A rövidített kötelező olvasmányokhoz hasonlóan egymás után jelennek meg a zanzásított klasszikusok is. Most éppen a Népszabadság indított egy könyvsorozatot (Régi csibészek) melyben „a 18 időtlen klasszikus, a vonzó, zsebre vágható, papírkötésű formátum, a fantáziát megmozgató illusztrációk, a könnyű olvashatóság és a könyvek ára –790 Ft– az ifjúság tömegeinek teszi újra vonzóvá a regényolvasást.” 

A Régi csibészek – Klasszikusok könnyedén című sorozathoz készült egy promóvideó Soma Mamagésával. A pszichológusképzést is végzett Soma arról elmélkedik, miért szükségesek a kivonatolt klasszikusok a gyerekeknek. Az érvelésben arra hivatkozik, hogy „a komputer igen erősen kinyomta az olvasást és a könyveket a piacról”, ezért úgy lehet bevonni a gyerekeket az olvasásba, ha a könyvek „ráhangolódnak a 21. századi gyermek ritmusára”. Erre pedig egy szemléletes példát is hoz: Kiplinget azért nem olvassák a gyerekek, mert vastag és ráadásul apró betűkkel van írva, „nincs szerkesztve”, és ezért, amint meglátják, elszörnyülködnek és kiesik a kezükből. 

 

A zanzásított klasszikusok mellett felhozott érvek először ott buknak meg, hogy a nem éppen rövid Harry Potter- vagy Twilight-sorozatokat, vagy éppen a Gyűrűk Urát kifejezetten falják ugyanazok a gyerekek, akik állítólag megijednek egy hosszabb könyvtől. A zanzásított klasszikusok logikáját egyébként is nehéz megérteni. A Régi csibészek kötetei egytől egyig olyan történetek, melyek elég alaposan beépültek a köztudatba, és a különböző film-, mese-, játékfeldolgozásoknak köszönhetően nagy vonalakban mindenki ismeri őket. A zanzásított forma csak egy újabb elnagyolt feldolgozás, aminek egyetlen előnye az, hogy a gyerek olvassa, nem pedig nézi. 

Ugyanakkor az átírások fontosságát vitatni nem lehet: az angolszász iskolában például nagy hagyománya van az átírt klasszikusok tanításának (és Magyarországon is több tanár kéri inkább a Shakespeare mesék változatait bizonyos drámák esetében). A pedagógiai célokra tehát még megfelelőek is lehetnek a zanzásított verziók. Az olvasás megszerettetésére azonban már nem biztos. A kötelezőn jó túlesni minél hamarabb, ha azonban azt szeretnénk, hogy a gyerekek motiváltak legyenek a klasszikusok olvasásában, ahhoz nem elegek az átértelmezett és lerövidített regények, melyek eleve azt üzenik, hogy „essél túl rajtam is!” Ez az üzenet pedig károsabb lehet akár még a nem-olvasásnál, mert olvasmányélmény helyett könnyen letudható feladatként állítja be a klasszikusokat. 

Jó volna felismerni, hogy egyáltalán nem baj, ha egy gyerek nem veszi le a szülei számára gyerekkori olvasmányélményt jelentő regényeket a polcról, lehet, később kap kedvet hozzájuk, lehet, soha nem fogja elolvasni ezeket magától. Talán csak arról van szó, hogy ahogyan a felnőttek jelentős része is egyre ritkábban olvas Tolsztojt vagy Dosztojevszkijt a szabadidejében, úgy a kamaszok is valami másra vágynak. És ez nem a klasszikusok vagy az olvasás ellen szól. Egészen egyszerűen Twist Olivér vagy Huckleberry Finn sokkal messzebb van egy mai gyerektől időben és gondolkodásban, mint mondjuk Harry Potter. A furcsa inkább az, hogy mindezt azok a felnőttek vetik a gyerekek szemére, akik az eladási listák szerint százszor szívesebben olvasnak Dan Brown-t Charles Dickens helyett. 

És te mit gondolsz: mennyire fontos, hogy a gyerekek – akár rövidítve is – olvassák a klasszikusokat?

Kövess minket Facebookon is!