Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Egészségre nevelő PC-játék

PC-játékot hasznosítanának az egészséges életmódra való nevelésben: az Escape from Diab (Menekülés Diab városából) és a Nanoswarm: Invasion from Inner Space (Nanorajzás: Belső invázió) játékok célja, hogy visszaszorítsák a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kialakulási kockázatát. A programok az egészséges táplálkozás és a tetsmozgás fontosságát hangsúlyozzák.

A játékok hatékonyságát felmérő kutatás eredményei biztatóak: azok a gyerekek, akik kipróbálták őket, a szokásos napi mennyiségnél kétharmadnyival több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak. Ugyanakkor a vízfogyasztás, az aktív fizikai tevékenységek és a testalkat esetében nem voltak elég ösztönzőek a játékok: továbbra sem sikerült elérni a szükséges napi minimumot.

A szakemberek klinikai vizsgálatában 153, tíz és tizenkét éves kor közötti gyerek vett részt, akiket véletlenszerű osztottak szét egy-egy 103 illetve 50 fős csoportra. Tökéletes adatokat végül csak 133 résztvevőtől sikerült begyűjteni. Az első csoport először a Diab, majd a Nanoswarm játékokat próbálta ki, míg a másik csoport az étkezésre és a testmozgásra vonatkozó tudást alapul vevő játékokkal próbálkozott néhány népszerű internetes oldalon.

A csoporttagok magasságát, testsúlyát, derék méretét, és tricepsz vastagságát a vizsgálat kezdetén, rögtön a Diab és közvetlenül a Nanoswarm játékok után, valamint két hónappal később is megmérték. Az alanyok fizikai aktivitását minimum négy napon keresztül követték figyelemmel minden egyes mérés alkalmával. Az ételfogyasztás mértékét pedig egy dietetikus ellenőrizte és jegyezte fel 24 órán keresztül.

A vizsgálat vezető kutatója, Tom Baranowski szerint ez a két program "olyan egyedülálló videojátékok, amelyek teljes mértékben megállják a helyüket a forgalomban lévő társaik mellett. Ezekben a játékokban egy sor olyan dolgot van szőttel a történetekbe, amelyek hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Ezáltal arra motiváljak a játékosokat, hogy jelentős változásokat vezessenek be az étkezési szokásaikban."

(MTI hír alapján)

0 Tovább

A világ legdrágább játékai

A Kaposvári Egyetemen mára hagyománnyá lett az a decemberi felmérés, melyben 8-15 éves gyerekeket kérdeznek arról, hogyan tartják a karácsonyt, mit tartanak fontosnak az ünnepekkor. A felmérés alapján úgy látszik, a karácsony lényegét egyre inkább a mindegy, milyen áron megszerzett nagy ajándékok jelentik:

"A legmeglepőbb mégis az, hogy a nagyon szerény anyagi lehetőségekkel rendelkezők gyermekei sok és gyakran drága ajándékot várnak. Ráadásul erre ígéretet is kapnak a szülőktől. Meghökkentő gyakorisággal hallottuk a gyerekektől: azt mondta apa, anya, ha nem tudjuk fizetni, legföljebb az ünnep után viszszaveszik. Az áhított ajándékok leggyakrabban MP-3, MP-4 lejátszók, internetezésre is alkalmas mobiltelefonok, videó-játékok, házimozi rendszer, hordozható DVD-lejátszó. A drága elektronikai eszközök státusz-szimbólumként szerepelnek az életükben."

A drága ajándékok határa a csillagos ég: összeszedtünk néhány horror árú ajándékot, melyek között a világ legdrágább játékai is szerepelnek.

Elsőként egy komplett játszótér: egy kisebb víkendház árán (és méretében), nagyjából 7 millió forintért már kerti kastélyt is kapni.

