A portugáliai Barreiróban ötödik alkalommal rendezik meg 2012-ben az Ilustrarte nemzetközi kiállítást, melyen a könyvillusztráció legjobbjai mutatkoznak be egy rangos zsűri előtt. Nagy Diánát immár másodszor válogatták be az Ilustrarte kiállítói közé: 2007-ben a Laposállatok című diplomamunkájával szerepelt Barreiróban. A 2012-es kiállításra 65 országból 1585 pályamű érkezett, ezek közül választották ki újra Nagy Diánát, aki mostani illusztrációiban egy mókuscsaládon keresztül mutatja be az év hónapjait. A fiatal illusztrátorral többek között a magyar közönség ízlésformálásáról, a gyerekkönyvkiadás bátortalanságáról beszélgettünk.


A gyerekkönyvekkel foglalkozó fórumok szívesen hangoztatják, hogy nemzetközi színvonalú a magyar könyvillusztráció, a friss trendeket követő illusztrációkkal mégis óvatosabb a könyvkiadás. Mennyiben tér el a szakma és a közönség ízlése a könyvillusztrációk esetében?

Elég nagy mértékben. A kiadók nem mindig azt a színvonalat képviselik, amelyet szakmailag jónak mondhatnánk, vagy amely az ízlésformálás szempontjából fontos lenne. Bár nyilván azokat sokkal nehezebb eladni. A közönség ízlésén ugyanis lehet változtatni, de ez egy hosszú folyamat: egy kiadó részéről tett bátor lépés nem térül meg rögtön, csak hosszú évek elteltével. Ezt nyilván nem szívesen vállalják, főleg a mostani nehéz helyzetben.

Vannak azért bátor kiadók, a Csimota például tudatosan próbál új trendeket képviselni, és ezért talán a magyar ízlésnek még idegen könyveket kiadni.

A Csimota Kiadó bátorságát valahol inkább természetesnek tartom, hiszen Nyugat-Európában is ez a trend. Ha körülnézünk például a bolognai gyerekkönyvfesztiválon, csupa olyan stílusú kiadvánnyal találkozunk, amit Magyarországon nem nagyon lehet kapni. Szükségszerű, hogy valaki itthon is elkezdje képviselni a legújabb gyerekkönyvtrendeket. Amit a Csimota esetében egy kicsit sajnálok, hogy az utóbbi időben a megjelenések között háttérbe szorultak a magyar illusztrátorok például a franciákkal szemben, persze nyilván ennek is megvan az oka: jogdíjat fizetni olcsóbb, mint kifizetni egy új munkát. Az biztos, hogy több trendkövető kiadóra lenne szükség, hogy valóban minőségi legyen a magyar gyerekkönyvkiadás.

Szerinted mennyi időt kell még várni az új illusztrációs trendek közönségsikerére?

Ez főleg attól függ, mennyi dizájnkönyv, mennyi új irányt képviselő illusztráció kerül a piacra, és hogy ezek mennyire hozzáférhetőek. Amíg például egy nagy könyvkereskedés eldugja az ilyen stílust képviselő köteteket a hátsó polcokon, addig nem is nagyon lesznek sikeresek. De ha egy hatalmas kampány indulna, akkor is szerintem minimum öt évre lenne szükség ahhoz, hogy ezeket a magyar közönség is megszeresse.

A magyar gyerekkönyvpiac friss terméséből mit tartasz előrelépésnek az illusztrációk szempontjából?

Nagyon örültem, amikor megláttam, hogy a Móra Kiadó bevállalta Kárpáti Tibivel a Három bajusz gazdát keres című könyvet. De annak is borzasztóan örültem, hogy szintén a Móra átvette a Milan Kiadótól az (egyébként francia) Kokeshi-könyveket. Illetve nagyon jó dolognak tartom a Csimota Tolerancia könyvsorozatát – nem csak az illusztrációk, hanem a feldolgozott témák miatt is.

Milyen irányba mozdul el a kortárs gyerekkönyv-illusztráció Magyarországon?

Úgy látom, egyre többen szeretik használni a vektoros illusztrációt, és komoly trend az is, hogy ezt valamilyen felületre rárakják – ettől egyébként a közönség számára is szerethetőbb, mert kevésbé érzik gépiesnek. Pásztohy Panka például az egyébként ismert vektoros figuráit legújabb könyvében festett felületre rakja. Az illusztráció így kap egyfajta megtörtséget: már nem pusztán egy színtiszta flekket látunk, hanem valami organikusat is.

