Mit tegyünk, ha tehetséges a gyerekünk?

A magyar közoktatásban nincs kiépült gyakorlata a tehetséggondozásnak, az egyetemi, fősikolai tanárképzéseken is csak érintőlegesen foglalkoznak a témával. A hiányosságokat kihasználva a magánszektor a legkülönbözőbb lehetőségeket kínálja a fejlesztő játszóházaktól a méregdrága eszközökig. A tehetséges gyereket nevelő szülőnek tehát nehéz tájékozódnia, segítséget kérnie. Mózes Krisztián fiatal pedagógus, 2002 óta táboroztat és oktat tanfolyamokon tehetséges gyerekeket, nemrég a nemzetközi Mensa magyarországi szervezetének tehetséggondozási felelőse is lett. A Gyerekszemlének adott interjúban arról beszélgettünk, mi a teendő akkor, ha tehetséges a gyerekünk?

A tehetséges gyereket és a magas intelligenciájú gyereket gyakran szokás szinonimákként említeni. Hogyan viszonyul a tehetség az intelligenciához?

Az intelligencia a tehetség egy összetevője. Hogy pontosan milyen más összetevői vannak, arról a szakirodalomban is többféle felfogást olvashatunk, az egyik legelfogadottabb, a Renzulli-modell szerint a másik két pillér a feladatelkötelezettség és a kreativitás. Az intelligencia tehát egy képesség, amelyhez ha megvan a többi feltétel, tehetség válhat belőle. De nincs tehetség intelligencia nélkül! Itt fontos megemlíteni, hogy kétféle tehetség létezik, az egyik az egy téren jó képességekkel rendelkező gyerek (például matekzseni – erre angolul a skilled szót használják), a másik az általánosan kiemelkedő képességekkel rendelkező tanuló (angolul: gifted). Az első csoportot az iskolai oktatás keretein belül fejlesztik tovább a szaktanárok, az utóbbival pedig általában iskolán kívüli tanfolyamokon, táborokban foglalkoznak.

Miről lehet felismerni a tehetséges gyereket?

Nagyon érdeklődők, és nemcsak egy téma iránt. Ha például jó a matektanára, akkor a matek érdekli, ha a biológiatanára is jó, akkor a biológia is. Keresik a külön utakat, a változatosságot. Szeretnek trükközni. A tehetséges gyerekek mindent megtesznek azért, hogy elérjenek, megszerezzenek valamit, és ehhez nem egyszerűen hisztiznek, hanem mindenfélét bevetnek: alkudoznak, megoldási utakat keresnek. Sokukra illik az elvarázsolt jelző, és gyakran találkozni autisztikus gyerekkel is a tehetségesek között.

Mi a teendő akkor, ha magas intelligenciájú gyereket nevelünk?

A lehetőségekhez mérten meg kell adni nekik mindazt, amivel kielégíthetjük az érdeklődésüket. Egy tehetséges gyerek neveléséhez sok türelem kell: el kell fogadnunk, hogy másként gondolkoznak, másként cselekszenek. A türelemre állandó szükség van, mivel az érdeklődésük kielégítése is megterhelő lehet hosszútávon: külön programokról kell gondoskodnunk, válaszolnunk kell a szűnni nem akaró kérdéseikre, esetleg el kell viselnünk, ha zajosabb, rumlisabb dolgot űz. Ha felismertük, mire fogékony a gyerek, el kell vinnünk olyan helyekre, ahol megfigyelheti az adott dolgokat, például az állatkertbe, egy kiállításra vagy éppen a vasúttörténeti parkba. Vehetünk könyveket, az érdeklődésének megfelelő eszközöket. Az ország több pontján találunk olyan szakköröket, tanfolyamokat, táborokat, melyeket a tehetséges gyerekeknek működtetnek.

Milyen pluszt ad mondjuk egy ilyen logikatanfolyam vagy tábor egy jó iskolához képest?

Azt, hogy ezek a foglalkozások a képességfejlesztésre összpontosítanak, nem az iskolai tananyagra. Most februárban veszek át egy ilyen tanfolyamot Elekes G. Sándortól, aki a tapasztaltak alapján kidolgozott egy tehetséggondozó koncepciót, melyet bárki letölthet és hasznosíthat akár az iskolában, akár otthon. Amit viszont én a különfoglalkozások igazán nagy pozitívumának tartok, az a társaság. Az átlagnál jobb képességű gyerek egy ilyen helyen hasonszőrűekre lel, és ez általában nagyon ösztönzően hat rá. Sok tehetséges gyerek ugyanis végre nem egyedülinek,különcnek érzi magát, hanem azt tapasztalja, hogy sokan vannak olyanok, mint ő.

