Aggodalomra ad okot egy friss felmérés, mely szerint tízből három gyereknek még sosem volt egyetlen saját könyve sem. Szerencsére nem Magyarországon, hanem Nagy-Britanniában. 

A National Literacy Trust (NLT) több mint 18 ezer, főként 11-13 éves brit gyereket kérdezett olvasási szokásaikról. Az eredmények elkeserítőek: tízből négy fiúnak és tízből három lánynak sosem volt saját könyve. A nagyszabású felmérést több szempontból is érdemes elemezni: például, hogy mennyi időt töltenek a gyerekek olvasással, vagy, hogy milyen jellegű szöveget olvasnak szívesebben. A Gyerekszemle a legérdekesebbnek azt találta, hogy még a nyugati jómódban élő briteknél sem magától értetődő, hogy a szülők könyvet vegyenek gyerekeiknek. A brit iskolások jelentős része egyáltalán nem kapott még könyvet, de 12%-uk könyvesboltban sem járt, és 7%-uk pedig még könyvtárat sem látott belülről.

                                                
A témában ajánljuk a Brit gyerek vs. magyar gyerek c. írásunkat.

 

A kutatás szerint a saját könyv hiánya meglátszik a gyerekek olvasástudásán is: azok körében, akiknek nincsenek saját könyveik, a gyerekek 19%-a az elvárt szint alatt teljesít.  Ez az arány két és félszer rosszabb, mint a könyvekkel ellátott gyerekek esetében (7,6%). A felmérés kimutatta azt is, hogy a saját könyvvel rendelkező gyerekek között több az olyan lány, akik jobb szociális helyzetben nevelkednek, fehérek vagy félvérek, és nem sajátos nevelési igényűek. 

Jonathan Douglas, az NLT igazgatója kiemelte, hogy a szigetországban a gyerekek komoly műveltségi hiányossággal rendelkeznek. Douglas egyébként maga is meglepődött az eredményeken: bevallása szerint nem gondolták volna, hogy ilyen sok gyereknek nincs otthon könyve. Az igazgatót az is nagyon aggasztja, hogy a fiúk körében jóval népszerűtlenebb az olvasás. Ennek egyébként társadalmi-kulturális okai is vannak: a szülők szívesebben vesznek könyvet a lányuknak, és az esti mesét is inkább az édesanyák olvassák fel, így valami olyasmi rögzülhet a fiúkban, hogy az olvasás „lányos dolog”. Azáltal azonban, hogy a fiúk kevesebbet olvasnak, műveltségükben és tanulmányi eredményeikben óhatatlanul lemaradnak a lányok mögött. 

A legérdekesebb pedig talán az, amit az NLT kutatói, Christina Clark és Lizzie Poulton mondanak a kutatás alapján. Szerintük ugyanis a nyomtatott szöveg háttérbe szorulása ellenére is, ha egy gyereknek nincsenek könyvei, vagyis kiskorától kezdve nem szerettetik meg vele az olvasást, jelentős hátránnyal indul a mai világban. Azok a gyerekek ugyanis, akikben nem alakul ki egy pozitív kép az olvasásról, kevésbé valószínű, hogy e-mailt írnak, honlapokat olvasnak, vagy, hogy például egy közösségi oldalon írott szóban is tartják a kapcsolatot korosztályukkal. 

Az NLT a kutatás tükrében arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lehet elég korán tudatosan elkezdeni tenni azért, hogy megszerettessük a gyerekekkel az olvasást – és semmiképpen sem szabad arra várni, hogy majd ezt az iskola megteszi a család helyett.

 

Kövess minket Facebookon is!