David Cameron brit miniszterelnök korhatáros videoklipeket szeretne, és megakadályozná a gyerekkor "elüzletiesítését és átszexualizációját". A Daily Telegraph napilap birtokába került egy levél, melyben Cameron javaslata szerint ezt egy nagyobb intézkedéscsomag keretében valósítanák meg, és a klipek korhatárosítása mellett része lenne ennek a túlszexualizált képek kiszűrése a reklámokból és a magazinok címlapjáról is.

Az előző hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből szemléztünk.

Alkotmány

  • Két, vak gyerekekkel foglalkozó intézménynek adta át a január elsején hatályba lépett alaptörvény Braille-írásos változatát a Fidelitas. Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas országos elnöke hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy korábban Braille-írásban nem volt elérhető az alaptörvény, az általa vezetett ifjúsági szervezet ezért úgy döntött, hogy két, vak fiatalokkal foglalkozó intézmény számára lefordíttatja és kinyomtattatja Braille-írásban. A Fidelitas a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolájának és a Vakok Batthyány László Gyermekotthonának adták át az alaptörvény Braille-írásban készült változatát. A Fidelitas fontos feladatának tekinti az állampolgári nevelés elősegítését.
  • Az új magyar alkotmányt és az ellene szervezett tüntetéseket magyarázza egyik adásában a ZDF német közszolgálati televízió gyermekeknek szánt, de közéleti témákkal is foglalkozó műsora. Az egyszerű animációkkal illusztrált bejátszás szerint az új törvények növelik a többi párt véleményét figyelmen kívül hagyó kormány hatalmát, de ez sok embernek nem tetszik, ezért tüntetnek.


szólj hozzá: ZDF magyarázza az alkotmányt

Szórakozás

  • A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága egy gyermekmúzeum létesítését tervezi a fertődi Esterházy–kastélyban. Az Esterházy–kastély keleti, ún. patkószárnyában kialakítandó gyermekparadicsom egy „Eszterházi Tündérkert” nevet viselő nagyobb projekt része, melyet az intézmény uniós pályázatra fog beadni.
  • 2011 decemberében a Cartoon Network volt a legnézettebb gyermekcsatorna a 4-14 éves gyerekek körében. A tévé 12,3 százalékos közönségarányt szerezve épphogy megelőzte a gyermekműsorokat sugárzó két legnagyobb versenytársát: a Disney 12,2, a kisebbeknek szóló, tíz fölöttiek által már nem nagyon nézett (azaz más célcsoportban érdekelt) Minimax pedig 9.8 százalékot szerzett. A Cartoon Network legkedveltebb sorozatai a Ben 10, a Kalandra fel! és a Gumball csodálatos világa.


Felhívás

  • Hibás biztonsági öv miatt eshetnek ki a gyerekek egy IKEA etetőszékből. A cég ingyen cseréli az alkatrészt. Az IKEA Lakberendezési Kft. arra kér minden vásárlót, aki #17389-es sorszámú, 0607-0911 gyártási dátummal rendelkező ANTILOP etetőszéket vásárolt, hogy haladéktalanul lépjen kapcsolatba az IKEA áruházak vevőszolgálatával, vagy hívja a cég központi információs vonalát.

Kövess minket Facebookon is!