Egy a Laposállatok közül

Nemzetközi viszonylatban mennyire számít konzervatívnak a magyar közönség?

Nagyon. Az illusztrációk szempontjából Franciaország az abszolút pozitív példa: a már magyarul is olvasható Kokeshi könyvsorozaton is látszik, hogy sokkal nagyobbat mernek vállalni a gyerekkönyvkiadásban – de náluk már megvan hozzá a közönség is.

És ha összehasonlítjuk Magyarországot a szomszédos országokkal, akkor is ilyen rosszul jövünk ki?

A szlovákokhoz és a csehekhez képest is alapvetően le vagyunk maradva, ők is bátrabban vállalják be a kortárs illusztrációkat. Magyarországon arányait tekintve sok olyan könyv jelenik meg, ami már negyven éve sikeres – ami nyilván nem baj, a gyerekeimmel mi is imádjuk például a Kisvakondot vagy Marék Veronikát, de teret kellene engedni nem csak a közönségbarát kortárs illusztrációnak, hanem a szakmai kritériumok alapján jó illusztrációnak is. Pozsonyban kétévente megrendezik az illusztrátorok nemzetközi biennáléját, ez is mutatja, hogy ott szakmailag jobban figyelnek a könyvillusztrációra.

Illusztráció A három kismalachoz

Hogyan lehet elérni egy szélesebb közönséget? A gyerekkönyv-kritikának például lehet ebben felelőssége?

A gyerekkönyv-kritika területen mindenképpen jó volna előrelépni, és főleg a legkisebb korosztálynak szóló képeskönyvek esetében, ahol a képi anyag a legfontosabb. Szerencsés volna, ha a képi világ ugyanolyan hangsúlyt kaphatna, mint a szöveg. A nem szakmabeli szülők ugyanis nem feltétlenül tudják, mit válasszanak a gyereküknek, és általában azt veszik, amiről azt hallották a szomszédban, az óvodában vagy az iskolában, hogy jó. A szomszéd és az óvónő pedig jó esetben a gyerekirodalommal foglalkozó portálokról értesül arról, hogy mik a legújabb megjelenések, az ezeken megjelenő írások alapján alkot véleményt. Amíg ezekben az írásokban nem kap nagyobb hangsúlyt az illusztráció, a képi világ, addig nem várható komolyabb fejlődés sem a közönségízlésben, sem a kiadók kínálatában.

A Mesebeszéd szimpóziumon elhangzott, hogy nem biztos, hogy jó az, ha gyerekkönyv-kritikusok, recenzensek írnak az illusztrációkról, hiszen nincs képző- vagy iparművészeti képzettségük. Szerinted lehet irodalmárként írni az illusztrációkról?

Mindenképpen szükség volna a szakmai szempontok ismeretére. Aki az irodalom felől közelít, és ahhoz ért, az az illusztrációk területén sokszor csak annyit tehet, hogy megírja, tetszik-e vagy sem az adott illusztráció, és ez azért visszajelzésként kevés. Pláne úgy, hogy nagyon sok stílus, trend van, és ezeken belül is meg kellene különböztetni a szakmai szempontból jó és nem jó könyvillusztrációkat – ennek megállapításához azonban szakmai ismeretekre is szükség lenne.

De akkor miért nem írnak a szakmabeliek a gyerekkönyv-illusztrációkról?

Írnak, csak nem a közönségnek, hanem egymásnak, szakmai berkeken belül publikálnak. Ebben az illusztrátoroknak kellene lépniük. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy a legtöbben nem tudunk olyan jól írni – én például mindig megküzdök a szavakkal.

És hogyan lehetne áthidalni ezt a problémát?

A képeskönyvek kritikájánál szerintem talán megoldást jelenthetne, ha az irodalom- és a képi kritikus együtt leülnének, közösen megbeszélnék, amit látnak, majd végül az irodalomkritikus az írásába belevenné az illusztrációról hallott szakmai véleményt is.

Hogyan készül egy könyvillusztráció?

