A karácsonyi finisben a hírek leginkább az adományozásról szólnak, ennek megfelelően sok szép és örömteli pillanatról lehetett olvasni előző héten a hírekben. Összeszedtük, mi minden történt az adakozáson kívül.

Köznevelés

  • Minden gyereknek lesz helye az óvodákban Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy januárban írják ki a 9,39 milliárd forint összegű óvodaépítési pályázatot, amelynek nyomán 14-15 ezer új férőhelyet lehet majd létesíteni a következő egy-másfél évben. A továbbiak létrehozását önkormányzati, európai uniós, illetve központi költségvetési forrásból igyekszik megoldani a kormány. A lap azt írta, ma az óvodáskorú gyerekek 10%-a nem jár óvodába, így 2014-ig 25-30 ezer új férőhelyet kell létrehozni.
  • Csak négy éves kortól tenné kötelezővé az óvodát az a köznevelési törvényhez érkezett módosító javaslat, amelyet előző héten kedden elfogadott a parlament, pedig Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn még azt jelentette be, hogy hároméves kortól lesz kötelező az óvoda. A módosítóról szóló szavazáskor a kormányoldal is megosztott volt, Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár például nemmel szavazott.


Bűncselekmények

  • Minden tízedik holland gyerek szexuális zaklatás áldozatává vált az elmúlt évtizedekben, a katolikus egyházi intézményekbe járó gyerekek közül pedig minden ötödiket ért zaklatás - állítja egy tanulmány. A dokumentumot készítő független bizottság szerint az egyház vezetői nem tudtak megfelelően megbirkózni a problémával, és nem segítették az áldozatokat sem az elvárható mértékben, hogy az ügyeket véka alá rejtve megelőzhessék a botrányokat. A bizottság az AP hírügynökség szerint több mint 34 000 ember megkérdezése alapján készítette beszámolóját.  A kiszivárgó ügyek miatt az egyház kárpótlási alapot hozott létre az áldozatoknak.
  • Internetes gyermekpornográfia terjesztése miatt tizenkilenc embert tartóztattak le Dániában egy nagyszabású európai rendőrségi akcióban. A dán rendőrség közleménye szerint a rendőrkézre került férfiak 24 és 55 év közöttiek, és mindnyájukat gyermekpornográfia birtoklása, illetve terjesztése miatt tartóztatták le. A rendőrség 59 számítógépet és 2430 számítógépes perifériát foglalt le náluk. Az egyik letartóztatottnál csaknem 29 terabájt terjedelmű anyagot foglaltak le, összességében 9000 ezer órára rúg a vizsgálandó, jó minőségű videofelvételek hossza.


Színes

  • A brit gyerekek egyre kövérebbek, ezért gyógyszerszakértők egy csoportja szerint már nem elég számukra a hatályban lévő szabályzat szerint előírt gyógyszeradag, szükség lenne az 50 éves gyógyszertörvény megváltoztatására. Bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy semmi sem bizonyítja, hogy a gyerekek hiányos kezeléstől szenvednek, mégis úgy vélik, hogy lennie kell jobb módszernek a fél évszázada fennálló szabálynál.
  • Egy interjúból kiderült, hogy Barack Obama amerikai elnök és felesége, Michelle nem engedik a lányaikat a Facebookra. Az ok nagyon egyszerű: „Mit akarnának egy csomó embertől, akit nem is ismernek? Ennek nem sok értelme lenne” - válaszolták a People magazinnak. Maila most 13, Sasha pedig 10 éves.

Kövess minket Facebookon is!