2004 óta rendezik meg május 25-én az Eltűnt Gyermekek Világnapját. 1979. május 25-én tűnt el a New York-i 6 éves kisfiú, Etan Patz. Ő volt az első gyerek, akinek a fényképét tejesdobozokra nyomták.

A most indult 1000 lámpás éjszakája elnevezésű kampány keretében már Magyarországon is láthatunk eltűnt gyerekek képeit a tejesdobozokon. Az akció célja, hogy az évek óta eltűnt gyerekek képeivel megpróbálják segíteni előkerülésüket, valamint, hogy felhívják a közvélemény figyelmet magának a problémának a súlyosságára. A nyári időszak beköszöntével ráadásul az eltűnések száma is gyarapszik: az évvégi bizonyítványosztás az egyik gyakori oka annak, hogy nem mennek haza a gyerekek. A nyáron egyedül otthon hagyott kiskorúak közül pedig szintén sokan csavarognak el.

Az eltűnt és a bántalmazott gyerekek helyzetére az Eltűnt Gyermekek Világnapján számos program és akció hívja fel az emberek figyelmét. Magyarországon másfél óránként veszik nyoma egy gyereknek, a legrosszabb statisztika az Egyesült Államoké: ott 40 másodpercenként tűnik el egy gyerek. A csellengők több mint fele egy héten belül megkerül, harmadukra pedig egy hónapon belül rátalálnak. Nagyjából 5%-ukat azonban hosszú ideig keresik - van, hogy eredménytelenül.

Magyarországon évente átlagosan öt-hat ezer gyerek tűnik el, tavaly 6148 gyereket kerestek.

Az Eltűnt Gyermekek Világnapján az 1000 lámpás éjszakája ma a Városligetben várja a családokat délután 2 órától.

Program:

14:00-14:10: Megnyitó beszéd
14:10-14:30: Kék Vonal és Gyermekvédők Országos Egyesületének előadása
14:30-15:30: Kerekasztal-beszélgetés. Résztvevők: ORFK/BRFK, Gyermekvédők Országos Egyesülete, Kék Vonal
15:30-16:00: ORFK/BRFK előadása (közben bemutatók gyerekeknek)
16:00-16:30: Rajzpályázat eredményhirdetése
17:00-17:30: Varga Feri és Balássy Betty koncert
17:45-19:30: Lufis felvonulás és Flashmob: Élő gyerek arc formálása - Magyarországon először!
20:00-20:30: Ezer Lámpás koncert: fellép Fluor, főkoncert: SP, aki bemutatja a rendezvényre írt Eltűnt Gyermekek Dalát!
20:30-21:30: Fellépnek a Megasztárok: Tolvai Reni, Kállay Saunders András, Patai Anna és Szelecky Dávid
20:00-20:30: SP & Fluor koncert
20:30-21:00: Tolvai Reni, Kállay Saunders András, Patai Anna, Szelecky Dávid koncert
21:30-tól: Ezer lámpás felengedése

 

Kövess minket Facebookon is!