Egy újabb társasjátékot mutatunk be, melyben a Zoolorettótól eltérően nagyobb szerep jut a szerencsének, ugyanakkor a kiszámíthatatlanság gyors helyzetfelismerő-képességet és taktikus gondolkodást igényel. Az állatkerti építkezés helyett most egy darabka történelem élhető újra: hogy hogyan sikerülhetett egy csapat kalóznak 1672-ben megszöknie a bevehetetlennek és biztosnak gondolt, híres erődből.

A Cartagena 2001-ben nyerte el a német kritikusoktól Az év játéka címet, és a sikere azóta is töretlen, bár a játék itthon talán kevésbé ismert. A Cartagena egyik nagy előnye, hogy olcsó – legalábbis a társasjátékok áraihoz mérten. Már 3500 Ft-ért hozzájuthatunk egyes játékboltokban. Az alacsony árú termékekkel – és különösen igaz ez a társasokra – mindig érdemes óvatosnak lenni, a Cartagena azonban minden szempontból jó választás lehet akkor, amikor családi játékot keresünk. Az egyik ilyen ok a játékosok száma: kettő-öt személy játszhatja, így lehetőség van az egész család vagy csak a testvérek bevonására is.

A társast nyolc éves kortól ajánlják, de akár hat évesen is játszható: ugyanis nincsenek számok és betűk, csak szimbólumok, így fejlesztheti is a kombinációs készségeket is. Ráadásul vitathatatlan előnye, hogy nagyon hamar megtanulható. A világos, egyszerű felépítésű játék szabályzata is igen rövid: egyetlen lap. (Akik próbáltak már társasjátékot szabályból tanulni vagy tanítani, azok értékelhetik csak igazán az ilyen rövid leírásokat!)

Az egyszerűség azonban nem jelenti azt, hogy a Cartagena olyan könnyű lenne, vagy nem igényelne logikát, gondolkodást, mint ahogyan például ezekre a „ki nevet a végén” típusú játékok esetében szinte nincs is szükség. Bár utóbbiakhoz hasonlóan itt is a startról kell a célba juttatni a bábukat, és természetesen az győz, aki a leghamarabb menekíti ki a kalózait, mégsem elég automatikusan dobni-húzni, és előrelépni.

A játék elején a 6 db, mindkét oldalán nyomott folyosóelemből össze kell rakni egy tetszőleges menekülési utat, amin a játékosonként hat-hat kalóz megléphet az erődből. A mezőket a hatféle kalózszimbólum (rumos üveg, pisztoly, kalózsapka, halálfej, tőr és kulcs) valamelyike alkotja, minden folyosóelemen egy-egy van belőlük, különböző sorrendben, így a játéktábla rengeteg variációban építhető fel. Annak megfelelően, hogy milyen kártyát használunk fel, a kártyán szereplő legközelebbi szimbólumra kell lépnünk. És ettől a ponttól kezd izgalmas lenni a játék: a kalózok csak olyan mezőre léphetnek, amin nem áll senki, vagyis, ha előttünk már mind a hat pisztolyon vesztegel egy-egy bábu, és a soron következő játékosnak is van pisztoly-lapja, akkor ő a startról már egyenes a célba léphet. Viszont a játék elején kiosztott hat kártya gyorsan fogy, új lapot csak akkor húzhatunk, ha visszalépünk egy olyan mezőre, ahol már áll valaki. Így nem szerencsés sem nagyon vezetni, sem nagyon lemaradni a többi játékostól. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a túlságosan előreszaladt bábu ottragad, és csak a többiek menekülnek meg – éppen az ő segítségével, őt átugorva.

A Cartagena szabálya kétféle játékmódot is enged, így tényleg nehéz megunni. De a mi családunkban például még mindig nem érkezett el az az idő, amikor váltani kellene, pedig a szimpatikusabb változatot már egy éve hetente többször játsszuk – van, hogy gyerekekkel és van, hogy csak felnőttek társaságában. A Cartagena – attól függően, hányan játsszák egyszerre – nagyjából 30-45 percig tart. Az időtartam és az egyszerű, gyorsan megtanulható szabályok miatt ideális lehet az esti lefekvés előtti „legeslegutolsó” játékra is.