Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázatán. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból választanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el. Magyarországról közel 800 pályamű érkezett be. A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett készíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be.

Ezekől írtak az elmúlt héten:

Magyarország

  • Az UNICEF Magyarország gyermekvédelmi programjához kapcsolódóan négyrészes sorozat indul a gyerekek alapvető jogairól február 4-én a Minimax híradójában. Először a véleménynyilvánításhoz, majd az egészséghez való joggal, a harmadik részben a gyerekek megkülönböztetés-mentes kezelésével, végül pedig a világ gyermekeinek helyzetével foglalkoznak.
  • Matolcsy György szerint az egykulcsos adó megmozgatta a magyar családok fantáziáját, és feltüzelte gyerekvállalási kedvét, ezért született tavaly év végén több gyerek, mint egy évvel korábban. Az [origo] által megkérdezett demográfusok nem tudják az okot, de nem hisznek a miniszter magyarázatában. Ráadásul hiába született az elmúlt néhány hónapban több gyerek, még mindig fogy a magyar.


Világ

  • Javítaná a szlovák nyelv oktatásának színvonalát a nemzetiségi iskolákban a Híd. A cél az, hogy a gyerekek jobban tudjanak kommunikálni az államnyelven, s értsék is, amit olvasnak.
  • Egyre kevesebb mesét ismernek az idejük nagy részét a képernyő előtt töltő olasz gyerekek. Ezen igyekszik segíteni a Veneto tartományban most beindított meseolvasási program, amelybe nyugdíjasokat is bevontak. Első lépésben tíz nyugdíjast képeztek ki a gyerekeknek szóló meseolvasásra. A feladatra önként vállalkozók felkészítő pszichológiai tanfolyamon vettek részt, az első meseolvasást egy óvodában tartották.
  • Vizsgálatot indított az ENSZ kiskorúak feltételezett megbecstelenítése miatt a szervezet két alkalmazottja ellen. Január 16-án a haiti - minustahi - misszió kiskorúak állítólagos szexuális kizsákmányolása és megbecstelenítése miatt riasztotta a központot.

Kövess minket Facebookon is!