Egy hete nyilvános a Nemzeti alaptanterv vitairata, a héten megjelentek róla az első összefoglalók. Magyarország védelme mindenki kötelessége – ez az egyik fő üzenete a 2013-tól életbe lépő új Nemzeti alaptantervnek. A tanterv szerint kell majd tanulni táncrendet, megtanítják az internet kritikus használatát, a mértéktartást, az állampolgári kötelességtudatot. Aki a teljes szövegre kíváncsi, itt olvasgathatja, de véleményezheti is március 2-áig.

Az előző héten írták:

Gyerekvédelem

  • Rengeteg szigorítást tartalmaz a készülő büntető törvénykönyv szerdán nyilvánosságra hozott tervezete. A gyerekeket a zülléstől és a szexuális zaklatástól is kemény szabályokkal védené. Erősebb lehet az önvédelemhez való jog, és iskolai munkával is ki lehetne váltani a börtönt. A kormány azt tervezi, hogy önálló tényállásként kerül be a büntető törvénykönyvbe a gyerekmunka, ezt egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel lehetne büntetni. Bűncselekmény lesz a kiskorúak érzelmi fejlődésének károsítása is, amelyet az valósít meg, aki „züllött életmód folytatására" bír rá vagy próbál meg rábeszélni gyerekeket: erre példaként a rendszeres csavargást, a koldulást, az italozó életmódot és a prostitúciót említi a koncepció, amelyből még több részlet olvasható itt.
  • Oroszországban a jövőben kasztrálhatják a gyerekeket szexuálisan megbecstelenítő személyeket. Az alsóházban, az állami dumában elfogadott törvény értelmében a pedofil személyek vegyi úton történő kasztrálása önkéntes alapon történik. A törvényhozók egyúttal megszigorították a gyerekeken elkövetett szexuális bűncselekményekért hozható büntetéseket. A jövőben 14 éven aluli gyerekek ellen elkövetett szexuális bűntettek börtönbüntetéssel sújthatók, s az ítélet végrehajtását tilos próbaidőre felfüggeszteni.
  • Csaknem minden hatodik gyerek szenvedélybetegséggel küzdő családban él Németországban.  Hozzávetőleg 2,6 millió gyerek és fiatal él alkoholista szülőkkel, további negyvenezer szüleinek drogproblémái vannak. Ezeknek a gyerekeknek a helyzetére igyekszik felhívni a figyelmet az az országos kampányhét, amely vasárnap kezdődött, „Adjunk hangot az elfeledett gyerekeknek!” mottóval.
  • Oszama bin Laden arra ösztökélte fiatalabb gyerekeit, hogy ne kövessék az ő életútját, hanem neves nyugati egyetemeken szerezzenek diplomát, és éljenek békében - legalábbis az al-Kaida terrorhálózat néhai vezetőjének egyik rokona szerint.

 

Internetező gyerekek

  • Az internethasználó fiatalok védelme érdekében oktatóközpontot alakít ki Budapesten a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az idén – jelentette be Szalai Annamária. A médiaértés oktatóközpontjában a gyerekek játszva, biztonságos környezetben ismerhetik meg az internet és a média világát, és szembesülhetnek annak veszélyeivel is. Az oktatóközponttól azt várják, hogy kevesebb internethasználó gyerek és fiatal essen áldozatul az internetes bűnözésnek.
  • A 8 és 12 év közötti brit gyerekek 44%-a, míg amerikai kortársaik 37%-a rendszeresen használja a Facebookot annak ellenére, hogy a közösségi oldalon való regisztráció alsó korhatára 13 év. 12 éves korára az amerikai és a brit gyerekek 58%-ának van Facebook-profilja. A hatévesek 66%-a tudja, mi az a Facebook, és a megkérdezett gyerekek 53%-a szeretné, ha megszületne a közösségi oldal nekik szóló változata – derült ki egy felmérésből.
  • A 38 milliós Lengyelországban 1,3 millió gyerek naponta internetezik. Egy év alatt 20%-kal nőtt a gyerekek jelenléte a neten, és 40%-kal többen látogatnak erotikus honlapokat – derül ki a lengyel internetezők szokásainak legújabb felméréseiből. A 7–14 évesek több mint fele naponta internetezik, csaknem 80%-uk hetente többször használja a világhálót. Ugrásszerűen nőtt a felnőtt tartalmak iránti érdeklődésük is, mert 2011-ben már csaknem egymillió gyerek volt kíváncsi rájuk.


Kövess minket Facebookon is!