Csökkent az iskolakerülések száma az iskoláztatási támogatás megvonásának köszönhetően. Tavaly augusztusban alakították át a családi pótlék rendszerét: nevelési és iskoláztatási támogatásra bontották a pótlékot, ezzel lehetővé téve, hogy az iskoláztatásit felfüggeszthessék abban az esetben, ha az iskolás gyerek ötven tanóránál többet hiányzik igazolatlanul. 

A változás pozitív hatása már a módosítást követő néhány hónapon belül érezhető volt. Az első lezárt tanév tapasztalatait összegezve azonban hivatalosan is megerősítették, hogy a hiányzások valóban csökkentek. A statisztikák szerint az iskolai hiányzás a szociálisan rászoruló családokban a legmagasabb, életkor alapján pedig a felnőttkor küszöbén állók között a legkirívóbb. Az oktatási államtitkárság szerint a megelőzés és a figyelemfelhívás (és persze a szankcionálás) sikerét mutatja, hogy a tanulók csaknem felét sikeresen vissza tudták terelni az iskolákba, miután a tizedik igazolatlan órát követően figyelmeztetésben részesültek. 

A 2010/2011-es tanévben összesen 7427 diák iskoláztatási támogatásának megvonását rendelték el a helyi gyámhivatalok. A hiányzások számát tekintve kiemelkedik Borsod (itt az összes kiskorú 0,9%-a – 1325 tanuló esetében került sor jogerős felfüggesztésre), Nógrád (0,7%, 249 tanuló), Heves (0,7%, 380 tanuló) és Jász-Nagykun-Szolnok megye (0,7%, 515 tanuló).

 

A hét legfontosabb, legérdekesebb hírei a Gyerekszemlén: 

Szabályozási problémák

  • Közösen lobbizott Svájcban Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és Bogárdi Szabó István református püspök a svájci legális prostitúció korhatárának megemeléséért. A svájciak állítólag pozitívan reagáltak arra a magyar kérésre, hogy a legális prostitúció korhatárát 16-ról emeljék föl 18 évre. Az áldozatok a mélyszegénységben élő családok gyermekei, és az általános vélekedéssel ellentétben nem csak cigányok – mondta Balog Zoltán.
  • Sérti a jogbiztonság követelményét az a gyakorlat, amely szerint az oktatási intézmények maguk döntik el, tájékoztatják-e a különélő szülőt a gyermeke magatartásáról, szorgalmáról, tanulmányi előmeneteléről – állapította meg Szabó Máté ombudsman.
  • A Disney legkeresettebb játékait előállító kínai gyárban 14 éves gyerekeket is alkalmaznak. A cég arra kényszeríti az alkalmazottakat, hogy a törvényben előírt túlóramennyiség háromszorosát „önként” vállalják. A Disney bejelentette, hogy saját nyomozást indít a cégnél. A Shenzhenben található Sturdy Products a közismert Mattel cégnek is gyárt játékokat, a vállalat előző negyedéves profitja 48 millió font volt, nagyrészt a Barbie babáknak és a Verdák 2 játéksorozatának köszönhetően. 

 

SNI-gyerekek

  • Nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez a Gyermekek Jogaiért Egyesület és az Autisták Országos Szövetsége, mert szerintük a főváros egy nyári döntése miatt ellehetetlenülhet a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek oktatása - tudta meg az [origo]. A probléma több mint 1100 gyereket, és mintegy kéttucatnyi iskolát érint. Az iskolaigazgatók még pár nappal az iskolakezdés előtt sem tudtak megnyugtató választ adni a szülőknek arra, hogy milyen feltételek között kezdhetik meg a gyerekek a tanévet.
  • A Broadway-n régóta nagy sikerrel futó Oroszlánkirály egyes részleteit autizmus-szakértők segítségével finomították, hogy az erős hanghatások, illetve villanófények ne zavarják meg a speciális igényű közönség nyugalmát. Az előadásához egy 16 oldalas útmutatót is le lehet majd tölteni a szervező alapítvány internetes oldaláról, ami részletesen elmagyarázza, mi miért történik egy színházban.

 

Színes

  • Tűzálló hálóruhát fejlesztettek ki gyerekeknek. A most bemutatott nanotechnológiai tűzvédelmi eljárás biztonságosan használható akár csecsemőruhák kezeléséhez is. A nanobevonattól a ruhák nem lesznek merevebbek, és sok mosás után is megőrzik tűzállóságukat.
  • Tíz év alatt mintegy harmadával nőtt a szélütések aránya az amerikai gyerekek és fiatal felnőttek körében, aminek legvalószínűbb oka az egészségtelen életvitel - számolt be róla a BBC hírportálja.
  • Kifestőkönyv született az Egyesült Államokban a szeptember 11-i terrortámadásról. A We Shall Never Forget 9/11: The Kids' Book of Freedom (Soha nem feledjük szeptember 11-et: A gyerekek könyve a szabadságról) c. színezőben a gyerekek a World Trade Center romjain kívül Oszama bin Ladent is színezgethetik, amint a terrorista vezér éppen egy nő mögé bújik, miközben egy amerikai kommandós puskájából röpül felé a golyó. És mellette még olvasgathatnak is a terrorizmus elleni harcról.

 

Kövess minket Facebookon is!