gyerekszemle

Mindenszentekkor a kisgyerekes szülők nehezen kerülhetik el, hogy ne kelljen valahogyan elmagyarázniuk a gyereknek, miről szól ez az ünnep, miért kell temetőbe menni – egyáltalán, mi az, hogy temető és mi az, hogy halál. Sok szülő megpróbálja kerülni az olyan beszélgetéseket, melyekben központi szerep jut a halálnak, mert szerintük „ehhez a gyerek még kicsi”. Kímélni kell őt, ráér majd akkor találkozni a témával, ha már megkerülhetetlen lesz. És egyébként is, „úgysem érti”.

A halál tabusítása a gyerekek előtt már csak azért is érdekes, mert még a tévét sem kell bekapcsolva hagyni, elég, ha csak mesélni kezdünk, és máris felülírjuk ezt az alapelvet – valamilyen módon ugyanis a legtöbb mesében bizony nagyon is ott van a halál. A legnépszerűbb történetekben, például a magyar népmesékben, a halál hol megszépítve, varázslatosan, hol meglepően naturalisztikusan van ábrázolva. És miközben felnőttként olvasva sokszor elborzadunk ezeken a történeteken, néha érthetetlennek tűnik, hogy gyerekkorunkban vajon miért nem féltünk tőlük. (Ahhoz, hogy gyerekként féljünk, a halál ábrázolása édeskevés volt, minimum egy ijesztő, fantasztikus szörnyre vagy egy nagyon gonosz mostohára volt hozzá szükség.)

Erre az érdekes jelenségre számos magyarázat született. A híres gyerekpszichológus, Bruno Bettelheim szerint a gyerekek azért szeretik annyira a felnőttek számára sokszor kegyetlennek, véresnek tetsző meséket, mert ezek a történetek választ adnak számukra a nagy kérdésekre, legyen szó akár családi konfliktusokról, akár veszteségekről – például magáról a halálról. Ezen értelmezés szerint a brutálisnak látszó mesék így segítenek abban, hogy a gyerekből egészséges lelkű felnőtt váljon.

Bár számos esetben más eredményre jutottak, de alapvetően a kortárs gyerekpszichológusok is egyetértenek Bettelheim főbb megállapításával. A gyerekek azokat a meséket szeretik, melyeket aktuálisnak éreznek, melyeket valahogyan vonatkoztatni tudnak a saját életükre. Ha olyan témát érint a mese, ami éppen egyáltalán nem foglalkoztatja őket, azt egyszerűen félresöprik. Ha viszont az őket éppen izgató dolgokról szól, akkor egészen bonyolult szimbólumokat, viszonyokat is képesek megérteni.

A pszichológusok eredményeit a mesekutatók is alátámasztják. A népmesék például az élet kérdéseiről nemzedékek során megszerzett és felhalmozott tudást és tapasztalatot őrzik és adják tovább. A kutatók egyetértenek abban, hogy az ily módon generációkon át továbbörökített mesék egyik alapvető célja, hogy felkészítsék a mesehallgatókat az élet akadályaira, a közösségi lét konfliktusaira és veszteségeire: a népmesék történeteiben bár sokan meghalnak, a mesehallgató számára kedves, pozitív hősök szinte mindig feltámadnak, varázslatos módon újjáélesztik őket. Legrosszabb esetben is szellemként térnek vissza, de nem lehet őket megsemmisíteni. A hősök halálának ez a népmesei ábrázolása természetesen ahhoz is mintát nyújtott, hogy a gyerekek hogyan képzeljék el szeretteik halálát.

A közelmúltban Magyarországon is elkezdtek megjelenni azok a gyerekeknek szóló könyvek, melyek a halált más, kevésbé hagyományos módon közelítik meg – igaz, egyelőre nincs túl széles választék ezekből a kötetekből. A svéd Pernilla Stalfelt abszurdnak és morbidnak tűnő Halálkönyve például vicceskedve, humoros karikatúrákon keresztül próbálja megmutatni a halál számos arcát – kérdés azonban, hogy valóban úgy lehet-e megérthetővé tenni a halál jelenségét a gyerekek számára, ha a halált rossz értelemben véve „infantilizáljuk”. A pár éve elhunyt kiváló pszichológus és írónő, Polcz Alaine könyve, az Élet és halál titkai ennél jóval komolyabban és termékenyebben közelít a kérdéshez. Az írónő tanatológusként úgy látja, a gyerekek mára egyre inkább többször találkoznak erőszakos halállal, mint természetessel. És eközben senki nem segít nekik megérteni, mi történik ilyenkor.

Részlet Pernilla Stalfelt Halálkönyvéből

A mostani temetőjárás tapasztalata is valószínűleg nagyon sok szülő számára megmutatta, hogy a gyerekek valóban kíváncsiak, és igazán érdekli őket, mit gondolunk mi, felnőttek a halálról. A kérdéseiket persze könnyen ki lehet kerülni, de talán a szülők és a gyerekek számára is jobb, ha tisztességes választ kapnak rájuk.