Ezek a lehetőségek azonban nem mindenki számára elérhetőek: a belépők, a könyvek vagy egy mikroszkóp otthonra komoly anyagi terhet jelentenek. Mit tehetnek azok, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak, hogy „zsenit neveljenek”?

A lényeg, hogy hagyni kell a gyereket, hadd merüljön el valamiben, lehetőséget kell adni neki arra, hogy nyugodtan teljesedjen ki abban, amit jól csinál és szeret. Ehhez felnőttként tudni kell kezelni, ha a gyereknek egy képessége erősebb, közben pedig egy másikban gyengébb. Ez főleg kiskorban, öt-hat évesen okoz problémát. Ha például egy öt éves rajzolni akar, és mellé tehetséges, akkor korához képest alaposabban, ügyesebben megtervezi, mit akar rajzolni, de ugyebár a keze még egy öt éves gyereké, és így nem tudja teljesen visszaadni az elképzelt formákat. Ettől persze idegessé, frusztrálttá, szomorúvá válhat a gyerek, hiszen nem érti, miért nem sikerül neki, amit akar. Ilyenkor a felnőttnek fel kell ismerni, miért akad ki a gyerek egy tevékenység közben: nem szabad sem veszekedni velük, sem erőltetni az adott dolgot. Ez néha komoly kihívást jelent a szülőknek: nagyon sok extra időt, odafigyelést igényel egy tehetséges gyerek, és a szülői érzékenységen múlik, észreveszi-e ezeket a problémákat, és segít, vagy annyiban hagyja a gyerek furcsaságait.

Hogyan lehet ilyenkor segíteni abban, hogy a csalódás után ne gondolja azt a gyerek, hogy például inkább nem is rajzol többet?

Az ilyen kirohanások gyakran előfordulhatnak, ilyenkor érdemes rájuk hagyni inkább a döntést. A szülő vagy a tanár pedig raktározza el magában, hogy a gyerek miben tehetséges, és később – akár hónapok múlva – ismét meg kell próbálni tanítgatni adott esetben rajzolni.

Mi történik azzal a tehetséggel, amit elhanyagolnak?

A tehetség el is halhat. Nullára nyilván nem fog redukálódni. Sok olyan félresiklott élet van, akiről nem ismerték fel, hogy kitűnik valamiben, ezért visszafogták, belekényszerítették az átlagos ritmusba. Ez pedig konfliktusokat szül a gyerekben, és később pszichológiai betegségeket, magatartászavarokat válthat ki. A táborokban és a tanfolyamokon is mindig vannak olyan gyerekek, akikkel nehéz együtt dolgoznunk, és az átlagosnál gyakoribbak a magatartászavaros gyerekek, akik azonban kiváló értelmi képességekkel bírnak.

A tehetséges gyereket nevelő szülőknek általában fizetős szakköröket, magántanfolyamokat ajánlanak, ezek is csak elvétve vannak jelen a nagyobb városokban. Miért nincs még Magyarországon kiépült rendszere a tehetséggondozásnak, miközben szeretjük azt hinni, hogy ez itt a tízmillió zseni országa?

Mindenekelőtt meg kell említeni azt a tényt, hogy Magyarországon a matematikai tehetséggondozás valóban világszínvonalú, még ma is nemzetközi elismertségünk van ezen a téren. Amiért a tehetséggondozás mégis hátrányba kerül, az valahol értető: magas intelligenciájú gyerekből kevés van, és ráadásul őket a szülők ösztönösen is jobban kezelik, mint az iskola. A szűk anyagi forrásokból működő közoktatásnak kisebb probléma egy tehetséges gyerek pályájának egyengetése, mint például a hátrányos helyzetű gyerekek megmentése, akiknél otthon sokszor az alapvető szükségletek kielégítésére sincs lehetőség (nincs a házban víz, áram, akár enni sincs mit). A tanárképzések pszichológiai stúdiumaiban a tehetséges gyerek a kellemes problémák között említődik meg, és kétségtelen, hogy az oktatásban inkább a hátrányos helyzetű gyerekek segítése a sürgetőbb. De vannak már ingyen letölthető óravázlatok, melyek a tehetséges gyerekekkel dolgozó pedagógusokat segítik, tehát komolyabb anyagi erőforrások nélkül is lehetne foglalkozni velük. És nem szabad elhallgatni azt sem, hogy egy tehetséges gyerek elhanyagolásából is fakadnak olyan problémák, melyek megviselik az osztályközösséget, hátráltatják az oktatói munkát. Ilyen a már említett magatartászavar is.