Ha nem áll rendelkezésre az épülethez megfelelő méretű kert, akkor nagyjából 1,2 millió forintért hozzá lehet jutni egy kisebb méretű, de még így is hatalmas rózsaszín csodához: egy viktoriánus kort idéző, emeletes kúriához. (A visszafogottabbak valamivel kisebb, kevésbé feltűnő színű házakból is válogathatnak ezen az oldalon.)

A limitált számban forgalmazott Golden Jubilee hintaló valamivel több, mint 1,5 millió forintért szerezhető be - ezért az árért pedig extra igényeket is teljesítenek: a megrendelő megválaszthatja például a méretet, az anyagot és a színeket.

A világ legdrágább játékautója egy Hot Wheels: a 2700 színes gyémánttal díszített, fehérarany keretes kocsi a Mattel játékautóinak 40. évfordulójára készült. Vajon milyen lehet egy 29 millió forintot érő matchboxot tolagatni?

Az autók szerelmesei 10,34 millió forintért szert tehetnek egy 1986 Ferrari Testarossa Go-Kart-ra is - de akár már 5 millióért is hozzájuthatnak. A bőrüléses, minden kerékhez külön tárcsafékkel felszerelt autó természetesen nem valódi gokart, a végsebessége mindössze kb. 50 km/h.

Persze nemcsak feltűnő, impozáns tárgyak közül lehet válogathatni. A világ legdrágább yoyójáért 3,3 millió forintot kell fizetni. Ez a kis játékszer olyan különleges alumminiumötvözetből készült, melyet a repülőgépeknél használnak.

Nem kell feltétlenül, hogy egy különösen drága játékot többszáz ékkővel díszítsenek, vagy különleges fémből legyen az alapja. A játékmackók 125. évfordulójára egy német cég 125 mackót készített: a plüssök szája aranyból van, szemük zafírból és gyémántból. 14 millió forintos áraikkal ezek a világ legdrágább játékmackói.

További drága játékokról lehet olvasni ezen és ezen a weboldalon.

0 Tovább

Vér helyett legóforgács

A LEGO videójátékai a biztos sikerre utaznak: a programok a legnépszerűbb, legendás sikerfilmeket, a Csillagok háborúját, a Batmant, az Indiana Jonest dolgozzák fel. A Gyerekszemle blog a Harry Potter és a Halál ereklyéi bemutatója apropóján már összegyűjtötte az ingyenes online Harry Potter-játékokat, most viszont beszereztük és kipróbáltuk a LEGO Harry Potter: Years 1–4-et is, melyben az első négy HP-könyv játszható végig.

Aki egyetlen LEGO-videójátékot is kipróbált, az az összessel el fog boldogulni, hiszen a játékok felépítése, az akciók, az irányítás, de nagyjából még a grafika és a hangok is azonosak. (És ez a LEGO-szoftverek egyik hibája is: végtelenül kiszámíthatóak annak, aki már egyet végigvitt.)

A sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan a Harry Potter-játékban szintén a filmek főbb karaktereit kell irányítanunk, akár kétjátékos módban is. Ez utóbbi nagy előnye a LEGO-platformjátékoknak, hiszen manapság viszonylag kevés az olyan minőségibb platform PC-játék, melyet egy géppel, egy billentyűzettel is játszhatunk. Persze, ez érthető, hiszen a hasonló műfajú játékok már szinte kizárólag konzolokra jelennek meg. A LEGO-sorozat ilyen szempontból is hiánypótló.

A játéksorozat elsősorban gyerekeknek készült, és mindenképpen mellette szól, hogy a LEGO-figurák és az építőkockákból álló világ miatt nincs se vér, se semmiféle élethű erőszak: az ellenséges figurák vagy a leküzdendő terepakadályok egyszerű LEGO-elemekre esnek szét. A programban néhány játéktippet leszámítva egyáltalán nincs szöveg: a szereplők némajátékkal, hümmögésekkel és gesztikulálással kommunikálnak. (Az első szinten például Harry Potter legófigurájának speciális akciója az, hogy integetve köszöntheti a szembejövőket.)

