Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyar kislányról neveznek el egy műholdat

Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázatán. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból választanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el. Magyarországról közel 800 pályamű érkezett be. A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett készíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be.

Ezekől írtak az elmúlt héten:

0 Tovább

Legózás az űrben

Utoljára lőtték fel az Endeavour űrhajót. Önmagában már ez a hír is izgalmas, de az Endeavour egyik asztronautája egy érdekes kísérlettel is készült a gyerekeknek. A szokásos rakományon kívül ugyanis most először gyerekjátékot is szállított: a LEGO űrhajós szettjét. A kockákkal nem földi környezetben az a Cady Coleman épít először, akinek áprilisban már bejárta a netet az a videója, melyen a súlytalanság állapotában fuvolán játszik.

0 Tovább

NASA-játékok gyerekeknek

Izgalmas és fontos bejelentést tett csütörtökön a NASA: foszfor helyett arzént találtak egy baktériumban a kaliforniai Mono Lake iszapjában. Az ilyen felfedezések az űrkutatás figyelmét is újabb kérdésekre irányítják. Ennek apropóján – azoknak, akik eddig még esetleg nem ismerték – szeretnénk ajánlani a NASA Kids’ Club honlapját, melyen játékosan tanulhatnak, ismerkedhetnek a gyerekek az űrkutatással és annak történetével.

Az egyszerűen és átláthatóan felépülő oldalon öt különböző nehézségi szint közel húsz játéka közül választhatunk. Nincs legördülő, bonyolult menürendszer, minden program elérhető rögtön a főoldalról. A programok szerencsére nem túl nagy méretűek, és bár a bonyolultabb grafikai megoldásokkal élő játékok betöltése több időt vehet igénybe, hosszú percekig viszont ezeknél sem kell várakoznunk. További szerethető tulajdonsága az oldalnak, hogy nem kell regisztrálni. Az angol nyelvtudás fejlesztésére is alkalmas: ugyan már pár szavas angoltudással is elboldogulhatunk az oldalon, viszont nem árt, ha közben egy szótár is kéznél van.

A különböző (színezős, platform, puzzle, logikai és ügyességi) játékok szépen kidolgozottak és könnyen kezelhetőek. A hangulata mindegyiknek békés, nyugodt: a hangsúly a tanuláson, és nem az akción van. A kisebb gyerekek állatokat és természetesen NASA-helyszíneket színezhetnek ki, de akár memóriajátékokkal, képek közti különbségek keresésével is megismerhetik az űrkutatás eszközeit és fontos állomásait. Az óvodásoknak, kisiskolásoknak már gazdagabb a választék: matematikai feladatokat oldhatnak meg, rejtett tárgyakat kutathatnak fel, ügyességi és logikai játékokat vihetnek végig.

Az oldal „hátránya” a már említett tény, hogy bizonyos játékokhoz elengedhetetlen az angol nyelvtudás. A legtöbb esetben ugyan fennakadás nélkül játszhatunk akkor is, ha nem értünk angolul, de sokat levonhat az élményből (és főleg a tanulásból), ha a játékosok nem követik a szöveget. Például az oldal egyik legjobb programjában a Toy Story hősével, Buzz Lightyearral különböző puzzle és platform játékokat vihetünk végig több szinten. A megoldások után érdekes információkat olvashatunk, videókat láthatunk, melyek az űrkutatás történetéről, eredményeiről szólnak, és a játékok maguk is ezeket dolgozzák fel. A memóriajátékban például országok zászlóit kell párosítani a hozzájuk tatozó tudományos felfedezéssel. Segítség, hogy a leíró kártyák sarkában is megjelenik a zászló, de a szöveg megértése nélkül a játék csak egy közepesen nehezített memóriapróba: a párok kirakása mellett viszont a tudománytörténelem olyan fordulópontjairól olvashatunk, melyek az űrkutatáshoz mai fejlettségéhez vezettek.

0 Tovább

Űrkutatásról gyerekeknek

Egy nagyon izgalmasnak ígérkező családi programot ajánlunk szombatra. A kispesti Wekerlei Gyermekház a magyar űrrepülés 30. évfordulójára és a világűr tiszteletére sci-fi programokkal várja az érdeklődő gyerekeket, felnőtteket.

A programok között lesz filmvetítés, kiállítás régi csillagászati térképekből, előadások az űrkutatásról, és bolygókészítés is. Az este főpontja pedig, hogy szakemberek segítségével távcsővel pásztázhatjuk az égboltot.

0 Tovább

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek