Korábban írtunk arról, hogy egy friss felmérés szerint az Európai Unióban a gyerekek 36%-a, Magyarországon pedig 46%-a véli úgy, hogy jobban ért a világhálóhoz, mint a szülei. Gyakran felvetődik az is, hogy a gyerekek vajon tanáraiknál is többet tudnak-e a technikáról? Ezt a kérdést a Guardian most fel is tette oktatási szakértőknek, akik válaszaikban sok érdekes szempontot vetettek fel. Az informatikaoktatás a briteknél is főleg abból áll, hogy az alapprogramok használatát tanítják - és bár a vélemények megoszlanak arról, pontosan miről is kellene szólnia egy számtechórának, abban mindenki egyetért, hogy valami másra volna szükség.

(Kép: MTI/Balaton József)

Sam Dutton, a Google Chrome fejlesztője szerint a gyerekek nagyon értelmes, jól informált fogyasztók, de nem feltétlenül tudják, hogyan is működik a technika. A számítógép emiatt egy titokzatos fekete doboznak tűnhet számukra - vagyis passzív módon közelítenek a technikához. És ez az a pont, ahol szükség van a tanárokra: a Google szakembere azt szeretné, ha az iskolák jóval proaktívabbak lennének, és számítógépes programozást is tanítanának a gyerekeknek.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Tegnap mutatták be az egyszervolt.hu fejlesztését, az OKOS DOBOZ névre keresztelt oktatási segédprogramot. Ez a NAT követelményeit alapul vevő szoftver 1-4. osztályig hat tantárgy kapcsán (matematika, olvasás, nyelvtan, vizuális kultúra, környezettan, énekzene) négy kompetencia-területet fejleszt, közel 1000 alfeladattal. Gloviczki Zoltán, közoktatásért felelős helyettes államtitkára szerint a szoftver segíthet abban, hogy "a gyerekek boldogabbak legyenek az iskolában".

A bemutatón a felszólalok hangsúlyozták, hogy az OKOS DOBOZ előnye, hogy játszva tanítja, gyakoroltatja az adott tárgyat a gyerekekkel, miközben a digitális eszközhasználatot is tudatosítja. Vagyis a szoftver az edutainment metodikáját követi, népszerűsíti, összhangban az Európai Unió Innovatív Európa programjának célkitűzéseivel. A bemutatón ismertetett tapasztalatok szerint pedig imádják a gyerekek.

Matekfeladat 1. osztályosoknak

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Készíts virtuális hópelyhet!

A Make-a-Flake alkalmazással virtuálisan vagdoshatunk egy félbehajtogatott papírt, hogy a jól ismert módon készítsünk hópelyhet. A valódi élményt persze nem pótolja, de néhány hópihe erejéig egészen szórakoztató - bár az ollóvá változó kurzort azért meg kell tanulni irányítani.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Karácsonyi játékok a BBC-től

Karácsonykor vannak olyan helyzetek, amikor pár percig le kell kötni a kisebb gyerekeket, nálunk tipikusan ilyen az ajándékok kipakolása a fa alá. Erre a célra is remek például a BBC gyerekeknek szóló oldala, a CBeebies, ahol többféle ingyenes téli és karácsonyi online játék közül válogathatunk. A játékok elsősorban az óvodás korosztálynak lehetnek szórakoztatók, de néhánnyal az idősebbeket is le lehet kötni arra a bizonyos rövid időre.

