Állítólag egy önkormányzati képviselő a “legaljasabb dolognak” minősítette, hogy a Janikovszky iskola bezárása elleni nemrég lezajlott tüntetésen gyerekek is részt vettek. A képviselő nemtetszését fejezte ki, amiért a szülők és a tanárok "teljesen átpolitizálták az iskolát". (A Gyerekszemle cikke a Janikovszky-iskola ügyéről itt olvasható.)



Bár most a szocialistákhoz közeli Népszava bírálja élesen cikkében a kormánypárti politikusokat képmutatásukért, korábban a baloldalról is a mostani fideszeshez hasonló kritika ért egy iskolai tüntetést. Az egyházi iskolák 2005. decemberi tüntetése után, akkor még az SZDSZ országgyűlési képviselőjeként, Fodor Gábor nyilatkozta, hogy a gyerekek részvétele egy tüntetésen “kontraproduktív, hiszen jóérzésű emberekben nem kelthetnek szimpátiát azok, akik fiatal gyerekeket használnak fel politikai céljaik elérésére. Mindazonáltal vannak olyan felelőtlen személyek, akik kihasználják a gyerekeket, hiszen szerintük a gyerek mindig jól néz ki a tüntetésen.” Ugyanezen tüntetés után Magyar Bálint akkori oktatási miniszter is felszólította az iskolákat, hogy ne használják a gyermekeket politikai díszletként különféle demonstrációkhoz. (Ezután nem sokkal a pártcélokra használt gyerekek ellen felszólaló SZDSZ egyébként Kovács Pistivel népszerűsítette magát a 2006-os választási kampányban.)

A politikusok gondja valószínűleg nem az, hogy gyakorolhatják-e véleményszabadaságukat a kiskorúak vagy hogy aljas módon politikai célokra használják egyesek a gyerekeket, hanem hogy éppen melyik oldal aktuális érdekeit szolgálják ezek a demonstrációk. A mindenkori hatalmon lévő politikusok elítélik, az ellenzékiek pedig támogatják, hogy gyerekek is részt vegyenek tüntetéseken.


A pártrendezvényekkel kapcsolatban (például nagygyűléseknél, “Gyurcsány takarodj!” vagy “Orbán takarodj!”-akcióknál) azonban mindenképpen jogosnak mondható az az álláspont, hogy ilyen célokra valóban ne használják fel a gyerekeket. Azonban ha a gyerekek a saját életüket valóban közvetlenül befolyásoló döntések elleni tüntetésen vesznek részt - jelen esetben a saját iskolájuk bezárása ellen tiltakozva -, ez nemcsak nem látszik “aljas dolognak”, de pont, hogy semmi kivetni való nincs benne. A Janikovszky iskola tüntetésén például maga az igazgatónő kérte a csatlakozó ellenzéki politikusokat, hogy pakolják el pártjelvényeiket, mert azoknak nincs helye a megmozduláson. (Más kérdés, hogy egy iskolabezárási ügyet elméletileg nem is lehetne politikai síkra terelni, ugyanis szakmai szempontok alapján kellene egy ilyen kérdésben döntést hozni.)



A gyerekeknek egyébként ugyanúgy alkotmányos joga a gyülekezési szabadság, mint a felnőtteknek. Az új alkotmány is kimondja a Szabadság és felelősség rész VII. Cikkében: “mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez”. Mindenkinek, vagyis a gyerekeknek is.

Tüntetésről képek: nepszava.com

Kövess minket Facebookon is! :)