Ez könyvtől is függ. A Kerge ABC-be például úgy kerültek be a munkáim, hogy Csányi Dóra szerkesztő képeslapokon látta a fekete-fehér állataimat, és megkeresett, hogy pont erre lenne szüksége. Mivel sok állatom volt, ezért akadt olyan vers, amihez pont passzoltak. Az Egyszervolt esetében viszont megkaptam a szöveget, és rám volt bízva, mit rajzolok. Jó esetben a megrendelő megbízik bennem, és nem szól bele a munkába, rosszabb esetben mindenki beleszól. A legnehezebb munkáim például az Európa Tanácsnak készített illusztrációim voltak, ott szinte mindent nagyon szigorúan megszabtak, néha még azt is, hogyan álljon a kisfiú száján a mosoly. Ettől még nem feltétlenül érzem rossznak a végeredményt, csak sokkal nehezebb ilyen erős elvárások mentén kreatív munkát végezni.

Illusztráció az Európa Tanácsnak

Van olyan magyar vagy külföldi illusztrátor, aki inspirál?

Egy példát nem emelnék ki, sokan vannak, akik hatnak a munkámra. Rám alapvetően az egyszerű, letisztultabb, főleg vektoros illusztrációk jellemzőek, de nagyon meg tud ihletni egy festett kép vagy egy grafitrajz is. Például nagyon kedvelem és szépnek tartom Dezső Andrea Mamuska című könyvét. Hogy mi inspirál, az függ a hangulattól, az évszaktól, mindentől.

A könyvillusztrációk mellett mindenféle felületen megjelennek a munkáid – például a Révész utcai gyerekrendelő falán a XIII. kerületben. Ez miért fontos neked?

Nyugat-Európában kevésbé jellemző, hogy egy illusztrátor más jellegű munkát is vállaljon – ott egy illusztrátortól elsősorban azt várják, hogy illusztrációkat készítsen, de azt magas színvonalon. Itthon viszont szélesebb közönséget lehet elérni, ha az ember minél többféle feladatot elvállal. De a faldekoráció egyébként is a szívem csücske, nagyon élvezem az ilyen megbízásokat. Legutóbb például a Főtáv Zrt. épületfestés-pályázatán nyertem második díjat, a beadott koncepcióm meg is valósult a Lakatos utcai lakótelepen – igaz, nem pont úgy, ahogyan elképzeltem.

A Révész utcai gyerekrendelő (Fotó: Oravecz István)

Nagyon sok díjat, elismerést kaptál az elmúlt években, melyik jelenti számodra a legtöbbet?

Illusztrációs szempontból mindenképpen a meghívás a két Ilustrarte-ra és Bolognába. Nagyon örültem, amikor a Révész utcai rendelő a Budapest Építészeti Nívódíjon elismerést kapott, és megemlítettek engem is. A férjem építész, a szakmában már többször visszahallotta, hogy „milyen jó az a grafikus, aki a Révész utcán dolgozott!” A nevemet ugyan nem ismerik, de a Révész utcáról tudnak, és ez fontos.

Mi számít ma a legnagyobb elismerésnek egy magyar illusztrátor számára?

Talán az, ha a Bolognai Nemzetközi Gyermekkönyvásáron beválogatják az illusztrációs kiállításra – annak még itthon is van súlya. Bár a magyar kiadók nem ez alapján kérik fel az illusztrátorokat.

A gyerekkönyvkiadás területén milyen szakmai visszajelzések vannak?

Az Aranyvackor például egy nagyon jó kezdeményezés. Az idei nyertes illusztrátor, Kismarty-Lechner Zita például szerintem fantasztikus. Bár talán túl sok különdíjat osztanak, és talán ezért nincs is nagy foganatja a díjazásnak. Ugyan valóban sok könyv születik egy-egy Aranyvackor után, de sok különdíjas egyszerűen elvész. Vagy kevesebb különdíjat kellene kiosztani, vagy vállalni kellene, hogy valamennyi díjazottat megismerheti valamilyen formában a közönség. Nagy elismerésnek számít még az évente kiosztott IBBY-díj. Más szakmai visszajelzés Magyarországon nem igazán van. Előfordulnak ugyan különböző pályázatok például a Csodaceruza vagy a Gyermekkönyvszerzők és Illusztrátorok Egyesülete szervezésében, de ezek nem rendszeresek, nem lehet rájuk számítani.

Illusztráció az Egyszervolthoz

Kövess minket Facebookon is!