nálunk tipikusan ilyen az ajándékok kipakolása a fa alá. Erre a célra is remek például a BBC
gyerekeknek szóló oldala, a CBeebies, ahol többféle ingyenes téli és karácsonyi online játék
közül válogathatunk. A játékok elsősorban az óvodás korosztálynak lehetnek szórakoztatók,
de néhánnyal az idősebbeket is le lehet kötni arra a bizonyos rövid időre.
A Fling the Fish (’Dobd a halat’) játékban véletlenszerűen felbukkanó fókáknak kell halat
dobálnunk egy célkereszt segítségével, a lényeg, hogy a megadott időn belül minél több fóka
lakjon jól.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/flingafish
A Snow Storm (’Hóvihar’) a Tetris logikájára épül: három nehézségi szinten különböző
formájú és színű hópelyheket kell egymásra rakosgatni, a cél, hogy az olvadó hóemberekkel
jelzett idő alatt minél több hármas csoportot rakjunk ki.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/snowstorm
A Let It Snow-ban a jobbra és a balra mutató nyilak segítségével úgy kell irányítanunk a
figuránkat, hogy a lehető legtöbb hópelyhet gyűjtsük be a zsákunkban. A játék izgalmát az
adja, hogy egyszerre több ponton is hullnak a hópelyhek, de néhol csomókban érkeznek.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/letitsnow
A Santa’s Little Helper (’A Mikulás kis segédje’) is az előzőhöz hasonló ügyességi játék:
hópehelygyűjtés helyett viszont egy kis manóval kell elkapkodni a három szalagon érkező
ajándékcsomagokat, erre két nehézségi szinten tehetünk próbát. http://www.bbc.co.uk/
cbeebies/#/lb/christmas/santaslittlehelper
A Snowflake Skate (’Hópehely Korcsolya’) már egy kicsit bonyolultabb, és ezért izgalmasabb
ügyességi játék. A nyilakkal irányítható korcsolyázónak mindenféle akadálypályékat kell
megoldania, a játék végén pedig a pontozóbírók értékelik az alapján, hány hibát vétett.
Többféle pályán, különböző nehézségi szinteken kerülgethetjük a pingviniket, teljesíthetjük a
megadott feladatokat.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/snowflakeskate
A Sliding Down the Hill (’Csússz le a dombon’) játékban a Teletubbiesból ismert zöld,
piros, sárga és lila színű földönkívüliekkel kell az akádolyakat kikerülve lecsúszni a havas
domboldalon. A játék – az animációs sorozathoz hasonlóan – végtelenül egyszerű és békés,
ha fennakadunk is egy virágágyáson, semmi nem történik, vagy elnavigálunk magunktól vagy
kis idő múlva automatikusan ismét pályára kerülünk.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/slidingdownthehill
Ugyanez a feladat, csak bonyolultabban a Snow Race-ben, melyben a Tamba nevű
sárkánynak kell segíteni lesiklani a hegyről úgy, hogy az utasításnak megfelelő színű
égősorok alatt is áthaladjon a pluszpontokért.
http://www.bbc.co.uk/cbeebies/#/lb/christmas/snowracKarácsonykor vannak olyan helyzetek, amikor pár percig le kell kötni a kisebb gyerekeket, nálunk tipikusan ilyen az ajándékok kipakolása a fa alá. Erre a célra is remek például a BBC gyerekeknek szóló oldala, a CBeebies, ahol többféle ingyenes téli és karácsonyi online játék közül válogathatunk. A játékok elsősorban az óvodás korosztálynak lehetnek szórakoztatók, de néhánnyal az idősebbeket is le lehet kötni arra a bizonyos rövid időre.

A Fling the Fish játékban véletlenszerűen felbukkanó fókáknak kell halat dobálnunk egy célkereszt segítségével, a lényeg, hogy a megadott időn belül minél több fóka lakjon jól.

A Snow Storm a Tetris logikájára épül: három nehézségi szinten különböző formájú és színű hópelyheket kell egymásra rakosgatni, a cél, hogy az olvadó hóemberekkel jelzett idő alatt minél több hármas csoportot rakjunk ki.

A Let It Snow-ban a jobbra és a balra mutató nyilak segítségével úgy kell irányítanunk a figuránkat, hogy a lehető legtöbb hópelyhet gyűjtsük be a zsákunkban. A játék izgalmát az adja, hogy egyszerre több ponton is hullnak a hópelyhek, de néhol csomókban érkeznek.

A Santa’s Little Helper is az előzőhöz hasonló ügyességi játék: hópehelygyűjtés helyett viszont egy kis manóval kell elkapkodni a három szalagon érkező ajándékcsomagokat, erre két nehézségi szinten tehetünk próbát.

A Snowflake Skate már egy kicsit bonyolultabb, és ezért izgalmasabb ügyességi játék. A nyilakkal irányítható korcsolyázónak mindenféle akadálypályékat kell megoldania, a játék végén pedig a pontozóbírók értékelik az alapján, hány hibát vétett. Többféle pályán, különböző nehézségi szinteken kerülgethetjük a pingviniket, teljesíthetjük a megadott feladatokat.

A Sliding Down the Hill játékban a Teletubbiesból ismert zöld, piros, sárga és lila színű földönkívüliekkel kell az akádolyakat kikerülve lecsúszni a havas domboldalon. A játék – az animációs sorozathoz hasonlóan – végtelenül egyszerű és békés, ha fennakadunk is egy virágágyáson, semmi nem történik, vagy elnavigálunk magunktól vagy kis idő múlva automatikusan ismét pályára kerülünk.

