Már egy ideje egy helyben toporognak a tankönyvkiadóknak tartozó önkormányzatok: a kiadók bojkottot hirdettek meg, így veszélybe került több ezer rászoruló gyerek ingyenes tankönyvcsomagja. Hoffmann Rózsa korábban a Kossuth Rádióban azt mondta, meg fogják kapni a gyerekek a tankönyveket. Egy keddi konferencián az államtitkár viszont már arról beszélt, a kormány nem fogja még egyszer kifizetni a könyvek árát azok helyett az önkormányzatok helyett, amelyek tartoznak a tankönyvkiadóknak. A kormány pedig jövőre kötelezi az önkormányzatokat, hogy a tankönyvre szánt pénzt valóban a tankönyvekre fordítsák.

(Kép: redics.hu)

Hogy így hogyan lesz minden gyereknek tankönyve, jó kérdés néhány nappal a tanévkezdés előtt. Ugyanis például a legnagyobb tartozást felhalmozó Pest megyei önkormányzat nem fog tudni fizetni a tankönyvterjesztőknek, ezért ha nem kap tőlük fizetési haladékot, akkor az iskolás gyerekek egy részének a tavaly használt tankönyvekből kell tanulnia. Sok önkormányzat tavaly óta nem fizetett, van, amelyik azóta csődbe is ment. Miközben az [origo] által megkérdezett terjesztők tisztában vannak vele, hogy az önkormányzatoknak üres a zsebük, egyikük azt mondta, tarthatatlan, hogy a kisebb-nagyobb tankönyvterjesztő cégek az állam közvetlen hitelezői lettek.

A Gyerekszemle válogatása a hét híreiből. 

Iskola

  • Egyre több egyesült államokbeli oktatási körzetben váltanak négynapos iskolahétre, az intézmények több tízezer dollárt spórolhatnak meg a fűtésen, a világításon és az étkeztetésen. A négynapos iskolahét és a háromnapos hétvége sokak szerint a diákok teljesítményére is jó hatással van, a szülők azonban nem örülnek a változtatásnak – nem tudják, ki felügyel majd a gyerekeikre péntekenként.

 

Jogok

  • A Moammer Kadhafihoz hű líbiai fegyveresek gyerekfoglyokat erőszakoltak meg, a felkelők pedig külföldi zsoldosokat tartottak fogva, és szintén gyerekeket bántalmaztak a fél éve tartó polgárháborúban - állapította meg az Amnesty International (AI) nemzetközi emberi jogi szervezet, amely pénteken mindkét oldalt felszólította a foglyokkal való tisztességes bánásmódra. A felkelők ugyanis bár ígéretet tettek arra, hogy nem fogják megismételni a Kadhafi-rezsim emberi jogi visszaéléseit, az AI köztük is több ilyen jellegű súlyos ügyet felderített. A szervezet szemtanúk és túlélők beszámolói alapján fogalmazta meg aggályait.
  • Örökbefogadási jogot adna az azonos neműeknek az osztrák miniszter. Gabriele Heinisch-Hosek szociáldemokrata párti (SPÖ) miniszter üdvözölte, hogy ausztriai bevezetése (2010 januárja) óta kilencszázan éltek a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségével. A törvény az élet sok területén a házaspárokkal azonos jogokat biztosít a meleg és a leszbikus élettársak számára. Nem ad lehetőséget ezzel szemben az örökbefogadásra, a közös névviseletre és a mesterséges megtermékenyítésre.

 

Színes

  • Brit és pakisztáni kutatók kimutatták, hogy a fejlődő és a gyorsan fejlődő országokban az A-vitamin-készítmények hatására 24%-kal csökkent a gyermekhalandóság. Eszerint a megfelelő preparátumokkal évente 600 ezer gyerek életét lehet megmenteni.
  • Paul Kramer Maggie Goes on A Diet (Maggie diétázik) című könyve csupán októberben fog megjelenni az Egyesült Államokban, de már most élénk vitát kavart. A könyv a 14 éves Maggie történetét meséli el, aki egy rendkívül túlsúlyos és önbizalomhiánnyal küszködő kislány, de egy szigorú diéta segítségével lefogy és az iskola normális súlyú futballsztárjává válik. A kritikusok szerint viszont a gyerekkori elhízás ellen folytatott harc során elsősorban a szülőket kell megcélozni.
  • Az [origo] játszótérkörképet készített: feltérképezték, hol vannak szétszórva a budai Zöld Péterhez hasonló kézműves, tematikus vagy akár csak egyszerűen jó ötletre épülő játszóterek az országban. Gazdag képgalériával.

 

Kövess minket Facebookon is!