Nagyon sok szülő bajban van, amikor társasjátékot akar vásárolni gyerekének, hiszen mára (szerencsére) olyan nagy a kínálat, hogy teljesen el lehet veszni a színes dobozok között. Nagyon sokan meg is rettennek az egyre csak bővülő felhozataltól, és idegenkedve tekintenek az újabb és újabb ismeretlen játékokra. Inkább a jól bevált címeknél maradnak, hiszen azokkal nem lehet tévedni, így azonban a társasjátékozás óhatatlanul veszít varázsából, hiszen századszor is mindig csak ugyanazzal a két-három játékkal játszani bizony unalmas. Mások viszont éppen ellenkezőleg, a szerencsére bízzák magukat és leveszik az első szimpatikus dobozt a polcról, amit sokszor csalódás követ, nem is beszélve arról, hogy 5-10 ezer forint megy a kukába egy-egy rossz választás miatt.

A Gyerekszemle blog megpróbál segíteni a döntésben: a legígéretesebb újdonságokról éppen úgy fogunk írni, mint ahogy az elmúlt évek leginkább bevált táblás játékairól. Sorozatunkat egy, az utóbbi csoportba tartozó játékkal kezdjük, a 2007-ben Németországban az év játéka címet elnyert Zoolorettóval.

Személyes tapasztalat, hogy ez a játék békés, állatkerti témájával, körülbelül tíz perc alatt megtanulható szabályaival azonnal, már egyetlen játék után a gyerekek kedvence lesz. A 2-5 játékos által játszható Zoolorettóban mindenkinek egy-egy állatkertet kell felépítenie - valószínűleg nincs olyan gyerek vagy felnőtt, aki nemet mondana erre a feladatra. A játékosok nyolc állatfaj példányait gyűjthetik össze és tölthetnek fel velük a karámokat úgy, hogy lehetőleg minden karám teljen meg, de ne legyen egyetlen olyan állat sem, akinek már sehol nem jut hely (utóbbiért pontlevonás jár).

A játék óriási sikerének magyarázata az, hogy készítőjének, Michael Schachtnak minden szempontból sikerült megtalálnia azt a kényes egyensúlyt, ami csak nagyon kevés társasjáték sajátja. Mit jelent ez? A Zooloretto éppen annyira "fiús" játék, mint amennyire "lányos", a gyerekek éppen annyira élvezik, mint a felnőttek. Ráadásul a hagyományos, Magyarországon legismertebb társasjátékoknál összetettebb, de közben egyáltalán nem bonyolult, nagyon sokszor újrajátszható és nehezen megunható. (Ha utóbbi mégis megtörténne - amire kevés az esély -, akkor a játékokhoz új lendületet adhat mondjuk az önállóan is játszható kiegészítő, a Aquaretto.)

 

Persze, a siker első számú záloga a Zooloretto játékrendszere, mely még az összetettebb táblás játékokhoz képest is újszerűnek számít: a véletlent és a kombinálást, a logikát és a játékosok közti interakciót nagyon jó arányban vegyíti. A játék során egy fekete zsákból kell vakon kis, állatokat, pénzérmét vagy állatkerti bódékat ábrázoló lapokat húznunk, majd azokat tetszés szerint teherautókon elhelyeznünk.

A véletlen szerepe a Zoolorettóban csak a lapocskák kihúzásáig tart, utána már minden ránk van bízva. A kihúzott lapocskákat ugyanis kamionokra kell helyeznünk - de hogy a kamionokat ki hogyan állítja össze, és hogy ki mikor és melyik kamiont veszi el, és így kapja meg azok tartalmát saját állatkertje felépítéséhez, az már mind-mind a játékosokon múlik.

A körülbelül 45 percig tartó játékok során ugyanúgy lehetőségünk van a másik bosszantására, mint az együttműködésre: mondjuk elhúzhatunk játékostársunk elől egy olyan összeállítású kamiont, melyre sejthetően szükség lehet. Például, ha játékostársunk az egyik karámba flamingókat gyűjt, és az egyik kamionon már van két flamingó, bizonyára nem fog örülni, ha elvesszük előle. De akár büntetlenül segíthetünk is egymásnak azzal, hogy mindenki hagyja, hogy a másik hozzájusson aktuális kedvenc állataihoz.

Miért ajánljuk a Zoolorettót? Elsősorban azért, amiért minden társasjátékot: élvezetes közös programot jelent a családnak. A Zooloretto ráadásul logikát, kombinálást, előre gondolkodást ugyanúgy kíván, mint interakciót, együttműködést a többiekkel, és még egy kis matematikát is a pontok számolgatása miatt. Nem is beszélve arról, hogy az egy karámba kerülő hím és nőstény állatokhoz pluszban megkapott bébiállatok egy kényes téma elmagyarázását is segíthetik...

 

Zooloretto

Játékidő: kb. 45 perc

Játékosok: 2-5

Ajánlott: 8 éves kor felett