Ugyanez a feladat, csak bonyolultabban a Snow Race-ben, melyben a Tamba nevű sárkánynak kell segíteni lesiklani a hegyről úgy, hogy az utasításnak megfelelő színű égősorok alatt is áthaladjon a pluszpontokért.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Egészségre nevelő PC-játék

PC-játékot hasznosítanának az egészséges életmódra való nevelésben: az Escape from Diab (Menekülés Diab városából) és a Nanoswarm: Invasion from Inner Space (Nanorajzás: Belső invázió) játékok célja, hogy visszaszorítsák a 2-es típusú cukorbetegség és az elhízás kialakulási kockázatát. A programok az egészséges táplálkozás és a tetsmozgás fontosságát hangsúlyozzák.

A játékok hatékonyságát felmérő kutatás eredményei biztatóak: azok a gyerekek, akik kipróbálták őket, a szokásos napi mennyiségnél kétharmadnyival több gyümölcsöt és zöldséget fogyasztottak. Ugyanakkor a vízfogyasztás, az aktív fizikai tevékenységek és a testalkat esetében nem voltak elég ösztönzőek a játékok: továbbra sem sikerült elérni a szükséges napi minimumot.

A szakemberek klinikai vizsgálatában 153, tíz és tizenkét éves kor közötti gyerek vett részt, akiket véletlenszerű osztottak szét egy-egy 103 illetve 50 fős csoportra. Tökéletes adatokat végül csak 133 résztvevőtől sikerült begyűjteni. Az első csoport először a Diab, majd a Nanoswarm játékokat próbálta ki, míg a másik csoport az étkezésre és a testmozgásra vonatkozó tudást alapul vevő játékokkal próbálkozott néhány népszerű internetes oldalon.

A csoporttagok magasságát, testsúlyát, derék méretét, és tricepsz vastagságát a vizsgálat kezdetén, rögtön a Diab és közvetlenül a Nanoswarm játékok után, valamint két hónappal később is megmérték. Az alanyok fizikai aktivitását minimum négy napon keresztül követték figyelemmel minden egyes mérés alkalmával. Az ételfogyasztás mértékét pedig egy dietetikus ellenőrizte és jegyezte fel 24 órán keresztül.

A vizsgálat vezető kutatója, Tom Baranowski szerint ez a két program "olyan egyedülálló videojátékok, amelyek teljes mértékben megállják a helyüket a forgalomban lévő társaik mellett. Ezekben a játékokban egy sor olyan dolgot van szőttel a történetekbe, amelyek hatással vannak a gyerekek viselkedésére. Ezáltal arra motiváljak a játékosokat, hogy jelentős változásokat vezessenek be az étkezési szokásaikban."

(MTI hír alapján)

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Vér helyett legóforgács

A LEGO videójátékai a biztos sikerre utaznak: a programok a legnépszerűbb, legendás sikerfilmeket, a Csillagok háborúját, a Batmant, az Indiana Jonest dolgozzák fel. A Gyerekszemle blog a Harry Potter és a Halál ereklyéi bemutatója apropóján már összegyűjtötte az ingyenes online Harry Potter-játékokat, most viszont beszereztük és kipróbáltuk a LEGO Harry Potter: Years 1–4-et is, melyben az első négy HP-könyv játszható végig.

Aki egyetlen LEGO-videójátékot is kipróbált, az az összessel el fog boldogulni, hiszen a játékok felépítése, az akciók, az irányítás, de nagyjából még a grafika és a hangok is azonosak. (És ez a LEGO-szoftverek egyik hibája is: végtelenül kiszámíthatóak annak, aki már egyet végigvitt.)

A sorozat korábbi darabjaihoz hasonlóan a Harry Potter-játékban szintén a filmek főbb karaktereit kell irányítanunk, akár kétjátékos módban is. Ez utóbbi nagy előnye a LEGO-platformjátékoknak, hiszen manapság viszonylag kevés az olyan minőségibb platform PC-játék, melyet egy géppel, egy billentyűzettel is játszhatunk. Persze, ez érthető, hiszen a hasonló műfajú játékok már szinte kizárólag konzolokra jelennek meg. A LEGO-sorozat ilyen szempontból is hiánypótló.

