Talán emlékszünk még arra, hogy tavaly ősszel Süveges Gergőt nevezték ki az m2 intendánsává, és az akkori tervek szerint az m2 közszolgálati adó gyerekcsatornává alakult volna át. Süveges azonban februárban lemondott, és minden abbamaradt. Értesülések szerint azonban szeptember 24-én egy napra tényleg a gyerekeké lesz az m2. Az első bemutatónap a Csudaszombat nevet kapta, és ezt követően minden hónap utolsó szombatján gyerekcsatornaként sugároz az adó. Az első Csudaszombaton a magyar dráma napja alkalmából a színházé lesz a főszerep. A reggel 8-tól induló, 14 órás műsorfolyamban új magyar meséket, gyerekverseket, báb- és gyermekszínházi előadásokat, riportfilmeket és kézműves foglalkozásokat adnak majd.

A hét hírei a Gyerekszemlén: 

9/11

 

Átalakul a közoktatás

  • Iroda- és üzemlátogatásokat írna elő az általános iskola ötödik vagy hatodik évfolyamától az oktatási tárca a diákoknak, hogy a középiskola-választás idejére tapasztalatokat szerezzenek a munka világáról. A szakszervezetek szerint „nem járt még gyerekek között”, aki ezt ilyen fiatal korban elkezdené.
  • Pokorni Zoltán négyéves kortól írná elő a kötelező óvodába járást, ezt megelőzően a hátrányos helyzetű családok gyermekeit anyagi támogatással ösztönözné az óvodáztatásra. A Fidesz szakpolitikusa nem tenné kötelezővé az egésznapos iskolát, mert az intézmények szerinte erre még nem alkalmasak. A közoktatási törvény augusztus végén nyilvánosságra került koncepciója alapján nem csak az általános iskola alsó, hanem felső tagozatában is bevezetnék az egésznapos iskolát.

 

Tetvek és hiányzások

  • Az ÁNTSZ szerint harmincévente megnő a fejtetves gyerekek száma, a hetvenes évek óta viszont kevés figyelmet fordítottak a probléma megfelelő kezelésére, ezért kampányt indít a gyerekközösségekben gyakori fejtetvesség ellen. A gyerekközösségekben 0,7 és 2,7% között ingadozik a fejtetves gyermekek aránya. Az Észak-Alföld, Észak-Magyarország és a Dél-Dunántúl a legérintettebb régiók, utóbbiban a legmagasabb az arány, 2,7% .
  • A kormány szerint hatott a szigorítás, melynek következtében elveszik a pénzbeli iskoláztatási támogatást a sokat hiányzó gyerekek szüleitől. Az [origo]-nak nyilatkozó tanárok és jegyzők szerint azonban a legsúlyosabb problémát nem sikerült megoldani. A keveset és főleg diákcsínyből hiányzó gyerekek igazolatlan órái eltűntek, a notórius iskolakerülők viszont nem kerültek elő.

 

Színes

  • Az elmúlt 50 évben folyamatosan és jelentős mértékben csökkent a gyermekek lehetősége a szabad játékra, ami állítólag súlyos fizikai és mentális károkat okoz a felcseperedő nemzedékeknek. A kutatások kimutatták az összefüggést a szabad játék visszaszorulása, és olyan később jelentkező, a gyerekek, kamaszok és fiatal felnőttek körében egyre elterjedtebb lelki betegségek között, mint amilyen a depresszió, az öngyilkosságra való hajlam, a nyomasztó tehetetlenségérzés és a nárcizmus.

 

Kövess minket Facebookon is!