Érdekes véleménycikket olvastunk a The New York Times vasárnapi internetes kiadásában. Frank Bruni arról elmélkedik, vajon jó-e az, ha a politikusok a kampányuk során felhasználják a gyerekeiket is.
Gyerekekkel kampányolni az Egyesült Államokban
Obama elnök a republikánosoknak jegyezte meg, hogy példát vehetnének lányairól, a 12 éves Maliáról és a 10 éves Sasháról: ők ugyanis időben elkészítik a házi feladataikat.
A First Lady pedig Dél-Afrikába vitte magával a lányokat, ahol a kamerák előtt például együtt táncoltak az afrikai gyerekekkel és hangosan mesét is olvastak fel nekik az egyik legnépszerűbb (már-már ikonikus) amerikai mesekönyvből, a The Cat in the Hat-ből.
Bruni szerint mindez persze nagyon cuki. Ugyanakkor zavarba ejtő is, amikor a gyerekekből egyszerű politikai kellék lesz, akik akkor lépnek színpadra, amikor a politikus szülők támogatottsága gyengül.
A módszer a legesélyesebb republikánus jelölteknél is igen népszerű. Rick Santorum gyakran hivatkozik hét gyerekére, Michele Bachmann is szereti reklámozni, hogy öt saját és 23 nevelt gyereke van. Mitt Romney pedig arra büszke, hogy mind az öt fia megállapodott, és 16 unokája van. A kampányok "abszolút családfője" azonban Ron Paul, aki öt saját gyereke mellett orvosként nagyjából 4000 gyereket segített világra.
Bruni szerint a családra való hivatkozással azt üzenik a jelöltek a szavazóknak, hogy azért is ők a megfelelőek arra, hogy az államadósságot csökkentsék, hogy megerősítsék az országot, mert biológiailag is érdekeltek ebben. Bruni ezt a fajta kampányt nevetségesnek tartja – George Washingtonra hivatkozva írja azt, hogy a gyereknevelésnek nincs köze ahhoz, hogy valaki alkalmas vezető lehessen. Az üzenetek jogossága mellett azonban nagyobb bajnak látja Bruni azt, hogy a gyerekek belekerülnek a jelöltségért folyó csatározás sűrűjébe. És miközben a politikus arról beszél, hogy egy jobb jövőt épít a gyerekeinek, addig elrontja jelenüket, gyerekkorukat.
A politikus mint családapa Magyarországon
Gyerekekkel és harmonikus családi élettel kampányolni Magyarországon is hasznos. Bajnai Gordon nem éppen nagykönyvi családi életét az egyik bulvárlap egyenesen kínosnak nevezte. Ezzel szemben egy másik lapban az Orbán család idilljéről szóló cikk 2009 szeptemberében így ír: „Egy férfi és egy nő, akik meglepő módon, bár huszonöt éve együtt vannak, mégis kamaszos gesztusokkal beszélnek egymáshoz. Tele érzelmekkel minden mozdulat, összevillan a tekintetük, egymásra nevetnek, kicsit csipkelődnek, aztán még nagyobb a nevetés.”
Orbán Viktor azóta is nagyon ügyesen építi a jó családapa imázsát. A Frizbiben Hajdú Péternek adott most májusban „exkluzív interjút”. A család békés kertjében beszélgettek az „árokba csúszott ország szekeréről”, a „boldogtalan bankárokról és multikról”, meg természetesen az apa és a gyerekek kapcsolatáról. A véletlennek köszönhetően persze az egyik Orbán-lány éppen a családapa vallomása közben (13 perc 49-nél) fut bele az interjúba, hogy megkérdezze, hol az édesanyja.
Gyurcsány Ferenc pedig azzal igyekszik együttérzést kelteni, hogy 2006-ban apaként mit érzett, amikor golyóálló mellényt adott a gyerekeire. A családapa Gyurcsány éppen ezért a családapa Orbánt védte most júniusban a rendvédelmi dolgozók tüntetésétől: „Amit követelnek, abban azt hiszem, igazuk van, de nekik nem Orbán Viktor magánemberrel van bajuk, ők Orbán Viktor miniszterelnökre akarnak nyomást gyakorolni. Nincs elszámolnivalójuk Orbán Viktor gyerekeivel, feleségével sem.”
Te mit gondolsz: hitelesebb a jó családapa szerepében mutatkozó politikus?
Kövess minket Facebookon is!
Utolsó kommentek