Elkészült a közoktatási törvény végleges koncepciója, melyből kiderül, hogy a gyerekeknek 3 éves koruktól kötelező az óvoda legalább napi 4 órában délelőttönként, és hogy 7 éves korában mindenkinek meg kell kezdenie az iskolát. Nulladik évfolyamot a korábbi tervektől eltérően végül nem indítanak az általános iskolákban a leszakadó gyerekek felzárkóztatására, viszont fejlettségi szint szerint három különböző osztálytípusba sorolják majd a 7 éveseket. Eldőlt az is, hogy 16 éves korukig lesznek tankötelesek a magyar gyerekek.

A most hatályos közoktatási törvény alapján 5 éves kortól kötelező iskola-előkészítő foglalkozáson részt vennie a gyerekeknek. Ezt rendszerint az óvodában kapják meg, de a még érvényes Alkotmány alapján a szülő döntése, hogy milyen módon biztosítja ezt a gyerekének: akár járathatja családi napközibe is, de mellette biztosítania kell a megfelelő előkészítést. Az óvoda megkerülését a szülő a jegyzőnél kérvényezheti egy igazolással, melyet az óvodavezető vagy a nevelési tanácsadó állít ki arról, hogy a gyerekének a nem óvodai ellátást javasolják. Általában a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek szülei veszik igénybe ezt a lehetőséget, de indoklásként elfogadják azt is, ha a gyerek nem bírja a nagyobb közösséget. Az igazolás alapján a jegyző felmentést ad, és innentől a szülő kötelessége, hogy gyereke megkapja a szükséges iskola-előkészítést. Egy év elteltével a gyereknek iskolaérettségi vizsgálatra kell mennie a nevelési tanácsadóba, és ha megfelelően érettnek találják, mehet iskolába. Ez tehát a jelenleg érvényben lévő szabályozás.