Nemrég írtunk Maurice Sendak meséjének azonos című átdolgozásáról, az Ahol a vadak várnak-ról. A pusztítást és az agressziót központi témává emelő ifjúsági regény több ponton is nyomasztó, félelmetes történet lett. Akkor azt írtuk, ezek miatt sok szülő valószínűleg nem szívesen adná a gyerekek kezébe a könyvet. 

Maurice Sendak a New York Timesnak adott friss interjújában azt mondja, szerinte a mai mesék túl biztonságosak és nem beszélnek őszintén arról, mi történik a gyerekekkel.

Kép: Picture Perfect / Rex Features 

A 83 éves Sendak úgy véli, a mai gyerekkönyvek nem érdekeltek abban, hogy őszintén foglalkozzanak a gyerekkorral, inkább úgy állítják azt be, mintha ártatlan és passzív volna – pedig ez koránt sincs így. Az író úgy emlékszik vissza saját gyerekkorára, hogy az tele volt szenvedéllyel, felfordulással, ostobasággal, vidámsággal. Az interjúban is hangsúlyozza, gyerekként mindenki tesz kifogásolható dolgokat. Az Ahol a vadak várnak Max-je egy kis szörnyeteg – de Sendak szerint mindnyájan kis szörnyetegek vagyunk. 

Sendak könyveit mindig is viták kísérték. A New York Times-nak Sendak azt mondja, egy gyerekkönyvnek elvileg tilos megijesztenie a szülőket, neki azonban ezt mégis rendre sikerült elérnie. Szakított ugyanis azzal a hagyománnyal, hogy a mesében a gyerekeknek biztonságban kell lenniük, és hogy a felnőttek az ő őrangyalaik. Sendak ezzel egyfajta kívülálló lett a gyerekirodalmon belül, és olyan karaktereket teremtett, mint a kilenc éves Max, aki sértettsége miatt erőszakos zsarnokként akart érvényesülni.

Sendak illusztrációja az Ahol a vadak várnak mesekönyvhöz

Sendak tehát azt vallja, hogy nincs biztonságos, ártatlan gyerekkor – mondja mindezt úgy, hogy kisfiúként átélte, hogy a holokauszt elpusztította a családját. Az interjúban azt mondja, nagyon félt akkor, és nem értette, mi történik körülötte, de lehetetlen is lett volna elmagyarázni egy gyereknek, mit is él meg valójában. Ez a tapasztalat egész életében elkísérte, talán emiatt is ír őszintén a szörnyűségekről és azok leküzdéséről a gyerekeknek. A könyvei végén azonban a gyerekek végül mindig biztonságba kerülnek: az Ahol a vadak várnak Max-je is rájön, hogy édesanyja szereti. Mert egy gyerekkönyvtől mindenki azt várja, legyen jó a vége – és úgy látszik, vannak olyan szabályok, melyeknek egy kívülálló is meg akar felelni. 

Hogy miért gondolja azt Sendak, hogy a veszélyről, a rettegésről kell mesélnie a gyerekeknek? Azt mondja, azért, mert mélyen tiszteli a gyerekeket és az ő bonyolult világukat. Az olvasói levelek alapján pedig nem jár rossz úton: még egy gyerek sem küldte el őt a pokolba, inkább köszönetüket fejezik ki amiatt, hogy lehetőséget ad nekik bekukucskálni abba, hogy milyen nehéz is lehet az élet. Sendak szerint természetesen van helye a biztonságos, gyönyörű meséknek is – de a gyerekirodalom széles világában nemcsak ezeknek van helye, hanem az olyan „őrültek” történeteinek is, mint amilyen például ő vagy Tomi Ungerer.

 

Kövess minket Facebookon is!