Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mesekönyvek adventre

Jövő héten már az első adventi vasárnapot ünnepeljük, éppen ezért a legfrissebb téli vagy karácsonyi tematikájú gyerekkönyvekből válogattunk össze egy csomagot. Mindegyikről írni fogunk - kivételesen nem hétvégenként, hanem sűrűbben a következő két hétben. Most egy kis ízelítőt mutatunk az egyébként nagyon izgalmasnak tűnő kínálatból.

Elfelejtett lények boltja
Cerkabella Könyvkiadó/Mo&Mo Bt.

Sokszerzős, több illusztrátoros gyűjtemény kortárs írók történeteiből. Tulajdonképpen könyves adventi kalendárium: 24 szerző meséit és verseit tartalmazza.

1 Tovább

Jön a családjogi törvény, itt van az új alaptanterv

Régóta létező, de a gyakorlatban csak ritkán alkalmazott szabályokat iktatna sarkalatos (kétharmados többséget igénylő) törvénybe a KDNP családjogi javaslata, amelyről első olvasatban már tárgyalt a kormány. A KDNP tervezete szerint a gyerekek nem élhetnek majd egészségtelenül, és törvényben rögzített kötelességük lesz szót fogadni a szüleiknek, a szülőknek pedig akár azon az áron is segíteniük kell a gyerekeiket, ha ezzel magukat fosztják meg valamitől - egyebek mellett ezek a javaslatok vannak a családjogi törvény [origo] birtokába került tervezetében. A kormány több eszközzel is segíteni akarja a gyereket nevelők boldogulását, a gyermektelen élettársak viszont hátrányba kerülhetnek.

Egy regionális gyámhivatal vezetője az [origo]-nak azt mondta: "helyénvalónak" tartja, hogy az új törvényben kötelezettségek is szerepelnének, a jelenlegi, 1952 óta létező szabályozás ugyanis szerinte inkább csak jogokat fogalmaz meg, az együttműködés előírása pedig "elvi keretet adhat" a később kidolgozandó végrehajtási részletszabályokhoz. Egy másik gyámhivatal vezetője szerint nem is teremtene új helyzetet a KDNP tervezete, csak ha részletesen meghatároznák, ki számít engedetlennek, és milyen szankciókkal kell sújtani azokat, akik nem szófogadóak, ilyenek azonban nem szerepelnek a javaslatban.

Az elmúlt hét híreiből válogattunk.

0 Tovább

Az elmúlt évek egyik legszebb gyerekkönyve

Nevenincs és sosemvolt hercegnők - már a cím is valami különlegeset idéz, ráadásul a nagyalapú, szép kivitelezésű könyv mágnesként vonz magához a könyvesboltban is. És amikor kinyitjuk, a varázslat csak fokozódik: Rébecca Dautremer művészi könyvillusztrációtól egészen egyszerűen nem lehet elszabadulni. Túlzás nélkül lehet mondani, hogy ez az egyik legszebb könyv, mely az utóbbi években, sőt évtizedben magyarul megjelent.

0 Tovább

Már a Harisnyás Pippi is rasszista?

Szakemberek újra és újra visszatérő témája, hogy milyen veszélyesek is a gyerekkultúra kedvelt meséi: a Hupikék törpikék antiszemita, rasszista és kommunista, a Spongyabob agyzsibbasztó, a Thomas, a gőzmozdony pedig nem píszí. És most itt a legújabb: állítólag a Harisnyás Pippiről szóló könyvek is rasszisták.

2 Tovább

Gyerekmunka gyerekrajzokon

Megrázó kiállítást nyitott meg az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (ILO - International Labour Organization) olyan rajzokból, melyek a "Gyerekek a gyerekmunkáról" témában készültek. A kiállítás anyagát a Genfi Világszövetség pedig egy ingyenesen letölthető kiadványban gyűjtötte össze. A kötet célja felhívni a figyelmet a gyerekmunkások kiszolgáltatott helyzetére, a gyerekmunka különböző fajtáira. A 8-16 év közötti alkotók között többen maguk is a gyerekmunka áldozatai. A rajzok a világ minden tájáról érkeztek, ezekből mutatunk párat.

0 Tovább

A te gyereked ismeri a jogait?