A klasszikus legószínekből és –formákból felépített grafika (a filmekhez képest különösen) barátságos hangulatot teremt. A LEGO-játékok általában sem akarnak valódinak tűnni, és nemcsak a figurák, a pályák kialakításában, hanem a szinteket átvezető videókban is a mesebeliséget hangsúlyozzák. A grafika aprólékosan kidolgozott, a békés játékmenetet nyugtató tónusú színek, kerekített formák erősítik. További szerethető tulajdonsága a szoftvernek, hogy nincsenek erős hangeffektusok, a kétségbeesett szereplők is csak diszkréten felsóhajtanak. A videóknak pedig van egy kedves, burleszkszerű humora. (Ez a humor talán a Star Wars- és a Batman-játékban erősebb volt, de a Harry Potter Years 1-4-ben is szórakoztató.)

Ahogy a valódi legózás során, úgy a videójátékban is gyakran kell építkezni: hol járművet, hol emelőszerkezeteket kell összerakosgatni a megtalált és megszerzett elemekből. Ez azonban jóval kevesebb kreativitást igényel, mint logikát: a játékosnak ugyanis nagyobb kihívás megtalálni a felhasználható alkatrészeket. Felnőtt játékosoknak talán kissé monotonnak és (kellemesen) unalmasnak tűnhet a program, de tapasztalat, hogy a gyerekek kifejezetten élvezik.

A Harry Potter: Years 1–4-et hét éves kortól ajánlják, ami ugyan reális, de a 3D platformműfajra (különösen számítógépen) jellemző irányítási nehézségek miatt nem biztos, hogy minden gyereknek azonnal sikerélménye lesz. Ráadásul egyes pályák megoldásához nem csak ügyességre és jó időzítésre, hanem bonyolultabb logikai feladatok megoldására is szükség van, az akadály pedig csak a két játékban lévő figura együttes mozgatásával győzhető le. Egyjátékos módban tehát rögtön két figurát kell két különböző billentyűkombinációval, mégis összehangoltan irányítani. Hogy ez gördülékenyen menjen, gyakorlott platformjátékosnak kell lenni – érdemesebb tehát nagyobb testvérrel vagy egy szülővel közösen végigvinni néhány szintet.

0 Tovább

Dalkomponálás zenélő esőcseppekkel

A Swissmiss blogon találtuk ezt az egyszerű, de remek kis játékot: esőcseppekre kattintgatva komponálhatunk nyugtató, kellemes dallamokat. A zöld metronóm gombbal egy ütemet is kapunk, ami segít a megfelelő időzítésben. Kisgyerekek számára is könnyen kezelhető.

A játék itt található.

0 Tovább

Ingyenes Harry Potter-játékok

A héten mutatták be a magyar mozikban a Harry Potter és a Halál ereklyéi filmváltozatának első részét. Ennek apropójából összegyűjtöttük a rajongóknak az ingyenes játszható online Harry Potter-játékokat.

Harry Potter Motorbike Escape

A Harry Potter és a Halál ereklyéinek weboldalán érhető el a legújabb ingyenes HP-játék, melyben Harryért eljön barátja, Hagrid, hogy magával vigye a repülő motorján. Útjuk során ellenséges varázslók támadják meg őket, akiket vagy mi lövünk le, vagy ők sebeznek meg és lőnek le minket. Természetesen egy klasszikus lövöldözős játékkal van dolgunk, ahol a kurzor segítségével célozhatunk. A grafika és a fényhatások egy egyszerű online játékhoz képest elég meggyőzőek, és a játéknak egészen jól sikerül visszaadnia a HP-filmek hangulatát. Kisebbeknek nem ajánlott, már csak azért sem, mert műfajából adódóan nem egy békés játék.

