Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Még mindig a tévé a legnépszerűbb bébicsősz

Minden eddiginél több időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt - derült ki egy friss amerikai kutatásból. Egy San Franciscó-i nonprofit egyesület, a Common Sense Media 1384 szülőt kérdezett meg a gyerekeik médiafogyasztási szokásairól. A mobilokra készített alkalmazások elterjedése óta ez az első ilyen irányú felmérés, de unikális amiatt is, hogy a képernyő előtt töltött időt a születéstől kezdve vizsgálja.

Az eredmények értékelése több egyéb mellett arra is rávilágított, hogy a gyerekek között egy ún. "app-szakadék" húzódik. A tehetős, vagyis a 75 ezer dollárnál magasabb jövedelmű családok nagyjából fele elsősorban a kisgyerekeknek tölt le mobilszoftvereket - szemben a 30 ezer dollárnál alacsonyabb jövedelmű családokkal, ahol ez mindössze nyolcból egy családra jellemző. A szerényebb körülmények között élő szülők harmada pedig azt sem tudja, mit takar az "app" rövidítés. (Ez az okostelefonokra, táblagépekre, médialejátszókra gyártott szoftver, magyarul alkalmazás.)

0 Tovább

A gazdagabbak kevesebb gyereket akarnak

A Gallup 1936 óta rendszeresen megkérdezi az amerikaiakat, mit gondolnak az ideális család méretéről. Az intézet múlt héten frissítette az erre vonatkozó adatokat.

0 Tovább

Te mennyit költesz a gyerekedre?

Még 2007-ben készített a TÁRKI egy felmérést arról, mennyibe kerül egy gyerek felnevelése születésétől az egyetemi tanulmányai végéig. A felmérés szerint évente átlagosan 1,26 millió forintot költünk a gyerekeinkre, vagyis átlagosan 30 millióba kerülnek, mire elvégzik a felsőfokú képzést is. Nyilván családtípusonként is változik, hol mennyit fordítanak a gyerekekre. A vizsgálat alapján ahol egy szülő nevel két gyermeket, ott 842 ezer forintra csökken a ráfordítás, míg az egykékre 2,04 milliót fordítanak a szüleik. Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a készpénzkiadások vannak az összegekben. A kutatók összegezték a háztartási munka becsült értékét is, ami évente nagyjából 404-1663 ezer forint értékű munkát jelent. (A tanulmány itt letölthető.)

2011-ben Magyarországon egy kétkeresős, kétgyermekes családnak havonta 228,3 ezer forint kellett az elfogadható színvonalú megélhetéshez. Az adatok szerint itt is érvényes a méretgazdaságosság, azaz minél több tagból áll a család, annál alacsonyabb az egy főre eső összeg: a két felnőttből és négy gyermekből álló háztartásban fejenként havi 48,6 ezer forint is elegendő - elemzi a napi.hu a KSH adatait. Ugyanakkor tudjuk, hogy a gyerekek ötöde él olyan családban, ahol nincs aktív kereső, és az optimistább becslések szerint is 300 ezer gyerek él mélyszegénységben.

Hasonló felmérések a világ többi országában is készülnek, ezek közül nézzünk meg most néhányat!

0 Tovább

Bizonyított tény: az iskola unalmas

Kivételesen nem brit, hanem német tudósokhoz köthető az a 400 ezer euróba kerülő kutatás, mely kimutatta, hogy az iskolai órák unalmasak.

A szászországi gyerekek kedvetlenül, motiválatlanul ülnek az osztálytermekben, és még a sport is kevés az iskolákban. Pedig a jókedv, a motiváltság és a testmozgás rendkívül fontosak az eredményes tanuláshoz - állítja az ulmi egyetem agykutatója, Manfred Spitzer.

0 Tovább

Mítoszok és valóság: a tanárok és a gyerekek valódi helyzete Magyarországon

Ez az infografika az OECD-országok 2009 nyarán megjelent Oktatási körképét foglalja össze. Ebből többek között kiderül az is, hogy Magyarország egyike azon országoknak, ahol a legkevesebb gyerek jut egy tanárra, és a magyar pedagógus tölti a legkevesebb időt iskolai munkával. Igaz, a most áprilisban készített grafikonhoz nem a legfrissebb jelentést használták (a 2010-es kiadás egy éve jelent meg, és hamarosan jönnie kell a 2011-esnek is), az összesítések érdekes összefüggésekre mutatnak rá - bár elsősorban a tanárok helyzetére összpontosítanak.

