Összegyűjtöttük az óvodásoknak, általános és középiskolásoknak szóló aktuális pályázatokat. Főleg rajzolni lehet. A sorrend a jelentkezési határidők alapján állt össze.

 

A Ferencvárosi Közösségi Alapítvány a Zöld Kakas Programmal együttműködve pályazot írt ki Viszlát DISZLÁJK címmel: „Ha unod már, hogy a véleményedet csak leintik, és egyáltalán nem akarsz abba belenyugodni, hogy világmegváltó ötleteidre senki se kíváncsi, akkor mondd el nekünk, mi az ami nem tetszik, és amin változtatnál!” 

A pályázati alkotások lehetséges műfajai: olyan vizuális (fénykép, rajz, festmény, stb.) és/vagy szöveges (vers, novella, esszé) alkotásokat várnak, melyek legfeljebb A/3-as lapméretben megjeleníthetők/kiállíthatók. Illetve legfeljebb 3 perces filmeket és olyan élő produkciókat. A műfaji alkategóriákat nem elkülönítve értékelik! 

Korosztály: 14-18 év közötti fiatalok, akiknek kötődésük van a IX. kerülethez (itt születettek, itt laknak, ide járnak-jártak iskolába). 

Részletek itt olvashatóak. 

Beérkezési határidő: 2011. október 28. 17 óra 

 

A Greenpeace Magyarország Egyesület idén is meghirdette Az élet vize őszi-téli alkotói pályázatot. Részlet a kiírásból: „Szereted a tiszta vizet, folyóinkat, tavainkat? Mit jelent számodra a víz, amely körülvesz? Mit gondolsz a szennyező gyárakról? Mit gondolsz, milyen veszélyek fenyegetik a folyóinkat, tavainkat? Hogy néz ki álmaid folyója?”

A pályamunkák bármilyen képzőművészeti technikával készülhetnek (pl. festészet, grafika, szobrászat valamely ágában vagy akár számítógépes grafikával is). A pályamunkákat a verseny weboldalára kell feltölteni vagy postán elküldeni a szervezőknek. 

Korosztály: 18 éves korig. 

Részletek itt. 

Beérkezési határidő: 2011. október 31.

 

A jövő otthonát te színezheted! cimű rajzpályázatra olyan munkákat várnak, melyek a gyerekek által elképzelt jövőbeli otthont ábrázolják. 

Az UNIQA Biztosító Zrt. pályázati felhívására csak saját, kézzel készített pályaművek küldhetők be a pályázat címéhez kapcsolódó témakörben. A pályaművek készítéséhez bármilyen anyag, továbbá bármilyen rajz-, festő-, színező-, kollázs- és ragasztótechnika felhasználható. Részben vagy egészben digitális technikával készített pályaművek nem vehetnek részt a pályázaton. Postai úton történő megküldés esetén A4 vagy A3-as méretű, elektronikus úton történő feltöltés esetén legalább 300 dpi felbontású munkákat várnak. 

Korosztály: 7-14 éves magyar állampolgárok vehetnek részt, akik 2011. szeptember 1. napjáig hetedik életévüket betöltötték és ugyanezen időpontig 15. életévüket még nem töltötték be. Egy pályázó legfeljebb három darab pályaművel pályázhat. 

Részletek itt. 

Beküldési határidő: 2011. október 31. 

 

Barangolás Kerámiaországban címmel rajzversenyt hirdet meg 5 és 16 év közötti fiatalok számára a Pataki Kerámia Kft. A rajzoknak a megadott cím alapján kell készülniük a gyerekek egyéni ötletei szerint.

A rajzot 1 db A4-es rajzlapra, fekvő formátumban kérjük elkészíteni. A rajz elkészítéséhez ceruzát, zsírkrétát, temperát, vízfestéket, vagy egyéb eszközt lehet használni. 

Nevezni lehet egyénileg és óvodás, iskolás csoportoknak is. 

Korosztály: 5-8 éves; 9-12 éves; 13-16 éves gyerekek. Egy gyermek legfeljebb 3 db rajzot küldhet be a pályázatra. 

Részletes kiírás itt olvasható. 

Bekülési határidő: 2011. október 31.

 

Álmodj saját mesét! címmel meseíró pályázatot írt ki a Karcolat Irodalmi és Művészeti Tehetségkutató Egyesület (KIMTE). A pályázóknak arról kell történetet írniuk, hogy kinek, mit, mikor, miért és hogyan ajándékoznának. A mese alapulhat megtörtént eseményen, de lehet kitalált történet is. 