Harry Potter Currency Collector

Egy hangulatos és addiktív, élvezetes logikai-ügyességi játék a Legótól, fülbemászó zenével.

Harry Potter Virtual Castle

A Lego játékszoftvereit valószínűleg nem nagyon kell bemutatni, többek között a Csillagok Háborúját, a Batmant és az Indiana Jonest is megalkották platformra. A sorozat egyik új része a Harry Potter, ennek hangulatát tesztelhetjük a neten játszható ingyenes promóciós kisjátékkal. A rövid és egyszerű kalandjáték előnye, hogy kisebb gyerekek is elboldogulhatnak vele, és csak az egérrel kell irányítani a tárgygyűjtögetős-klikkelgetős játékot.

Harry Potter: Triwizard Challanges

A Harry Potter és a Tűz Serlegének filmváltozatához készült három ingyenes ügyességi játékot próbálhatunk ki. Bár a grafikájuk kicsit már poros, mégis hangulatosak, és a tapasztaltabb játékosoknak is kihívást jelentenek.

Harry Potter a Scholastic.com-on

Ezen az oldalon a varázslópálcás logikai játékok mellett egy komplett online Harry Potter-tudástárral találkozunk, ahol különféle, a Harry Potter-könyvekben való jártasságunkat tesztelő kérdésekre válaszolhatunk, találhatunk egy szószedetet, kis lexikont a Harry Potter-univerzumról, valamint meghallgathatjuk azt is, hogyan kell helyesen kiejteni a szereplők neveit. Angol nyelvtudás szükséges!

Harry Potter: Dolores Umbridge's Cats

A Harry Potter és a Főnix rendjéhez készült kis promóciós játékban macskákat kell kiszabadítanunk egy varázspálca segítségével.

Harry Potter-játékok a surfnetkids.com-on

Logikai, kirakós és ügyességi (nem hivatalos) Harry Potter-játékokat, valamint kvízeket találhatunk a surfnetkids.com-on, melyek jól ismert alapokra épülnek és egyszerűen játszhatóak.

0 Tovább

Művészi magyar társasjátékok - a Marbushka Játékmanufaktúra

A Marbushka Játékmanufaktúra most szeptemberben indult családi vállalkozásként: Bohony Beatrix és Zöld László 6 éves kislányuk segítségével egyedi tervezésű társasjátékokat készítenek, melyek jórészt természetes anyagokból készülnek.

A játékkészítésről, az indulásról és a tervekről Bohony Beatrix mesélt a Gyerekszemlének.

4 Tovább

Create: oldd meg, építsd, színezd!

Viszonylag kevés az olyan Mac- és PC-játék, mellyel egy nagy kiadó a kisebb gyerekeket célozza meg. Az EA Gamesnél most megjelent Create viszont egy ilyen játék: színes, békés, a kreativitásunkat és a logikánkat is fejleszti.

A világ egyik legnagyobb kiadója, az EA márkanév jól ismert a vásárlóknak, a Sony Little Big Planetjára talán túlságosan is hasonlító Create azonban meglehetősen alulteljesít - főleg, ha valaki ismeri a konkurenciától említett korábbi játékot. Kevés lehetőség van a grafikai beállításra: a felbontáson túl semmit nem állíthatunk, ami alapvetően nem lenne gond, ha az élsimítás magasabb fokú lenne. A ma kapható játékok mellett kifejezetten zavaróak lehetnek a töredezett körvonalak. Persze nem szabad elfelejteni, hogy egy elsősorban gyerekeknek készült játék esetében ritkábban fordul elő, hogy olyan gépen játszanak majd vele, amiben profi videókártya van. A játék mentségére fel lehet hozni azt is, hogy hamarosan konzolon is megjelenik, lehet, hogy a grafikát inkább arra optimalizálták. Mindenesetre a recés vonalakért a Create vidám színekkel és sokféle textúrával igyekszik kárpótolni játékosát.

