A friss téli és karácsonyi mesekönyvek közül elsőként egy kakukktojást, az 1982-ben elhunyt Végh György A kéményseprő hóember c. meséje kerül bemutatásra a Gyerekszemlén.

Gyerekkoromban nagyon szerettem Végh Györgytől a Pacsaji csalafinta kalandjait, az édesanyámtól örökölt 1964-es Móra-kiadásban volt és van meg még ma is – igaz, nem pont érintetlen állapotban. Vastagon, szögletesen, vonalazva „színeztem ki” Perhács László grafikáit, hiába is mondták, hogy egy könyvet nem elegáns dolog összefirkálni. Számomra mindenképpen örömteli módon ez a nézet ma régen meghaladottnak számít – és már maguk a mesekönyvek, például A kéményseprő hóember is arra biztatják a gyerekeket, hogy írjanak, rajzoljanak a lapjaikra. Emiatt is a gyerekkori könyvélményt elsősorban nem Végh György neve, hanem az illusztrációk hívták elő: Hó-Kuszpók Istók mesevilága a Molnár Jacqueline-ra jellemző szögletes formák, erős színek, a sok fekete és a groteszk figurák segítségével elevenedik meg. Ez az a stílus, ami mindig is közel állt hozzám gyerekként, és amit most is szívesen nézegetek.

Elszakadva a nosztalgiától, alapvetően is szerencsés választás volt Molnár Jacqueline-t felkérni az illusztrációk elkészítésére: Végh Györgynek a nem mindennapi hóemberről szóló meséjét eddig csak részletekben lehetett olvasni, sőt az író életében sem igazította egymáshoz ezeket a történetdarabokat. A kéményseprő hóember éppen ezért nem is lehetne soha „teljes”, és az alapos szerkesztés, rendezés ellenére is megőrzi a töredékességét. Ezért is illenek hozzá annyira Molnár Jacqueline munkái, melyek részletei bár szintén élesen elkülönülnek egymástól, mégis összeállnak egy egésszé.

A töredékekből Végh György özvegye, Takács Márta fésülte össze A kéményseprő hóembert. Az összecsiszolt darabok nem illeszkednek egymáshoz tökéletesen – de ez a szöveg talán pont ezért hat különlegesnek. A töredékesség a mese szerkezetében érvényesül a leginkább: a mesélő többször megszakítja a történetet megjegyzéseivel, hosszabb metanarratív részek ékelődnek a cselekménybe, a fejezeteket pedig nem pusztán a tördelés választja el, hanem az is, hogy a mesélő arra biztatja a gyerekeket, gondolják végig, az adott ponton mi történne az ő saját hóemberükkel. 

Végh György mesevilágában megtalálhatóak a mindennapi és a nem mindennapi hóemberek is. Előbbiek például zsebórát cserélnek cilinderre, az arcukat pirosra csípi a szél vagy éppen jégveremszoba-festőkként keresik a kenyerüket. Ezek után mégis milyen egy nem mindennapi hóember? Nem gyerekek gyúrták, hanem 999 vagy 999 999, esetleg még annál is több hópehelytestvér épített magából egy magas, filigrán hóembert, aki varázssálat hord, nem dob el semmit, telefondróton kötéltáncol és nevenincs kismacskával barátkozik. Ő Hó-Kuszpók Istók, az ő történetét meséli el ez a könyv a születésétől egészen az olvadásáig – vagyis mégsem addig… A szöveg ugyanis több alternatív kezdést és befejezést ajánl, melyek bár alapvetően különböznek, mégis mind illeszkednek a szövegtörzshöz. Az olvasó eldöntheti, hogy Hó-Kuszpók Istók esetleg szomorú véget érjen-e, vagyis, hogy elolvadjon-e a tavasz beköszöntével. Ha ez túl drasztikus, akkor a szöveg arra biztatja az olvasóját, ugorja át ezt a részt, és válasszon, hogy a mesehős újra hópelyhekké essen szét, vagy inkább „hidegre téve vacogjon” egy frizsiderben, így vészelve át a meleg évszakokat. „Bár nem árt néha egy kis szomorúság” – jegyzi meg a mesélő. A meséknél mindig jól jön egy megnyugtató, pozitív lezárás, ha ez adott, a történet mindent elbír, akár az erőszakot és a szomorúságot is. Ha jobban belegondolunk, mindhárom fenti lehetőség végső soron szomorú, a szöveg azonban sajátos, gyakran groteszk humorával ellensúlyozza ezt, így a (fel)olvasás pillanatában meg is téveszti olvasóját, aki ugyan az elmúlás és a fogság között választhat, de a döntés szabadsága miatt mégis elégedetten zárhatja le Hó-Kuszpók Istók történetét.

Végh György meséjének eszközei nem igazán rokoníthatóak a kortárs meseírókéval. Nyilván ennek legfőbb oka, hogy egy soha be nem fejezett szövegről van szó, amit évtizedekkel a vázlatok, részletek születése után dolgoztak könyvvé. A kéményseprő hóember története a helyzetkomikumok, a burleszkelemek ellenére is egy komoly mese marad. Miközben a hóember a telefondróton bohóckodik, a téren egy magányos részeg ember figyeli. A Hó-kuszpók Istók mellé barátként szegődő macskának, Nevenincsnek „nem volt senkije az égvilágon”. Egy gyerekszoba ablakán benézve a hóember pedig megjegyzi, hogy „itt biztos szegény emberek laknak (…), ha még manapság is vaskályhával fűtenek”. Ezek a motívumok természetesen nem hiányoznak a kortárs szerzők meséiből sem, de míg esetükben legtöbbször finom utalásokból lehet következtetni a nem éppen idilli környezetre, addig Végh György A kéményseprő hóemberben egyenesen kimondja, milyen hétköznapi szomorúságoknak is ad helyet az egyébként mesebeli karakterekkel benépesített Budapest.

 

Végh György: A kéményseprő hóember
Molnár Jacqueline illusztrációival
Pozsonyi Pagony Kiadó, Budapest, 2011, 62 oldal, 2150 Ft
Ajánljuk 5-9 éves gyerekeknek.

Kövess minket Facebookon is!