Az átlagos intelligenciaszint országonként

Itthon a problémát azzal igyekeznek orvosolni, hogy a tehetséges gyerekekkel osztályt léptetnek. Mi lenne az ideális megoldás?

Többféle mód van arra, hogyan segítsük az ilyen gyerekek haladását a közoktatásban. Az egyik az osztályugrás, amit leginkább a híradók szeretnek, hiszen lehet belőle pár perc szenzációt gyártani. Az osztályugrást személy szerint nem tartom jó megoldásnak, ugyanis szociálisan visszavetheti a gyereket. Bekerül a nagyobbak közé, ahol ő lesz a „kis zseni”, akit általában nem kedvelnek. A kíméletesebb és ezért jobb megoldás az lenne, amit például Németországban alkalmaznak: ott a tehetséges és a jó képességű, az átlagnál gyorsabban haladó gyerekeket évfolyamonként egy osztályba teszik, ahol mélyebb, bővebb tananyagot vesznek velük.

Ahogyan beszélgetünk, a szülők szerepe sokkal hangsúlyosabbnak tűnik a tehetséggondozásban, mint az iskoláé. Ez valóban így van?

A szülők szeretik azt mondani, hogy az iskola feladata gondozni a tehetséget, de az igazság az, hogy ezt csak ők, a szülők tudják megvalósítani. Nyilván nem mindegy, milyen típusú iskolába jár a tehetséges gyerek, hogy mennyire jó az adott intézmény, de a legfontosabb a szülő és az, amit a gyerek otthon lát, tapasztal. Sokszor szóba került már a türelem is: a kellő figyelmet nehéz megkapni egy huszonöt fős osztályban, ahol nincs se idő, se energia arra, hogy kiemelten kezeljék a tehetséges gyereket.

A legtöbb azonban mégis azon múlik, hogyan dolgozzák fel a gyerekek, hogy ők kitűnnek a többiek közül. A magas intelligencia egyfajta különcséget is jelent, melyet nem mindegy, hogyan tolerálnak a szülők, a barátok, az iskola. A környezeten múlik az is, hogy a tehetséges gyerek hogyan könyveli el magát. Ha a szülők vagy a tanárok türelmetlenek a mindig más utat kereső gyerekkel, akkor nyilván nem fogja magát jól érezni, elkallódhat, pszichikai problémák léphetnek fel, gond lehet a viselkedésével is.

Sok játék, tanfolyam hirdeti magáról, hogy fejleszti a gyerekek képességeit. Valóban lehet növelni az intelligencia szintjét?

Lehet, de csak bizonyos korig és bizonyos mértékig. Az intelligencia tulajdonképpen problémamegoldó képesség. A magas intelligenciájú gyerek nem szokványos megoldásokat keres, újabb és újabb megközelítési módokat talál. Olyan dolgokra jön rá gyorsan a hétköznapokban is, melyek nem kézenfekvők. Ha például az a feladat, hogy valamilyen szerelés miatt elzárják otthon a vizet, ezért minél többet kell belőle elraktározni, akkor a tehetséges gyerek számos megoldást talál a klasszikus vödör mellett: mondjuk például egy hűtőtáskába kezdi el merni a vizet.

Ezt a képességet lehet fejleszteni bizonyos fokig, persze nem lehet mindenkiből zsenit nevelni. A fejlesztést viszont minél korábban érdemes elkezdeni, ugyanis 17 éves korra éri el az intelligencia a végleges szintet.

A magas intelligenciaszint befolyásolja-e, hogy hogyan boldogul később a gyerek?

Abszolút befolyásolja. Nem egyértelműen, de abszolút. Ha megkérdezünk például egy magas intelligenciájú embert, mivel foglalkozik, legalább fél órán keresztül fogja sorolni: nem azt mondja, hogy bérszámfejt, hanem hogy tulajdonképpen bérszámfejt, de mellette űzi még ezt, ezt és ezt. Az életben való előrejutásuk is hasonló: ugyan nem lesznek túl gyakran milliomosok, de tipikusan az erős középosztályt képviselik – persze van kivétel mindegyik irányba.

0 |
Reblog hírfolyam | Like hírfolyam

Kérdésed van? Írj!

gyerekszemle [kukac] gmail [pont] com

Kövess a Facebookon is!



Hirdetés

Feedek

Utolsó kommentek

Olvasóim

karatedog panyiszabolcs Bódi Tamás vargabetti banyácska RosaRugosa bölcs kiskertész arthurdent MamaGuru oldala vkorsi Neterka kisbeka szekeresk treza Lacxox