Levették a műsorról a Fülöp-szigeteki népszerű show-t, a Willing Willie-t, amiért a műsorvezető hagyta, hogy a március 12-i adásban egy síró 6 éves kisfiú 10 ezer pesóért (42 ezer forintért) erotikus táncmozdulatokkal szórakoztassa a közönséget. Az eset nagy felháborodást váltott ki, a közösségi oldalakon kampány indult a show ellen, ennek hatására pedig a főbb szponzorok ki is hátráltak a műsor mögül.

A Willing Willie-t a filippínó kormány egyik szociális ügyekkel foglalkozó osztálya is támadta, mert sem a közönség, sem a műsorvezető nem mutatott együttérzést az „ízléstelen produkcióra” kényszerített gyerek iránt. Az eset pedig egyértelműen sérti a gyermekek megrontása, kihasználása és diszkriminációja elleni speciális védelemről szóló törvényt azzal, hogy méltóságon aluli helyzetbe hozta a kisfiút. A hivatalos közleményben olvashatjuk: „Nyomást gyakorolni egy gyerekre, hogy tegyen meg valamit, például utánozza a felnőttek erotikus táncát egy bizonyos összegért cserében azon az áron, hogy nevetségessé és a gúny tárgyává válik emberek százai előtt, egyértelműen sérülést okoz a gyereknek.”

Elképzelni is nehéz, mit élhetett át a 6 éves fiú, Jan-Jan. A következő megrázó videón látható a botrányt kavaró tánc.

A felháborodás hatására természetesen a TV5 csatorna gyorsan hivatalos „őszinte és mély” bocsánatkérését fejezte ki, melyben biztosítani akart mindenkit, hogy nem volt szándékában megsérteni, bántani a kisfiút. Hozzátették, a showban való szereplés a gyerekek részéről is önkéntes és a szülők beleegyezése szükséges hozzá. Illetve közreadták saját értelmezésüket is a felvételről: szerintük Jan-Jan nem azért látszik szomorúnak, mert táncolnia kellett, hanem mert komolyan vette a feladatot, és igazán jól akarta játszani a szerepét. Nem akart mosolyogni, mert nemrég hullott ki az egyik felső tejfoga, illetve, mert ott volt a Jan-Jan szemében félelmetesen óriásnak tűnő hivatalos kosaras, Bonel Balingit – állítja a TV5. Ennek ellenére a csatorna mégis kezdeményezi, hogy a televíziókkal és a hirdetőcégekkel közösen dolgozzák ki a gyerekek részvételének szabályait a tévéműsorokban.

A filmeket és tévéműsorokat vizsgáló testület a történtekre reagálva jelezte, azt szeretné, hogy minden olyan esetben, amikor gyerekek is szerepelnek a tévéműsorokban, a producereknek legyen kötelező a gyerekek speciális védelmére megfogalmazott jogi előírások betartása.

Itthon is fut olyan tehetségkutató műsor, mely szintén korhatárra való tekintet nélkül várta az előadókat a válogatásra. A mostani Csillag születik próbálkozói között gyerekeket is nézhettünk a kifejezetten az ellentétes érzelmeket kiváltani akaró összefoglalókban: a jópofától a nevetségesig láthattunk gyerekprodukciókat. A műsor egy korábbi szériájában pedig a filippínó példához hasonló előadást is láthattunk, amikor egy csapat kislány vonaglott a Csókkirályra.

A Queen Dance-et alkotó gyerekek ugyan nem sírtak a színpadon, sőt látszólag élvezték a szereplést, az azonban kérdéses, hogy akár tehetséges, akár tehetségtelen egy gyerek, van-e helye egy televíziós válogatáson – különösen akkor, ha nem koruknak megfelelő produkciót adatnak elő velük a felnőttek.