Minden gyereknek joga van ismernie a jogait - ezt mondja ki a Gyermekjogi Egyezmény is, melyet Magyarország 1991 őszén ratifikált. A jogok megismerése, megértése azonban sokszor egy felnőtt számára is nehéz, éppen ezért a szaknyelven megfogalmazott alapdokumentumokhoz több segédanyag is készült. Ezek közül mutatjuk most be az Országgyűlési Biztosok Hivatalához tartozó honlapot, a gyermekjogok.obh.hu-t. Az oldalt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa indította, hogy legyen egy olyan hely az interneten, ahonnan a gyerekek tájékozódhatnak az őket érintő jogokról.

2 Tovább

Balatoni gyerekfantasy szörnyekkel és akcióval

Ezen a hétvégén egy sok szempontból különleges könyvet mutatunk be: Nyulász Péter Helka - A Burok-völgy árnyai című meseregényét. A Helka egy kevésbé ismert, de annál varázslatosabb balatoni legendát idéz fel. A Balatonon mára leginkább presszók vagy hajók nevei őrzik Helka történetét, és csak kevesen vannak, akik tudják, ki is volt Helka vagy Kelén, esetleg Sió és Kamor. (Aki kíváncsi rá, itt olvashat róluk.) Nyulász Péter az eredeti legendát dolgozta fel egy akciódús, fordulatos gyerekfantasy-vé.

0 Tovább

A magyar animációs film új nemzedéke

Az Egyszervolt.hu és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Animációs tanszéke először 2008-ban dolgozott együtt az ún. Versfilmek projekten. Az Egyszervolt.hu szerkesztősége ismert szerzők verseiből és verses gyerekdalokból készített egy bővebb összeállítást, melyből a MOME hallgatói választhattak egyet-egyet, melyet animációs filmként dolgoztak fel. A leendő rajzfilmrendezők Fülöp József és M. Tóth Géza szakmai felügyelete alatt filmesítették meg a verseket. A hallgatóknak egyedül a szakmai kritériumoknak kellett megfelelniük, egyébként teljesen szabad kezet kaptak. A közös vállalkozás sikerén felbuzdulva 2010-ben újabb versfilmek születtek, így számuk 28-ra bővült.

Képkocka Gellár Csaba animációs filmjéból, a Béka-partiból (2008)

0 Tovább

Az EU nem tűri a gyerekkereskedelmet

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a gyerekek szexuális zaklatása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló európai uniós irányelvtervezetet. Az új jogszabály értelmében - amelyet formálisan még az EU-tagországok kormányait képviselő Tanácsnak is jóvá kell hagynia - egyszerűbb lesz büntetni és megakadályozni a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket, és a sértettek is nagyobb védelemben részesülnek majd.

Mint Cecilia Malmström, a belügyekért felelős európai bizottsági tag a strasbourgi plenáris szavazást üdvözölve hangoztatta, a jogszabály egyértelművé teszi: "az EU nem fogja eltűrni, hogy szexuális vágyaik kielégítéséhez a bűnözők tárgyként használják fel a gyermekeket, illetve azt, hogy áruként kereskedjenek velük".

0 Tovább

„Nézd, milyen szép színeket kevertem!”

Mese a színek hatalmáról - nagyjából így lehetne röviden összefoglalni, miről is szól Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt meséje, a Cerka Tinka és a szürke lord. A Miklya házaspár a szó szoros értelmében sokszínű világot teremtett: Kolorító mindennapjait az határozza meg, hogy uralkodói, Lord Grafith, Don Aquarell, Donna Pastella, Signorina Tempera éppen milyen arányban keverik hozzá árnyalataikat.

A sztori lényege, hogy Don Aquarell és Donna Pastella visszafogottan színes uralkodását felborítja Lord Grafith felbukkanása, és ezzel Kolorítóba beköltözik a szürkeség, a színtelenség. A címszereplő Cerka Tinka - Aquarell és Pastella kislánya - nem hajlandó belenyugodni a színek nélküli életbe, próbálja felrázni a kolorítóiakat, nevetése, tettrekészsége átragad másokra is, és a színek kezdenek visszatérni a városba. Aztán kiderül, hogy az akvarell és pasztell színek sem valami izgalmasak önmagukban, és az élet akkor lehet csak igazán mozgalmas, ha az élénk, harsány, visszafogott, szomorú, határozott árnyalatok harmóniája érvényesül. Így hát mindenki jól kibékül, és beveszik még az élénk Signorina Temperát, a fekete-fehér-szürke ezer árnyalatát ismerő Lady Tust és a több millió színt látó Printert is a csapatba.

1 Tovább

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek