Lázár Ervin május 5-én lett volna 75 éves. Az egyik legnagyobb hatású magyar meseíró tiszteletére egész évben különböző programokat, pályázatokat hirdettek meg. A Lázár Ervin emlékév jegyében írta ki a Csodaceruza gyermekirodalmi folyóirat is még tavasszal illusztrációs pályázatát, melyre egy-egy illusztrációt vártak Lázár Ervin szabadon választott meséjéhez 50x70 cm méretben. 

A pályázatra közel negyven pályamű érkezett, ezekből nyílt kiállítás október 1-jén a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában. A Mikkamakka tárlatára a 28 friss illusztráció mellé a kiállítás szervezője, Sándor Csilla a nagy klasszikusok, Réber László és Gyulai Líviusz rajzaiból is válogatott. A kiállítás installációja, a képek elhelyezése a galéria szervezője, Balla Margit munkája.

Réber László és Gyulai Líviusz borítói

A kiállításon így több látásmódon keresztül is megelevenednek A Négyszögletű Kerek Erdő hősei, a Hétfejű Tündér vagy éppen Berzsián és Dideki alakja. A Lázár Ervin mesékhez készített friss illusztrációk egy furcsa, szinte kényelmetlen érzést keltenek a Réber és Gyulai rajzokhoz szokott látogatóban: utóbbiak olyannyira hozzánőttek már Lázár Ervinhez, hogy igenis le kell küzdeni a megszokást ahhoz, hogy elfogulatlanul szemlélje a legújabb illusztrációkat. 

Perjés Bernadett grafikája A Négyszögletű Kerek Erdő-höz

A beérkezett pályamunkák, ahogy általában, most sem éppen egyenletes színvonalúak, viszont több kiemelkedően jó vagy érdekes szempontú illusztráció is akad közöttük. A Gyerekszemle egyik kedvence Szabó Levente Hétfejű Tündére. A gyerekirodalom területén Szabó Levente munkái az Agave Kiadó borítóiról (például a Lámpás Gyermekei c. sorozatéról) vagy a Csodaceruzánál megjelent Békés Pál Lomtalanítás a Fehérlófia utcában című könyvéből lehetnek ismerősek.

Gyöngyösi Adrienn munkája A kalapba zárt lány-hoz

A gyerekkönyv-illusztrációk terén mostanában nagyon népszerű jegyek (az élénk színekben tobzódó, az abszurditást sem nélkülöző képek, a lekerekített figurák) a Mikkamakka tárlatán is megtalálhatóak. A macskáiról egyből felismerhető Szalma Edit vagy a Berzsiánt és Didekit ábrázoló Szántói Krisztián munkái is magukon hordozzák ezeket. Molnár Krisztina Négyszögletű Kerek Erdője aprólékosan sűríti jóformán az egész történetet egyetlen képbe – és persze a másik véglet, a minimalizmus is képviseli magát Molnár Olga A kék meg a sárga c. meséhez készült rajzán. 

Szántó Krisztián illusztrációja a Berzsián és Dideki-hez

A kiállítók: Réber László, Gyulai Líviusz, Perjés Bernadett, Faltis Alexandra, Widengard Krisztina, Gaszner Ildikó, Branczeiz Zsuzsanna, Kispál Éva, Szalma Edit, Szendrey Gabriella, Makhult Gabriella, Molnár Olga, Máray Mariann, Halter András, Lázár Zsófia, Endrődi Katalin, Szabó Levente, Pócsik Olga, Csala Sándor, Dévényi Diána, Makoviczki Dóra, Papp Anikó Míra, Koncz Tímea, Porkoláb Dorottya, Holló Anna, Gyöngyösi Adrienn, Molnár Krisztina, Tomor Gábor.

 

A Mikkamakka tárlata tehát a legkülönbözőbb grafikusi technikákat és Lázár Ervin-meséket szinkronizálja. Nem kimondottan gyerekkiállítás, inkább a felnőttek számára lehet érdekes a látásmódok és a meseértelmezések összehasonlítása, de nekik emiatt valóban különleges élményt nyújthat. 

Az illusztrációk mellett párhuzamosan két másik művészeti ág, a film- és a bábművészet is kiegészíti a Mikkamakka tárlatát. A kiállításra érkező csoportoknak a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban készült Horváth Mária rajzfilmet, A Négyszögletű Kerek Erdő-t is levetítik. A kiállításon a Bábszínház két előadásának, A legkisebb boszorkány-nak és a Szegény Dzsoni és Árnika-nak a bábjai is megtekinthetőek. A Mikkamakka tárlat nem véletlenül kapott helyet a Koós Iván Galériában: ez tulajdonképpen a felvezetője is a Bábszínház egyik januári bemutatójának, A Hétfejű Tündér-nek. 

Ha pedig valaki kedvet kapott Lázár Ervin meséihez, a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán is válogathat az ugyan nem teljes, de így is gazdag, ingyenes anyagból.

 

A kiállítás helyszíne: Budapest Bábszínház, Koós Iván Galéria ( Andrássy út 69.)
A kiállítás megtekinthető 2012. január 30-ig.
Szervező: Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok Egyesülete

 

Kövess minket Facebookon is!