Új kiadót köszönthetünk a gyerekkönyvek piacán: az év elején indult balatonfűzfői Lajka Books az Erik és Csipesz nyomoz c. mesekönyvvel mutatkozik be. Az író-illusztrátor Kövecses Panni első mesekönyvében az 1960-as évek illusztrációs hagyományát és több másik évtized hangulatát is megidézi.

 

Az Erik és Csipesz abszolút a retróhangulatra épít: a felhasznált színek, az illusztrációk stílusa, az ábrázolt karakterek, a kötet felépítése és maga a történet is valahová a múltba viszi vissza az olvasóit. Az persze kérdés, hogy mégis ki ennek a könyvnek a célközönsége: a történet alapján persze egyértelmű, hogy a gyerekek, azonban ezt a retróhangulatot inkább a szüleik és nagyszüleik élvezhetik igazán, és az Erik és Csipesz humora is elsősorban nekik szól.

A mesekönyvek esetében a felnőtteknek szóló kiszólásokat általában szokás megdicsérni, és ezek a kiszólások  az Erik és Csipeszben is kifejezetten viccesek tudnak lenni. Rengeteg az olyan utalás, mely a felnőttekben kellemes nosztalgiát ébreszthet, igaz, a könyv dizájnjának némileg ellentmondva ezek nem a '60-as, '70-es évekbe visznek vissza, hanem csak a '90-es évekig (például feltűnik a Dallas vagy A homok titkai is). Ezek az összekacsintások a felnőtt szerző és a felnőtt olvasó között kétségtelenül jól sikerültek, de kicsit talán sok van belőlük, több, mint amennyit a gyerekolvasók kapnak. 

A történet szerint Erik és hű kutyusa, Csipesz eltűnt tárgyak után nyomoznak. Izgalmas kalandok helyett azonban egy kifejezetten békés világba kerülünk, ahol nincsenek gonosz szereplők, és nincsenek igazi bajkeverők sem. Egy ugyan majdnem akad, a városlakók kedves tárgyait elcsenő kislány, azonban Erikék gyorsan és egyszerűen leleplezik őt, és aztán közösen mindent visszacsempésznek az eredeti tulajdonosoknak. Bár soha nem jó, ha egy mese szájbarágós vagy túlírt, Erik és Csipesz nyomozása elbírt volna valamivel több sztorit is. Rengeteg a jó ötlet, de talán éppen ezek magas száma miatt egyik sem tud igazán kibontakozni. A szereplők is jól működő sablonok, de nincs meg bennük az a pici plusz, ami egyedivé tehetné őket. Így az Erik és Csipeszben bár megvan a lehetőség, hogy egy nemzetközi, minden korosztály számára jól működő mesekönyv lehessen, ez mégsem sikerül maradéktalanul. (A nemzetköziségre pedig valószínűleg a kiadó szándéka is megvan, hiszen nemcsak a választott környezet, a külföldi nevek, illetve az illusztrációs hagyomány utal erre, hanem az is, hogy a magyar kiadás mellett angolul is megvásárolható a kötet). 

Az Erik és Csipeszben ott a lehetőség egy kivételesen jó és eredeti gyerekkönyvre – de azzal, hogy minden alá van rendelve a kissé erőltetett retróhangulatnak, a kétségtelenül ügyes illusztrációk mellett kidolgozatlan marad a történet, és túl steril, mesterséges lesz a mese világa. Az Erik és Csipesz kétségtelenül figyelemre méltó és érdekes kötet, de Kövecses Panni remek rajzai egy ennél jóval ütősebb gyerekkönyv alapjai lehetnének – éppen ezért sokat várunk a szerző-illusztrátor következő munkájától.

 

Kövecses Panni: Erik és Csipesz nyomoz
Lajka Books, Balatonfűzfő, 2011, 101 oldal, 2900 Ft
Ajánljuk 4-8 éves fiúknak és lányoknak

Képek forrása: http://lajkabooks.bigcartel.com