Az OECD 2009-es Oktatási körképéből készült grafikon nagyobb méretéhez kattints a képre!

0 Tovább

Sötét a gyerekek világképe: ki a hibás?

A héten ismertették egy friss kutatás eredményét, mely azt állítja, hogy a gyerekek 70%-a érzelmileg sivár családban nő fel, ezért például a valóságshow-kból választanak példaképet. 65%-uk nem ítéli el a kisebb értékű lopást, nyolcból egy gyerek szerint a gyilkosság olykor indokolt lehet, és 53%-uk 12-15 éves korban már nemi életet akar élni. A Kaposvári Egyetem pedagógiai karának felmérésében 1400 8-15 éves gyereket kérdeztek meg. A cél az volt, "hogy minél tisztább képet kapjanak a mai gyerekek gondolkodásmódjáról, világképéről."

Ezek az adatok így ömlesztve valóban elég ijesztően hatnak, de a különösen szomorúvá az teszi őket, amiért (kurzív) ezek a válaszok születtek. A lopást például azért nem ítélik el, mert van, aki szükségből teszi, míg mások azt az érvet hozták fel mellette, hogy a politikus is lop. Az indoklás alapján következtethetünk arra, hogy a gyerekek többsége valamilyen formában már tapasztalta a nélkülözést (vagyis a hangzatos kijelentésekkel szemben nem egyszerűen arról van szó, hogy "trendi" a lopás). 20 éve a 8-15 évesek 40%-a mondta azt, hogy nem szeretetteljes a családi légkör, a mostani felmérés alapján ez az arány 70%-ra emelkedett: ennyien érzik úgy, hogy nem érdeklik a szüleiket. A családban tapasztalt közömbösség miatt pedig nem meglepő, hogy a gyerekek kritika nélkül átveszik adott esetben médiában látott mintákat, és hogy - ha tévesen is - de máshol, máshogyan keresik a figyelmet: kirívó magatartással vagy éppen a korán kezdett nemi élettel.

7 Tovább

A hét hírei: oktatási reformok, adománygyűjtések, felmérések

A kormány és a gyerekek

  • Vélhetően nem kerül bele a gyerekek után járó plusz szavazati jog az alkotmánytervezetbe. Az alkotmány-előkészítő parlamenti bizottság fideszes elnöke, Gulyás Gergely Bécsben azt mondta: a mind ez ideig visszaérkezett több mint nyolcszázezer kérdőív alapján ezt kevesen támogatták.
  • Tankötelezettség: téves diagnózis, hibás terápia a kormány javaslata - részletes pro és kontra összefoglaló a tankötelezettségi korhatár 15 évre való leszállításáról.
  • Hoffmann Rózsa: a tankötelezettség korhatárát a közoktatási törvény szabályozza majd, annak elfogadásáig és a partnerek meggyőzéség pedig még van idő. Az államtitkár úgy látja, hogy a vezető politikusok inkább a 16 éves korhatár felé hajlanak.


Adományok és akciók

A Lindt aukcióján ilyen, Roger Federer aláírásával ellátott porcelán nyúlra lehet majd licitálni.

0 Tovább

Gyerekek a tévé előtt: felmérés

A Eurodata TV Worldwide március 3-án publikált jelentése 2010-ben július és december között vizsgálta öt ország (Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Nagy-Britannia) tévénézési szokásait a gyerekek körében.

A jelentés érdekes összefüggésre hívja fel a figyelmet. Annak ellenére, hogy a mai gyerekek nagyon otthonosan mozognak a legújabb multimediális technológia használatában, a televízió fölénye még mindig magas - sőt folyamatosan emelkedik. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy a készülékgyártók és a műsorszolgáltatók folyamatosan fejlesztenek, bővítik a lehetőségeket. Johanna Karsenty, a kutatás vezetője kiemelte, a digitális áttérés iramának növekedésével a gyerekek megtapasztalhatják az előnyeit azoknak a szolgáltatásoknak, melyek segítségével azt és akkor nézhetnek, amit és amikor csak szeretnének. A gyerekek tévéfogyasztása tehát együtt változik az eszközök és a tartalomszolgáltatás fejlődésével.

0 Tovább

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek