel. A leendő rajzfilmrendezők Fülöp József és M. Tóth Géza szakmai felügyelete alatt filmesítették meg a verseket. A hallgatóknak egyedül a szakmai kritériumoknak kellett megfelelniük, egyébként teljesen szabad kezet kaptak. A közös vállalkozás sikerén felbuzdulva 2010-ben újabb versfilmek születtek, így számuk 28-ra bővült.

Képkocka Gellár Csaba animációs filmjéból, a Béka-partiból (2008)

Október 28-án ünnepeltük az Animáció Világnapját, ennek apropóján pedig az Egyszervolt.hu és a MOME újabb adag versfilmet mutatott be: 2011-ben a korábbiaktól eltérően kizárólag dalokból választhattak a hallgatók, munkájukat pedig Gács Réka segítette. A Versfilmek sorozat így újabb nyolc alkotással bővült, melyekhez Palya Bea, Gryllus Vilmos, Szalóki Ági, illetve a Makám és a Misztrál együttesek dalai szolgáltatták az alapot. A legújabb filmek a honlapon egyelőre nem láthatóak, de a szerkesztők folyamatosan töltik majd fel ezeket is – most még csak egy intro érhető el. Az mindenesetre megállapítható, hogy a fiatal rendezők számára a gyerekkultúra tematikái közül valamiért a béka az egyik legérdekesebb. A legújabb nyolc kisfilmből kettő is békás dalt választott (Jurik Kristóf és Klungl Mátyás animációja a Misztrál együttes Béka-tangójához, illetve Klement Csabáé a Makám együttes Ebihal zenéjéhez), miközben a többi klasszikus meseállat – mondjuk a medve, a nyúl vagy a kutya – sehol sincsenek.

Képkocka Jurik Kristóf és Klungl Mátyás animációs filmjéből, a Béka-tangóból (2011)

A Versfilmek sorozat így betekintést enged abba, milyen irányok, divatok határozhatják meg a jövő magyar animációs filmjeit. Mindhárom év filmjei között találni olyan animációkat, melyek döbbenetesen jók. A színvonal persze nem egyenletes, és egyes kisfilmek inkább a felnőttekhez szólnak, mint a gyerekekhez – de hát a gyerekversekként megjelent alkotások sem feltétlenül a gyerekek számára izgalmasak. Az újak közül számunkra az egyik legérdekesebb Szabó Máté filmje, mely a Kis kece lányom című népdalt dolgozza fel Gryllus Vilmos előadásában. Szabó Máté a Jankovics Marcell tervezte és rendezte Magyar népmesék rajzfilmsorozattal lép párbeszédbe: annak látványvilágát, szerkezeti sajátosságait kortárs szemmel újítja meg. 

Az első két év versfilmjeiből egy kis antológia is született, melyet szintén az Animáció Világnapjához kapcsolódva mutattak be vasárnap délután a Tabán Artmoziban. A Mozizzz…! c. kötetben a 2008-ban és 2010-ben készült animációs filmekből emeltek ki képeket és a hozzájuk tartozó verseket. Az antológia érdekessége éppen a sutaságában rejlik: a szövegeket kísérő kiragadott filmkockák nem könyvillusztrációnak készültek, éppen ezért csak részlegesen tudják megragadni és érzékeltetni az adott vers hangulatát. Nagyon igaz ez például az egyik kedvencünkre, az Egy műveletlen kis pók balladájára: a kiemelt képkocka illusztrációként egyszerűen képtelen visszaadni azt az élményt, amit egyébként az animációs film nyújt. A Mozizz…! szándéka azonban elsősorban az, hogy a magyar animációs film legfiatalabb generációjának tájékozódási irányaiból adjon ízelítőt, és ennek a célnak eleget is tesz – inkább tájékoztató kiadványként, mint verseskötetként.

A Mozizzz…! antológia versei, illetve linkelve a hozzájuk tartozó animációs filmek:

Demény Péter: Ágóbágó álma
Fekete Vince: Négy nyulak
Finy Petra: Becsinált leves; Leander-völgyi ősember
Kántor Péter: Béka parti
Kiss Ottó: Bárányok; Csillagszedő Márió, részletek; Jó kövér királyfi; és a Hajmosás
Kukorelly Endre: Vanamit
Lackfi János: Odalenn
Miklya Zsolt: Egy műveletlen kispók balladája; Patakiskola
Nyulász Péter: Szaloncukorlányok; Csokinyuszi úrfik; Farsang

Legújabb Versfilmek (2011)

Tóth Luca – Szalóki Ági : Libegő
Felvidéki Miklós – Juhász Márk – Bárány Dani – Toma Borbála – Szalóki Ági: Pista bácsi
Felvidéki Miklós – Juhász Márk – Bárány Dani – Misztrál együttes: Csellengők
Jurik Kristóf- Klungl Mátyás – Misztrál együttes : Béka-tangó
Szabó Máté – Gryllus Vilmos: Kis kece lányom
Sára Petra – Makám együttes: Bogárbál
Klement Csaba – Makám együttes : Ebihal
Mózes Anna – Palya Bea: Mamo Csitté

Képkocka Felvidéki Miklós, Juhász Márk, Bárány Dani és Toma Borbála animációs filmjéből, a Pista bácsiból (2011)

Versfilmek (2008 – 2010)
Ezek mindegyike megnézhető a Mese.tv oldalon.

Antali Gabriella - Finy Petra: Becsinált leves
Bakos Barbara - Kiss Ottó: Bárányok
Bányai Zsuzsanna - Kiss Ottó: Jó kövér királyfi
Bárdos Attila - Nyulász Péter:  Szaloncukor lányok
Bárdos Attila - Nyulász Péter:  Csokinyuszi úrfik
Bognár Éva Katinka - Kukorelly Endre:  Vanamit
Gellár Csaba - Kántor Péter: Béka parti
Horvát- Molnár Panna -Kiss Ottó: Csillagszedő Márió, részletek
Kreif Zsuzsanna - Kukorelly Endre: Hajmosás – Nyulász Péter : Buborék
Kuizs Lilla - Lackfi János: Odalenn
Ringeisen Dávid - Finy Petra: Leandervölgyi ősember
Ruska László - Miklya Zsolt: Egy műveletlen kispók balladája
Takács Anikó - Nyulász Péter: Farsang
Tompa Borbála - Demény Péter: Ágóbágó álma
Vácz Péter - Miklya Zsolt: Patakiskola
Végső Ágota - Fekete Vince: Négy nyulak

 

Kövess minket Facebookon is!