Amikor áprilisban utolsó útjára indul az Endevour űrsikló, a fedélzetén lesz egy feledhetetlen csehszlovák rajzfilmfigura, a Kisvakond is - jelentette kedden a The Wall Street Journal.

A Zdenek Miler rajzfilmanimátor által az 50-es években megálmodott kis vakond (csehül: Krtek) egy plüssbaba képében indul a kéthetes űrutazásra. Andrew Feustel viszi magával, akinek anyósa a dél-morvaországi Znojmo szülötte.

Kisvakond Vietnámtól Kubáig a kommunista országok gyerekeinek kedvence volt, de átfúrta magát a vasfüggöny alatt is, s a képernyőket Franciaországtól Japánig bejárva komoly keményvaluta-bevételt hozott Csehszlovákiának. Krtek Feustel csekély személyes poggyászának része lesz. "Azért választottam Kisvakondot, mert a figura a gyerekek és a felnőttek képzeletét is megragadja. Krtek a csehek több nemzedékének szerzett örömet" - mondta az asztronauta.

"Azt reméljük hogy Kisvakond kalandja ösztönözni fogja az ifjabb generációkat, akik rájönnek majd, hogy az álmaik elérhetők."

Kisvakond a 62 részből álló rajzfilmsorozat során járt már a világűrben. Az 1965-ben készült Kisvakond és a rakéta című epizódja során körberepüli a Földet, majd egy szigetecskére zuhan, ahol a kis állatok segítenek a főhősnek megjavítani a járművet, hogy hazarepülhessen.

A plüss vakondot a Moravska Ustrenda nevű szövetkezet állította elő, amelynek tavaly 1,5 millió dollár bevétele származott a figurából. A Krtek-franchise évi több millió dollárt hoz a konyhára kitalálójának, valamint a forgalmazásban érintett maroknyi cégnek is.

A 90 esztendős Miler első kisvakondos rajzfilmjét akkor készítette, amikor azt a feladatot kapta, hogy mutassa meg a gyerekeknek, hogyan készül a ruha. Az alkotó megpróbált kitalálni egy olyan állatfigurát, amelyet még nem "lőttek le" a Disney animátorai. A mezőn sétálva épp ezen törte a fejét, amikor egy vakondtúrásba botlott. Így született meg a Kisvakond nadrágja című rajzfilm, amely 1957-ben elnyerte a velencei Ezüst Oroszlán díjat. A Kisvakond-sorozat utolsó része 2002-ben készült el, s 2004 óta új könyvet sem adtak ki róla. Nem tudni, hogy az űrsiklóutazás után folytatódik-e még az állatka hihetetlen kalandsorozata.

"90 éves vagyok, s nem tudom, meddig vagyok még meg" - mondta a The Wall Street Journalnek Zdenek Miler, aki hosszú szakmai pályafutása során csak kevés kiválasztott szerzőtársnak engedte meg, hogy beleszóljon Kisvakond élettörténetének továbbgombolyításába.

Forrás: MTI