95 éves korában szívroham következtében elhunyt Elliot Handler, a Mattel egyik alapítója, a népszerű Hot Wheels tervezője. Halálát a család egyetlen élő ragja, Handler lánya, Barbara Segal jelentette be, akiről a Barbie baba kapta a nevét. A Mattel történetéről itt lehet olvasni.

Elliot Handler és felesége, Ruth (Kép: EDDIE SANDERSON/SCOPEFEATURES.COM)

 

Ismét összegyűjtöttük a gyerekekkel kapcsolatos fontos híreket a héten. A tervek szerint a jövőben kizárólag nyelvvizsgával lehet majd felvételizni főiskolára, egyetemre. A középiskolai nyelvoktatást éppen ezért megizmosítanák.

 

Oktatás

  • A jövőben csak nyelvvizsga birtokában jelentkezhetnének főiskolára vagy egyetemre a diákok a tervek szerint - közölte az [origo] kérdésére az oktatási államtitkárság. A hamarosan elkészülő nyelvoktatási stratégiában az is szerepel majd, hogy az iskolai képzés alatt is megszerezhetnék a nyelvvizsga-bizonyítványt a diákok.
  • A nyolcosztályos gimnáziumokban legalább három idegen nyelvet kellene tanítani, és az angol egyeduralmát megtörheti a francia és a spanyol - az [origo] információja szerint a többi között ez áll az oktatási államtitkárság készülő nyelvoktatási stratégiájában.
  • A jövő év tavaszáig működhet az érdi Harkály utcai óvoda, amelynek már most nyáron be kellett volna zárnia, mert a Kelenföld-Tárnok vasútvonal fejlesztésének az útjában áll. Az érdi önkormányzat és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint Érd a saját költségén új óvodát építtet.
  • Megfelelnek a szlovák állami kerettanterv követelményeinek a magyar gimnáziumok számára készült történelemtankönyvek, ezért ismét felkerülhetnek a tankönyvrendelési listára. Juhász László, a kormányhivatal kisebbségi főosztályának vezetője azt mondta, hogy a hivatalos értesítésre még várni kell, de szóbeli ígéretet már kaptak.

 

Gyerekjogok

  • Bűnvádi eljárás folyik Romániában gyermekkereskedelem és okirat-hamisítás gyanújával a francia állampolgárságú Charles Fejtő, Fejtő Ferenc történész fia, az ENSZ égisze alatt működő ASPEC elnevezésű gyermekvédelmi szervezet alapítója ellen. Fejtő ellen azért nyomoznak, mert állítólag hamis iratokkal próbált meg egy 14 éves lányt kicsempészni Erdélyből.
  • Magyarország megszegte a gyerekek védelméről szóló kötelezettségét egy jogtalanul Magyarországra hozott kislány ügyében - mondta ki a strasbourgi emberi jogi bíróság. Az ír apa és magyar anya házasságából született gyereket anyja szöktette meg, a bíróság szerint jogtalanul, és bár a nőt két éve elfogták a magyar hatóságok, végül hagyták eltűnni. Az ügyben 8,5 milliós kártérítést ítéltek az apának, de Magyarország még fellebbezhet.

 

Egészség

  • Jelentősen növelhető a gyerekek napi zöldség fogyasztásának mennyisége, ha a szülők pürésített formában próbálják meg azokat belecsempézni a kicsik, vagy akár az egész család ételeibe – állítja az American Journal of Clinial Nutrition című folyóiratban megjelent tanulmány. A pürékkel felturbózott napokon a gyerekek majdnem kétszer annyi zöldséget, viszont mintegy 140 kalóriával kevesebbet ettek, mint az átlagos menüt kínálókon.
  • Egy most közzétett tanulmány szerint nincs statisztikailag nagyobb kockázata az agydaganat kialakulásának azoknál a gyerekeknél és serdülőknél, akik mobiltelefont használnak. A gyerekek és serdülők egyre gyakoribb mobilhasználatának következményei azonban további megfigyelést igényelnek. A biztonság kedvéért inkább használjanak headsetet, fülhallgatót vagy a telefon kihangosítóját.

 

Kövess minket Facebookon is!