A napokban moziba mentünk néhány barátunkkal. A jegypénztárak mellett egy másik sor is kígyózott: a sorban főleg anyukák, de néhány apuka is állt, velük a különböző korú gyerekeik, a babáktól a tízévesekig. Fotózásra vártak: az elkészült portrékra aztán a bevásárlóközpont látogatói szavazhattak, eldöntve ezzel, melyik gyerekversenyző a legszebb, kinek a pofija ér meg egy ajándékcsomagot. Egy hat éves kislányra az anyja éppen alapozót és egy kis szájfényt rakott fel, mögöttük meg egy kisfiú a különböző mosolyokat próbálgatta egy zsebtükörben.
A fotózásokon, válogatásokon, szépségversenyeken indított gyerekek elvileg tisztában vannak azzal, hogy ott a megjelenésüket pontozzák. De mi lesz azzal, akiről az eredményhirdetésen kiderül, hogy nem ő legszebb? (Vagy ami a fenti példa esetében valószínűbb: nem az ő szüleinek van a legtöbb mozgósítható ismerőse, aki elmenne szavazni.) Hogyan beszélik ezt meg otthon? Mit tud tanácsolni a szülő? Hiszen a tanulmányi vagy sportverseny kudarca után mondhatja gyerekének, hogy "legközelebb több gyakorlással neked is sikerülhet" - de mivel lehet biztatni egy, a szépségben "alulmaradt" kislányt? Több púder és fodrosabb nyakú blúz kellett volna? Legközelebb fehérebbek lesznek a fogaid, majd beszélek a doktorbácsival?
Már Magyarországon is egymást érik a különböző nagyságú és szervezettségű gyerekszépségversenyek: az egyszerű internetes szavazástól a beállított fotózásokon át a többfordulós király- és királynőválasztásokig kedvükre válogathatnak a szülők. Fórumokon adhatnak egymásnak tanácsot, melyik versenyt válasszák, hogyan készítsék fel rá a gyerekeiket. Sőt, felkereshetnek olyan ügynökségeket, melyek éppen a szépségversenyzőkre szakosodtak: megtanítják járni, öltözködni, sminket viselni a gyereket, és elkészítik az első portfólióját is. A legrangosabbnak talán a Little Miss World magyarországi selejtezője, a Little Miss Hungary számít. A versenyt idén októberben ötödik alkalommal rendezték meg, a több száz induló 4-15 éves lánynak pedig nem volt elég szépnek lenni, egy kétperces műsorszámot is elő kellett adniuk a rangos zsűri előtt, melynek tagjai közt feltűnt maga Kiszel Tünde is.
A most Magyarországon is meghonosodni látszó Little Miss... sorozat ősének tekinthető Little Miss America az 1960-as évek elején indult. Akkor még csak majdnem-felnőttek, azaz tinédzserek indulhattak rajta, de egy-két évvel később már korosztálycsoportokba kellett sorolni a több mint 35 ezer indulót. A megmérettetések lassan az amerikai mindennapok részévé váltak. Az első nagy sokkot az 1996-os év karácsonya hozta el: ekkor gyilkolták meg a hat éves királynőt, JonBenét Ramsayt. Egy tragédiának kellett megtörténnie ahhoz, hogy az emberek végre felvessék a szülői felelősség kérdését, hogy egyáltalán komolyan kezdjenek el foglalkozni a gyerekszépségversenyek árnyoldalával, és vizsgálják pszichológiai, szociológiai, kulturális hatásait is.