Az alkotásokat elektronikus úton, csatolt fájlként kérik beküldeni Word doc vagy rtf formátumban, 12-es Times New Roman betűtípussal, szimpla sorközzel maximum 3 oldal (10 ezer karakter) terjedelemben. 

Korosztály: 10-12 éves és 13-15 éves gyerekek. Egy pályázó egy alkotást küldhet be, kizárólag olyat, amely korábban sem elektronikus, sem nyomtatott formában nem jelent meg. 

Részletek itt. 

Beküldési határidő: 2011. november 11. 

 

A 10. születésnapját ünneplő Nemzeti Táncszínház rajz és kisfilm pályázatot írt ki A tánc nekem…címmel nagycsoportos óvodásoknak és általános iskolásoknak. 

A téma központi eleme a táncélmény, ami lehet színházi előadás, táncelőadás, filmes élmény, mese vagy táncprodukció. Lehet egy kedvenc mesefigura is, aki köthető a tánchoz a mese történetében. A tánc műfaja szabadon választható; lehet néptánc, balett, modern tánc, társastánc, street dance, flamenco, tangó, hastánc és egyéb táncok. Az egyedüli kikötés: a tánctól, mint témától eltérni nem lehet. 

A pályázatra beküldhető rajzok legkisebb mérete az A4 formátum, a legnagyobb méret 70 x 100 (100 x 70) cm. Az alkotás lehet rajz, festmény, készülhet zsírkrétával, pasztellkrétával, filctollal, temperával vagy vízfestékkel. Az általános iskolások maximum 2 perc hosszúságú kisfilmjeiket is elküldhetik DVD-n. 

Korosztály: nagycsoportos óvodások; 1–2. osztályos tanulók; 3–5. osztályos tanulók; 6–8. osztályos tanulók. Minden pályázó óvodai csoporttól vagy iskolai osztálytól egy-egy pályaművet fogadnak el kategóriánként (vagyis egy rajzot és/vagy egy legfeljebb 2 perc hosszúságú kisfilmet). 

Részletes kiírás itt. 

Beérkezési határidő: 2011. november 13.

 

Az Ipoly Erdő Zrt. Élőhelyek megőrzése és rekonstrukciója az Ipoly Erdő Zrt. Közép-Magyarországi erdészetei területén című projekt keretében rajzversenyt hirdet, Otthonom az erdő címmel, óvodás és általános iskolás gyerekek számára. 

A pályaművek az alábbiak közül szabadon választható technikával készülhetnek: grafika, festmény (akvarell, tempera, stb.), rézkarc. A pályamű mérete: A/4. 

Korosztály: 3-14 éves gyerekek. A pályázók legfeljebb 2 pályaművel indulhatnak. 

Részletes pályázati kiírás itt. 

Beérkezési határidő: 2011. november. 14. 

 

A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontjában mindenki saját maga verhet emlékérmet. Most itt a lehetőség, hogy Te tervezd meg az emlékérmet, amelyet minden látogató emlékként vihet haza. 

Lehetséges témák: „Látogatásom emlékére(m)”, „A pénz és én”, „A stabilitás és én” 

A tervezendő érem körátmérője19 mm. A rajzokat A/4-es lapon,  kb. 140-160 mm-es körben kell megtervezni, és lehetőség szerint a valóságos éremnagyságnak megfelelő 1:1 arányban lekicsinyíteni. Az emlékérem egyik oldalán kötelezően szerepeltetni kell az alábbi feliratot: „MAGYAR NEMZETI BANK LÁTOGATÓKÖZPONT” 

Korosztály: akik a pályázat benyújtásakor 10. életévüket már betöltötték, de 18. életévüket még nem. Minden pályázó csak egy éremtervvel indulhat! 

Teljes pályázati kiírás itt. 

Beérkezési határidő: 2011. november 20.  

 

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola A világ, amelyben élek címmel hirdetett meg riportversenyt középiskolásoknak. 

Nevezni szöveges riporttal vagy multimédiás riporttal lehet. Utóbbi készülhet mobiltelefonnal, kamerával vagy fényképezőgéppel. A téma: Te hogyan látod a generációd mindennapjait, életét, vagy amai Magyarországot. 

Korosztály: középiskolás tanulók. A pályázók legfeljebb öt pályaművel indulhatnak. 

Részteles kiírás itt. 

Beadási határidő: 2011. december19. 

 

Kövess minket Facebookon is!