Itt a nyári szünet, és vele a gyerekek napközbeni elhelyezésével járó gondok. Az önkormányzatoknak nem kötelező gondoskodniuk nyári felügyeletről, de általában nem ezért, hanem a pénzhiány miatt nem kezelik a problémát. Szeptembertől pedig több testnevelés lesz az iskolákban, és növelni akarják az állam szerepét is az oktatásban. 

Az elmúlt hét legfontosabb vagy legérdekesebb, gyerekekkel kapcsolatos hírei:

Június 14-én egész napon át Kovács Illés, a salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium és Általános Iskola tizennégy éves tanulójának alkotása, egy Rubik-kockát és matyóhímzést ötvöző Google-logó volt látható a webes kereső magyar nyitólapján.

Vakáció!

  • Becslések szerint ezer-ezerötszáz nyári tábort szerveznek évente Magyarországon. A táboroztatásnak egyelőre nincsenek szigorú feltételei, csak az ÁNTSZ-nél kell bejelenteni a tábort. A szülők ugyanakkor egyre jobban megválogatják, hová küldik a gyereket. Most a „kevert”, például a nyelvi és lovas táborok keresztezése számít népszerűnek.
  • Véget ért a tanév, ismét gondot okoz a szülőknek a gyerekek felügyeletének biztosítása. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint a gyerekek nyári felügyeletét biztosítani nem kötelező önkormányzati feladat. Nem a szándék hiányzik, hanem a pénz: az önkormányzatok egyszerűen nem tudják finanszírozni az intézmények nyári működtetését.
  • A vakációban is naponta kapnak ételt a rászoruló gyerekek. Önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozók fogtak össze országszerte azért, hogy a szünetben is megfelelően táplálkozzanak a diákok. Ehhez több önkormányzat állami segítséget is kap. Becslések szerint Magyarországon mintegy 120 ezer alultáplált gyerek él.
  • Nem saját óvodai helyeit bővítené Mosonmagyaróvár, inkább a környező települések kihasználatlan intézményeibe szállítaná azokat az óvodásokat, akiket nem tud elhelyezni a településen - mondta a város polgármestere, Nagy István (Fidesz-KDNP). Jelenleg 62 gyereket nem tudnak elhelyezni, mivel nincs elegendő férőhely.

 

2011/2012-es tanév

  • Az új tanévben minden nap lesz testnevelés, ugyanis a gyerekek túl keveset mozognak - mondta Czene Attila sportügyi államtitkár.
  • Az állam szerepét növelni kell, mert csak akkor tudja garantálni az oktatás színvonalának emelését, ha eszközök vannak a kezében - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. Vélekedése szerint a korszerű pedagógia mindig az egyénre irányul, azaz a gyereket kell tanítani, nem a tantárgyat. A politikus szerint ezen változtatásokat nagy tetszéssel fogadta a szakma.

 

Gyereksorsok

  • Ferge Zsuzsa szerint a szegénység szempontjából az európai mezőny közepén vagyunk, de ha speciális csoportokat, főképpen, ha a gyerekeket nézzük, akkor kiderül, hogy nagyon rosszak a magyar adatok, vagyis a gyerekek az átlagos szegénységen belül is le vannak maradva. Európában az utolsó három-négy között vagyunk a családok elszegényedésének tekintetében. Látható a középosztály lecsúszása, sok családnak a mélyszegénység felé süllyedése.

 

Támogatások, segítség

  • Újból teljes mértékben finanszírozza a hallássérült gyerekek számára a speciális készülék beültetését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, és olyan megoldást dolgoztak ki, amely a lehető leggyorsabban biztosítja a műtét elvégzését azoknál, akiket a leginkább sürget az idő.
  • Az EP állampolgári jogokkal foglalkozó bizottságának tervezete különleges védelemben részesítené a gyermekeket és a kiskorúakat, akik gyakorta személyes adatokat tesznek közzé a közösségi oldalakon. A szakbizottság az úgynevezett médiaműveltséget beemelné az iskolarendszerű oktatásba, emellett nagy hangsúlyt helyezne arra, hogy a gyermekeket és a kiskorúakat tájékoztassák arról: miként járhatnak el felelős módon az interneten.
  • Több mint négymilliárd dollárt - a vártnál jóval nagyobb összeget - adtak össze a szegény fejlődő országokban élő gyerekek védőoltási programjára az adománygyűjtés céljából összehívott hétfői londoni konferencia részvevői. Bill Gates például egyedül egymilliárd dollárt ajánlott fel.
  • Idén szeptemberben a H&M egy gyermekruha-kollekcióval támogatja az UNICEF All for Children elnevezésű kezdeményezését. A világ 160 üzletében kapható All for Children-kollekció összes bevételének 25%-át az UNICEF számára ajánlja fel a divatcég, melyből a szervezet a gyermekek tanuláshoz és védelemhez való jogát támogatja a veszélyeztetett közösségekben.

Az All for Children-kollekció

 

Kövess minket Facebookon is!