Mese a színek hatalmáról – nagyjából így lehetne röviden összefoglalni, miről is szól Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt meséje, a Cerka Tinka és a szürke lord. A Miklya házaspár a szó szoros értelmében sokszínű világot teremtett: Kolorító mindennapjait az határozza meg, hogy uralkodói, Lord Grafith, Don Aquarell, Donna Pastella, Signorina Tempera éppen milyen arányban keverik hozzá árnyalataikat.

A sztori lényege, hogy Don Aquarell és Donna Pastella visszafogottan színes uralkodását felborítja Lord Grafith felbukkanása, és ezzel Kolorítóba beköltözik a szürkeség, a színtelenség. A címszereplő Cerka Tinka - Aquarell és Pastella kislánya - nem hajlandó belenyugodni a színek nélküli életbe, próbálja felrázni a kolorítóiakat, nevetése, tettrekészsége átragad másokra is, és a színek kezdenek visszatérni a városba. Aztán kiderül, hogy az akvarell és pasztell színek sem valami izgalmasak önmagukban, és az élet akkor lehet csak igazán mozgalmas, ha az élénk, harsány, visszafogott, szomorú, határozott árnyalatok harmóniája érvényesül. Így hát mindenki jól kibékül, és beveszik még az élénk Signorina Temperát, a fekete-fehér-szürke ezer árnyalatát ismerő Lady Tust és a több millió színt látó Printert is a csapatba.

Ebből a rövid és rendkívül hiányos összefoglalóból is jól látszik, hogy a Cerka Tinka nem egy egyszereplős mese, és hogy a hasonló logika alapján kiosztott karakternevek együttese minden humor, szimbólum és asszociáció ellenére is – valljuk meg őszintén – igen zavaró. És akkor még a következetlen írásmódról és hangzásról nem szóltunk: ki angolszászos, ki latinos, ki magyaros nevet kapott.

A Cerka Tinkából rengeteg érdekes dolog megtudható a színekről, árnyalataikról és keverésükről. A könyv segít eligazodni a színek szimbolikus jelentésében is: hogy milyenek például a „szürkének” titulált emberek, mi a baj a csak harsány, erős színekkel, vagy éppen, hogy milyen hangulatokat milyen színekkel lehet körülírni. Emiatt egy pirospont mindenképpen jár a Cerka Tinkának. De néhol már-már kifejezetten zavaró, ahogyan a könyv tobzódik a színekben: egyszerűen sok, hogy mindent csak a színeken és azok viszonyán keresztül láttat a szöveg. Főleg, hogy ez az összpontosítás nagyon egyoldalú, és amit nem lehet színeken keresztül megragadni, az kisiklik vagy hiányos marad. Alapvetően nem baj, ha a karakterek, a történetszövés teljesen alárendelődnek a színvilágnak – de a fő- és mellékszereplőkkel furcsán dolgozik a szöveg. A Cerka Tinkának túl sok fontos karaktere van, így főhősként egyik sem tud igazán érvényesülni. Maga Cerka Tinka pedig a történet második felében egyenesen mellékszereplővé gyengül. Ám közben egyik főbb karaktert sem lehet igazán megismerni, mindegyikük túlságosan egydimenziós. A történet Lord Graffithról árul el a legtöbbet, így talán még őt lehet kiemelni központi figurának. A kaotikus viszonyokat azonban tovább kavarja az, hogy az olyan érdekesre rajzolt karakterek, mint a nyugdíjas lidérc vagy a szárnyas disznó, az erőteljes fellépést követően szinte teljesen kiíródnak a történetből.

A Cerka Tinka szerkezete megtévesztő lehet. A fejezeteket elválasztó oldaltörés, a címek hangsúlyosan elütő stílusa alapján látszólag lazán kapcsolódó mesék alkotják a kötetet, de valójában nem nagyon lehet felcserélni ezek sorrendjét: a bonyolult szereplőrendszer és a minden fejezetre jutó, kötelező nagy csavar miatt hamar elveszhet az olvasó a színkavalkádban, ha elengedi az egyetlen felkínált mankót, a mesék sorrendjét.

Az illusztrációk Szalma Edit papírplasztikáiból születtek. Szalma Edit a Trapp c. mesekönyv illusztrálásáért kapta meg a 2010-es IBBY-díjat, de a képzőművész abban megismert gazdag fantáziavilága most kicsit szerényebben érvényesül, és mintha nem találna el elég ügyesen a karaktereket. Az illusztrációk ráadásul össze-vissza bukkannak fel a könyvben, így előfordul, hogy nemhogy a gyerek, de a felnőtt sem érti, ki is van a képen. Például a mese elején az első kép egy szárnyas disznót ábrázol, az egész oldalt betöltő illusztráció mellett viszont csak az apja műtermében garázdálkodó Tinkáról olvashatunk, és majd csak a lapozás után derül ki a malacról, hogy ő Aranyszőrű Ártány (volt), a címszereplő legjobb barátja. Az emberszereplők esetében viszont a látszólag véletlenszerű szerkesztés miatt van olyan illusztráció, amiről fogalmunk sincs, kit is ábrázolhat. Ezért a kuszaságért valamennyire kárpótolnak a papírmasé figurákból komponált képek, melyek ritkaságnak számítanak a gyerekkönyv-illusztrációban, és színeikben, hangulatukban is harmonizálnak a történettel meg nagyjából a karakterek jellemével is. Kicsit talán több képet is elbírt volna a sok szöveg, többször előfordul, hogy egy oldalpárhoz nem kapcsolódik illusztráció, és a gyerekek számára ezeken a helyeken a mese néha túl töménynek hathat.

 

Miklya Luzsányi Mónika–Miklya Zsolt: Cerka Tinka és a szürke lord
Illusztrálta Szalma Edit          
Egmont-Hungary, 2011, Budapest, 80 oldal, 2999 Ft.
Ajánljuk 6-9 éves gyerekeknek.


Kövess minket Facebookon is!