A napokban volt hír, hogy egy 12 éves tapolcai gyerek fojtogatta a tanárát, amiért az kérdőre vonta viselkedése miatt a gyereket. Ezzel egy időben pedig bejelentették, hogy nyárra elkészülhet az új közoktatási törvény - Hoffmann Rózsa Zánkán, az Országos Diákparlament megnyitóját megelőző sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy az új törvénnyel "vége annak a világnak is, hogy egy rendbontó gyerek terrorizálhasson egy tanórát".

Hogy ez pontosan mit is fog jelenteni, arról csak találgatni lehet a sajtótájékoztató, a különböző fórumokon elhangzott utalások és a 2010. decemberében közzétett közoktatási törvény vitaanyaga alapján. A média persze a diák-tanár konfliktusokra hegyezi ki az iskolai erőszak problémáját, fontos azonban megemlíteni, hogy a gyerek-gyerek közti agresszió ennél jóval általánosabb, és mélyebb sérüléseket is okoz. Az iskolai fegyelmezésről, büntetésről szóló viták elsődlegesen tehát nem arról szólnak, hogyan kellene megvédeni a tanárt, hanem hogy a pedagógus hogyan kaphat olyan eszközöket, mellyel a problémás gyereket nevelheti. Az eddigiek alapján azonban még mindig nem született konkrét javaslat arra, hogyan lehet segíteni az agresszív, viselkedészavaros gyerekeket, hogy beilleszkedhessen a közösségbe: ugyanis hiába zárja ki végső esetben a gyereket egy iskola, a tankötelezettségi korig iskolába kell járnia, a probléma tehát nem fog megoldódni, csak átkerül egy másik intézménybe.

Összeszedtük, mit javasol az oktatási államtitkár és csapata az iskolán belüli erőszak visszaszorítására.