A héten ismertették egy friss kutatás eredményét, mely azt állítja, hogy a gyerekek 70%-a érzelmileg sivár családban nő fel, ezért például a valóságshow-kból választanak példaképet. 65%-uk nem ítéli el a kisebb értékű lopást, nyolcból egy gyerek szerint a gyilkosság olykor indokolt lehet, és 53%-uk 12-15 éves korban már nemi életet akar élni. A Kaposvári Egyetem pedagógiai karának felmérésében 1400 8-15 éves gyereket kérdeztek meg. A cél az volt, „hogy minél tisztább képet kapjanak a mai gyerekek gondolkodásmódjáról, világképéről.”

Ezek az adatok így ömlesztve valóban elég ijesztően hatnak, de a különösen szomorúvá az teszi őket, amiért (kurzív) ezek a válaszok születtek. A lopást például azért nem ítélik el, mert van, aki szükségből teszi, míg mások azt az érvet hozták fel mellette, hogy a politikus is lop. Az indoklás alapján következtethetünk arra, hogy a gyerekek többsége valamilyen formában már tapasztalta a nélkülözést (vagyis a hangzatos kijelentésekkel szemben nem egyszerűen arról van szó, hogy „trendi” a lopás). 20 éve a 8-15 évesek 40%-a mondta azt, hogy nem szeretetteljes a családi légkör, a mostani felmérés alapján ez az arány 70%-ra emelkedett: ennyien érzik úgy, hogy nem érdeklik a szüleiket. A családban tapasztalt közömbösség miatt pedig nem meglepő, hogy a gyerekek kritika nélkül átveszik adott esetben médiában látott mintákat, és hogy – ha tévesen is – de máshol, máshogyan keresik a figyelmet: kirívó magatartással vagy éppen a korán kezdett nemi élettel.

Utóbbit támaszthatja alá a 2010 őszén publikált eredménye is annak az átfogó vizsgálatnak, mely a magyar gyerekek szexuális szokásait mérte fel. Az Országos Egészségfejlesztési Intézet akkor nyolcadikos és tizedikes diákokat kérdezett többek között arról, mikor és mi miatt vesztették el a szüzességüket. 16 éves korukra a magyar diákok közel fele átesik az első aktuson, a válaszok alapján többségük a szerelem vagy a párkapcsolatának erősítése miatt – vagyis érzelmi függés állt a döntésük a hátterében. Logikusan: ez annál erősebb lehet, mennél kevesebb figyelmet, törődést kap otthon az adott gyerek.

Ki a felelős: az iskola vagy a család?

Herczog Mária, az ENSZ gyermekjogi bizottságának magyar tagja szerint a gyereknevelést tanulni kellene, ahogyan azt a skandináv országok is felismerték: a későbbi beilleszkedési és tanulási problémák mind visszavezethetők az iskolás kor előtti évekre. Ha a szülők nincsenek felkészülve a konfliktusok kezelésére, a gyereknevelés kihívásaira, akkor nem tudják, mit kell tenni, ha a gyerek „rossz”, helytelenül cselekszik vagy gondolkozik. A svéd szülői tanfolyamok eredményeként például a gyerekek 96%-a is úgy gondolja, hogy a verés nem lehet opció, míg a magyar gyerekek többsége elfogadhatónak tartja ezt a fegyelmezési formát.

A családi minta követése a verbális agresszió kapcsán is kimutatható. Tavaly, miután a 8-15 évesek körében megdöbbentő eredmény született az iskolai káromkodásról, verbális agresszióról, a Kaposvári Egyetem kutatócsoportja egy kiegészítést végzett, melynek kapcsán kiderült, a családban is kell keresni az okokat. „Azt tapasztaltuk, hogy a családok közel 80 %-ában rendszeres a káromkodás, a trágár kifejezések röpködése. A kisebb gyerekre még esetleg rászólnak, ám a nagyobbakra már alig. A családban elegendő bármilyen apró vétség, károkozás, félreértés a nyelvi durvasághoz. Egy eltört tárgy, késés, elfelejtett bármi máris következik első körben a felmenők emlegetése; apád, anyád, természetesen a nemi szervvel együtt” – részletezte a kutatást vezető Tóth Istvánné adjunktus.

Az iskola pedig csak "kozmetikázni" tudja a gyerekek otthonról hozott mintáit, de csodát tenni nem tud, nem képes azokat lecserélni – különösen úgy nem, hogy a 2008-ban megígért iskolapszichológusi rendszer nem valósult meg, és elmaradt a tervezett konfliktuskezelő tanfolyamok bevezetése is a pedagógusok számára. De nem segít a helyzeten az sem, hogy az iskolákban továbbra sem kötelező gyermekvédelmi szakembert alkalmazni – a nehéz anyagi helyzet miatt pedig általában többek között ezen is spórolnak az iskolák. (Az iskolai kiegészítő személyzet, a tanári asszisztensek hiánya pedig jelentősen hátráltatja a munkát – ezt hangsúlyozta korábban a pedagógus életpályamodell kapcsán rendezett konferencián Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK igazgatója is.)