Viszonylag kevés az olyan Mac- és PC-játék, mellyel egy nagy kiadó a kisebb gyerekeket célozza meg. Az EA Gamesnél most megjelent Create viszont egy ilyen játék: színes, békés, a kreativitásunkat és a logikánkat is fejleszti.

A világ egyik legnagyobb kiadója, az EA márkanév jól ismert a vásárlóknak, a Sony Little Big Planetjára talán túlságosan is hasonlító Create azonban meglehetősen alulteljesít – főleg, ha valaki ismeri a konkurenciától említett korábbi játékot. Kevés lehetőség van a grafikai beállításra: a felbontáson túl semmit nem állíthatunk, ami alapvetően nem lenne gond, ha az élsimítás magasabb fokú lenne. A ma kapható játékok mellett kifejezetten zavaróak lehetnek a töredezett körvonalak. Persze nem szabad elfelejteni, hogy egy elsősorban gyerekeknek készült játék esetében ritkábban fordul elő, hogy olyan gépen játszanak majd vele, amiben profi videókártya van. A játék mentségére fel lehet hozni azt is, hogy hamarosan konzolon is megjelenik, lehet, hogy a grafikát inkább arra optimalizálták. Mindenesetre a recés vonalakért a Create vidám színekkel és sokféle textúrával igyekszik kárpótolni játékosát.

A Create doboza szerint a játék 3 éves kortól ajánlott. Ha viszont nem akarunk a gyerek önbecsülésébe belegázolni, akkor 7 éves kor alatt nem engedjük, hogy kipróbálja - egyébként sem biztos, hogy három évesen már számítógépre kellene szoktatni a gyereket... A Create lényege, hogy különböző akadályokon vigyünk át tárgyakat, jutassunk át kész vagy magunk által felépített járműveket a célba. Ebben különböző eszközök segítenek (például lufik, rakéták, kerekek, építési elemek, szélmalmok), melyeket egy-egy pálya teljesítése után szerez meg a játékos, hogy aztán kedve szerint használhasson fel belőlük. Ahhoz azonban, hogy elkezdhessünk játszani, abszolválni kell a hosszú bevezetőt (alapvető információkkal), és aztán egy szintén nem túl rövid oktatójátékot is, hogy a kicsit bonyolult menürendszerben is eligazodjunk. A játék további részeiben is nagyon sok a szöveges instrukció, ezért az olvasni még nem tudó gyerekek családjának érdemes lélekben felkészülni arra, hogy szórakozás előtt jelentős időt kell a tanulásra fordítani.

Ha a szabályokat és a lehetőségeket átvettük, jön a következő nehézség. A Create kezelése elsőre nem túl bonyolult: az egérrel, a nyilakkal és az AWSD-kombinációval elirányítható az egész. Ugyanakkor nagyon finoman kell belőni az irányokat: néha hajszálnyi eltérés is elég ahhoz, hogy ne jutassuk célba az adott tárgyat. Egy csak közepes érzékenységű egérrel például a negyedik pálya környékén már idegösszeomlást lehet kapni. Nem beszélve arról, hogy egy idő után a feladatokat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha minél kevesebb kellék segítségével jutunk el a célig. A logikai-építkezős szoftverekkel gyakran játszó felnőttnek is kihívást jelent első nekifutásra teljesíteni egy-egy pályát már az első szinten (és 10-et kellene végigvinni). Jó volna tudni, ha már három éves kortól ajánlják a játékot, mégis milyen gyerekekkel találkoztak a fejlesztők…

 

Az idegesítő részek mellett persze azért szerethető tulajdonságai is vannak a Create-nek. Szerencsére például nem kell elölről kezdeni az építkezést, ha valahol elrontottuk, és nincs egyetlen jó megoldás a pályák teljesítéséhez, sőt számos működhet. Bármikor elindítható egy tesztvideó, ami megmutatja, hogy amit eddig építettünk, mennyire működik, így a hibákat is könnyebb kiküszöbölni. A tudatosan fejleszteni akaró szülők számára pedig kifejezetten vonzó lehet a Create: ugyanis néha tényleg komoly agymunkát igényel, tovább pedig csak azután léphetünk, ha a kreativitásunkat is használtuk. Egyetlen szint sem teljesíthető a minimumként előírt dekorálás nélkül. A kreativitás színezéssel, építkezéssel, különféle díszek (vidámparkos, cirkuszi, állatkerti, városi stb.) pakolgatásával élhető ki. A játék előnyére írható, hogy a díszítő elemekből valóban széles a választék, és minden egyes pálya után bővül a készletünk.

Összességében tehát a Create egy közepes grafikájú, kicsit nehezen irányítható, de a logikára és a kreativitásra nagymértékben építő fejlesztőjáték. Éppen ezért iskoláskor alatt nem szerencsés választás, viszont hét éves kortól a felnőttekig bárkinek ajándékozható.