Az elkészült felmérések, kutatások eredményei igen érdekesek. Megállapítható, hogy a gyerekszépségversenyek indulóit legtöbbször az anyák nevezik be, és ők azok is, akik szó szerint menedzselik gyerekeiket. Azt gondolnánk, leginkább azért, hogy a saját álmaikat a gyerekeiken keresztül valósítsák meg - de a felmérések szerint ennél érdekesebb magyarázatok is vannak. Hilary Levey, gyermekek társadalmi helyzetével foglalkozó amerikai szociológus egy kutatásához megkérdezte a szépségversenyekre gyakran jelentkező anyákat, miért is tartják fontosnak, hogy a gyerekeik induljanak. Az alacsonyan iskolázott és alacsony jövedelmű anyák leginkább ugródeszkát láttak a versenyekben: annak a lehetőségét, hogy a gyerekük kitörhet a környezetükből, és ezáltal majd egy jobb életet élhet. A magasabban képzett és tehetősebb anyák egyik gyakori motivációja pedig az, hogy a szépségversenyek segítségével "kifejlesszék" gyerekeikben a versenyszellemet, mely szerintük elengedhetetlen az életben való boldoguláshoz.
Ezek tehát a szülők szempontjai - de mi történik közben a gyerekkel? Számos szakember és reprezentatív felmérésen alapuló tanulmány egyetért abban, hogy azok a gyerekek, akik szépségversenyeken vesznek részt, felnőttként kevésbé elégedettek magukkal, gyakrabban szenvednek a megfelelési kényszerből fakadó lelki betegségekben: depresszióban, önértékelési- és testképzavarban.
Kérdés, hogy az amerikai felmérések következtetései mennyire alkalmazhatóak az eltérő európai, főleg magyar viszonyok között. Sajnos úgy tűnik, nagyon is. Bár Magyarországon a gyerekszépségverseny-mánia még nem érte el azt a szintet, hogy komoly kulturális és mentális hatást lehessen neki tulajdonítani, s így releváns legyen ennek kutatása, más, a szépségversenyekhez hasonló szellemiséget közvetítő jelenségek már igencsak elterjedtek, és hatásuk is érződik. Tanulságos megnézni dr. Pászthy Bea előadását. A 2007-es Nemzetközi Médiakonferencián hangzott el, és a gyerekkori testképzavarok kialakulásában a média szerepét emeli ki. Megdöbbentő, hogy a testképzavar egyre fiatalabb korban, 12-14 évesen kialakul, de az orvosnő előadásában megemlíti, hogy már 9 éves lánynál is diagnosztizáltak anorexiát. Ezeknek a lelki betegségeknek a kialakulása jelentős részben szociokulturális tényezőkön múlik: a jelen karcsúságideálja és teljesítménykényszere egyre inkább megviseli az embereket - úgy látszik, már a tíz év alatti gyerekeket is.
A gyerekek tehát ugyanazoknak a káros hatásoknak vannak kitéve, mint a felnőttek. Azonban a gyerekkor felhőtlensége más szempontból is eltűnik: a serdületlen, fejletlen gyerekek szexuálisan vonzó, erotikus kisugárzású felnőttek kinézetét öltik magukra. És nem is kell ehhez (amerikai) gyerekszépségversenyeken részt venni - elég csak körülnézni, hogy egy nagyobb világmárka gyerekruha-osztályán milyen darabokat árulnak itt, Magyarországon is. A jelen környezete a gyerekek korai szexualizációját okozza - a gyerekszépségverseny pusztán egy extrém forma, ahol ráadásul maga a szülő az, aki tevékenyen részt vesz a folyamatban.
Talán emlékszünk még arra, amikor az egyik nagy kereskedelmi adó korábbi tehetségkutató műsorában egy csapat kislány és egy kisfiú a Csókkirályra vonaglott kisminkelve, flitteres szoknyában kánkánozva a színpadon. Aztán együtt sírtak a szülőkkel, amikor nem jutottak tovább. Olyan szülőkkel, akik - Deborah Lupton hasonlatával élve - valószínűleg hihetetlenül megbotránkoznának azon, ha egy játékgyártó cég rúdtánc-készletet dobna piacra gyerekeknek.
Az írás eredeti megjelenése: www.komment.hu
Utolsó kommentek