Röviden összeszedtük, milyen a mindennapokban is érezhető változásokkal jár a gyerekek szempontjából a január 1-jén életbe lépett köznevelési törvény és a családok védelméről szóló törvény.
Röviden összeszedtük, milyen a mindennapokban is érezhető változásokkal jár a gyerekek szempontjából a január 1-jén életbe lépett köznevelési törvény és a családok védelméről szóló törvény.
Régóta létező, de a gyakorlatban csak ritkán alkalmazott szabályokat iktatna sarkalatos (kétharmados többséget igénylő) törvénybe a KDNP családjogi javaslata, amelyről első olvasatban már tárgyalt a kormány. A KDNP tervezete szerint a gyerekek nem élhetnek majd egészségtelenül, és törvényben rögzített kötelességük lesz szót fogadni a szüleiknek, a szülőknek pedig akár azon az áron is segíteniük kell a gyerekeiket, ha ezzel magukat fosztják meg valamitől - egyebek mellett ezek a javaslatok vannak a családjogi törvény [origo] birtokába került tervezetében. A kormány több eszközzel is segíteni akarja a gyereket nevelők boldogulását, a gyermektelen élettársak viszont hátrányba kerülhetnek.
Egy regionális gyámhivatal vezetője az [origo]-nak azt mondta: "helyénvalónak" tartja, hogy az új törvényben kötelezettségek is szerepelnének, a jelenlegi, 1952 óta létező szabályozás ugyanis szerinte inkább csak jogokat fogalmaz meg, az együttműködés előírása pedig "elvi keretet adhat" a később kidolgozandó végrehajtási részletszabályokhoz. Egy másik gyámhivatal vezetője szerint nem is teremtene új helyzetet a KDNP tervezete, csak ha részletesen meghatároznák, ki számít engedetlennek, és milyen szankciókkal kell sújtani azokat, akik nem szófogadóak, ilyenek azonban nem szerepelnek a javaslatban.
Az elmúlt hét híreiből válogattunk.
A Gallup 1936 óta rendszeresen megkérdezi az amerikaiakat, mit gondolnak az ideális család méretéről. Az intézet múlt héten frissítette az erre vonatkozó adatokat.
"A kormány egyik legfontosabb feladata a családpolitika és a családtámogatási rendszer megerősítése, hogy a gyermekvállalás ne legyen azonos a szegénység vállalásával" - hangsúlyozta 2010 októberében Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
A Fidesz-KDNP kormány a családok helyzetét valóban kiemelten kezeli. Korábban már írtunk egy összefoglalót arról, milyen gyerekeket érintő változások várhatóak vagy kerültek szóba a Fidesz-KDNP kormányalakítása óta. Most azt foglaljuk össze, mi várható a családok életében, milyen irányok látszanak körvonalazódni a kormánypártok családpolitikájában.
Először azonban idézzük fel, miket tartalmazott a Fidesz kampánycsomagja a családokra vonatkozóan!
Egy friss OECD-felmérés a családok helyzetét vizsgálta, ez alapján bátran kijelenthető, hogy egy generációnyi idő alatt drasztikus változások történtek. A Doing Better for Families c. tanulmány adatait a Guardian egy nagy táblázatban foglalta össze, ebből válogattunk ki néhány érdekes adatot. (A teljes anyag innen szerezhető meg.)
Míg évtizedekkel ezelőtt a nyugdíjas lét volt elsősorban a szegénységi rizikófaktor, a felmérés tapasztalata alapján ma az, ha valaki gyereket nevel. A társadalom legveszélyezettebbjei tehát a gyerekes családok lettek.
Utolsó kommentek