A játéksorozat elsősorban gyerekeknek készült, és mindenképpen mellette szól, hogy a LEGO-figurák és az építőkockákból álló világ miatt nincs se vér, se semmiféle élethű erőszak: az ellenséges figurák vagy a leküzdendő terepakadályok egyszerű LEGO-elemekre esnek szét. A programban néhány játéktippet leszámítva egyáltalán nincs szöveg: a szereplők némajátékkal, hümmögésekkel és gesztikulálással kommunikálnak. (Az első szinten például Harry Potter legófigurájának speciális akciója az, hogy integetve köszöntheti a szembejövőket.)

A klasszikus legószínekből és –formákból felépített grafika (a filmekhez képest különösen) barátságos hangulatot teremt. A LEGO-játékok általában sem akarnak valódinak tűnni, és nemcsak a figurák, a pályák kialakításában, hanem a szinteket átvezető videókban is a mesebeliséget hangsúlyozzák. A grafika aprólékosan kidolgozott, a békés játékmenetet nyugtató tónusú színek, kerekített formák erősítik. További szerethető tulajdonsága a szoftvernek, hogy nincsenek erős hangeffektusok, a kétségbeesett szereplők is csak diszkréten felsóhajtanak. A videóknak pedig van egy kedves, burleszkszerű humora. (Ez a humor talán a Star Wars- és a Batman-játékban erősebb volt, de a Harry Potter Years 1-4-ben is szórakoztató.)

Ahogy a valódi legózás során, úgy a videójátékban is gyakran kell építkezni: hol járművet, hol emelőszerkezeteket kell összerakosgatni a megtalált és megszerzett elemekből. Ez azonban jóval kevesebb kreativitást igényel, mint logikát: a játékosnak ugyanis nagyobb kihívás megtalálni a felhasználható alkatrészeket. Felnőtt játékosoknak talán kissé monotonnak és (kellemesen) unalmasnak tűnhet a program, de tapasztalat, hogy a gyerekek kifejezetten élvezik.

A Harry Potter: Years 1–4-et hét éves kortól ajánlják, ami ugyan reális, de a 3D platformműfajra (különösen számítógépen) jellemző irányítási nehézségek miatt nem biztos, hogy minden gyereknek azonnal sikerélménye lesz. Ráadásul egyes pályák megoldásához nem csak ügyességre és jó időzítésre, hanem bonyolultabb logikai feladatok megoldására is szükség van, az akadály pedig csak a két játékban lévő figura együttes mozgatásával győzhető le. Egyjátékos módban tehát rögtön két figurát kell két különböző billentyűkombinációval, mégis összehangoltan irányítani. Hogy ez gördülékenyen menjen, gyakorlott platformjátékosnak kell lenni – érdemesebb tehát nagyobb testvérrel vagy egy szülővel közösen végigvinni néhány szintet.

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Virtuális mesekönyvek: ez a jövő?

Sok szülő meg van róla győződve, hogy a számítógép leszoktatja a gyerekeket az olvasásról, számos irodalomkedvelő pedig attól fél, hogy az újabbnál újabb technikai vívmányok egyszerűen megölik a könyveket. A számítógép vagy éppen az iPad azonban csak eszközök, és mi vagyunk azok, akik erre vagy arra használjuk őket. Ráadásul az e-bookok elterjedése után most a virtuális mesekönyvek és picture bookok elképesztő dömpingjét láthatjuk. Egymás után jelennek meg például iPad-re azok az alkalmazások, melyek a valódi mesekönyveket hol élethűen másolják, hol viszont radikálisan átértelmezik. Interaktivitás, hangeffektek, felolvasás, szótanítás, animációk, sőt 3D-s könyvek - rengeteg az izgalmas kísérletezés. A meséből a végén hol hangoskönyv, hol interkatív videó, hol videójáték lesz.

Vajon ez a jövő? Vajon hatékonyabban tanítja és fejleszti a gyereket egy virtuális mesekönyv, mint egy hagyományos?

0 Megjegyzés | 0 Reblogolom |
0 |

Kérdésed van? Írj!

gyerekszemle [kukac] gmail [pont] com

Kövess a Facebookon is!



Hirdetés

Feedek

Utolsó kommentek

Olvasóim

karatedog panyiszabolcs Bódi Tamás vargabetti banyácska RosaRugosa bölcs kiskertész arthurdent MamaGuru oldala vkorsi Neterka kisbeka szekeresk treza Lacxox