A Create doboza szerint a játék 3 éves kortól ajánlott. Ha viszont nem akarunk a gyerek önbecsülésébe belegázolni, akkor 7 éves kor alatt nem engedjük, hogy kipróbálja - egyébként sem biztos, hogy három évesen már számítógépre kellene szoktatni a gyereket... A Create lényege, hogy különböző akadályokon vigyünk át tárgyakat, jutassunk át kész vagy magunk által felépített járműveket a célba. Ebben különböző eszközök segítenek (például lufik, rakéták, kerekek, építési elemek, szélmalmok), melyeket egy-egy pálya teljesítése után szerez meg a játékos, hogy aztán kedve szerint használhasson fel belőlük. Ahhoz azonban, hogy elkezdhessünk játszani, abszolválni kell a hosszú bevezetőt (alapvető információkkal), és aztán egy szintén nem túl rövid oktatójátékot is, hogy a kicsit bonyolult menürendszerben is eligazodjunk. A játék további részeiben is nagyon sok a szöveges instrukció, ezért az olvasni még nem tudó gyerekek családjának érdemes lélekben felkészülni arra, hogy szórakozás előtt jelentős időt kell a tanulásra fordítani.

0 Tovább

Szökj meg Cartagenából!

Egy újabb társasjátékot mutatunk be, melyben a Zoolorettótól eltérően nagyobb szerep jut a szerencsének, ugyanakkor a kiszámíthatatlanság gyors helyzetfelismerő-képességet és taktikus gondolkodást igényel. Az állatkerti építkezés helyett most egy darabka történelem élhető újra: hogy hogyan sikerülhetett egy csapat kalóznak 1672-ben megszöknie a bevehetetlennek és biztosnak gondolt, híres erődből.

A Cartagena 2001-ben nyerte el a német kritikusoktól Az év játéka címet, és a sikere azóta is töretlen, bár a játék itthon talán kevésbé ismert. A Cartagena egyik nagy előnye, hogy olcsó - legalábbis a társasjátékok áraihoz mérten. Már 3500 Ft-ért hozzájuthatunk egyes játékboltokban. Az alacsony árú termékekkel - és különösen igaz ez a társasokra - mindig érdemes óvatosnak lenni, a Cartagena azonban minden szempontból jó választás lehet akkor, amikor családi játékot keresünk. Az egyik ilyen ok a játékosok száma: kettő-öt személy játszhatja, így lehetőség van az egész család vagy csak a testvérek bevonására is.

0 Tovább

Ha kell egy társasjáték a családnak: Zooloretto

Nagyon sok szülő bajban van, amikor társasjátékot akar vásárolni gyerekének, hiszen mára (szerencsére) olyan nagy a kínálat, hogy teljesen el lehet veszni a színes dobozok között. Nagyon sokan meg is rettennek az egyre csak bővülő felhozataltól, és idegenkedve tekintenek az újabb és újabb ismeretlen játékokra. Inkább a jól bevált címeknél maradnak, hiszen azokkal nem lehet tévedni, így azonban a társasjátékozás óhatatlanul veszít varázsából, hiszen századszor is mindig csak ugyanazzal a két-három játékkal játszani bizony unalmas. Mások viszont éppen ellenkezőleg, a szerencsére bízzák magukat és leveszik az első szimpatikus dobozt a polcról, amit sokszor csalódás követ, nem is beszélve arról, hogy 5-10 ezer forint megy a kukába egy-egy rossz választás miatt.

A Gyerekszemle blog megpróbál segíteni a döntésben: a legígéretesebb újdonságokról éppen úgy fogunk írni, mint ahogy az elmúlt évek leginkább bevált táblás játékairól. Sorozatunkat egy, az utóbbi csoportba tartozó játékkal kezdjük, a 2007-ben Németországban az év játéka címet elnyert Zoolorettóval.

1 Tovább
1234
»

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek