Egy nemrég kirobbant szigetországi vita különösen megmosolyogtató lehet nekünk, magyaroknak, akik alsó tagozattól az érettségiig kötelező olvasmányokon nőttünk fel. A vita, illetve az abban elhangzó érvek jól mutatják a magyar és a brit irodalomtanítás közötti eltéréseket: Nagy-Britanniában ugyanis 11 éves kor alatt nem létezik a kötelező olvasmányok listája, kánonja, és már annak bevezetését is diktatorikus lépésnek tartják egyesek.
Nem egy totalitárius országban élünk, nem a náci Németországban vagy a szovjet Oroszországban vagyunk, ahol az állam megmondhatja, melyik könyveket kellene olvasnunk – ezzel támadja az elismert gyerekkönyvszerző, Michael Rosen a brit kormány azon javaslatát, miszerint szükséges volna felállítani egy kánont a nemzeti tantervben.
Michael Gove brit oktatási miniszter nemrég jelentette ki, hogy az iskola túl keveset követel meg a gyerekektől, és arra is túl hosszú időt hagy. Ezért a jövőben az általános és a középiskolás gyerekeknek minél több könyvet kellene elolvasniuk – javaslata szerint a 11 évesnél idősebb gyerekeknek évente akár ötvenet is. A 11 év alatti diákoknak pedig a brit kormány gyerekkönyvszerzők bevonásával összeállítana egy listát azokról a könyvekről, melyeket az adott korban el kellene olvasnia a gyerekeknek, így szélesítenék az iskolások műveltségét. Az 5-11 éves gyerekeknek összeállított lista akár a nemzeti tananyagba is beépülhet. Azt egyelőre még nem tudni, milyen könyvek szerepelnének a listán.
Ezt a javaslatot azonban ismert gyerekkönyvszerzők támadják a most pénteken megjelent Times Educational Supplement-ben.
Az oktatási hetilapban Michael Rosen többszörösen kitüntetett gyerekszerző azt írja: „Mindig támogatom, ha az emberek könyveket ajánlanak egymásnak. Azt azonban messzemenőkig ellenzem, hogy olyan listákkal tegyék ezt, melyek a kormány vagy az állam nézeteit tükrözik vissza. Ha Michael Gove csak javasolja a listát, akkor rendben van. Azonban ha a kormány vagy az oktatási tárca listájáról van szó, akkor mélységesen bizalmatlan vagyok vele szemben.” Rosen azt is kifogásolja, hogy nem tudják, pontosan kik ajánlják a listára kerülő könyveket, így azokat nem lehet javaslatként, ötletet adó segítségként értelmezni. Vagyis így csak egy nem demokratikus lista születhet: „Ha csak megmondják, hogyan vagy miként olvassanak a gyerekek, az nem jelenti azt, hogy egy totalitárius országban élünk, hogy a náci Németországban vagy a szovjet Oroszországban vagyunk” – véli Rosen. Az azonban, amikor az állam előírja, mely könyveket kell a gyerekeknek elolvasniuk, az már a diktatúrára emlékeztet.
Alan Gibbon, a Shadow of the Minotaur c. gyerekbestseller szerzője szerint a centralizált lista helyett inkább nagyobb bizalmat kellene megszavazni a tanároknak és a könyvtárosoknak: „Ki kellene építeni egy hálózatot azok között, akik friss és korszerű ismeretekkel rendelkeznek a gyerekirodalomról, és akik így szabadon ajánlhatnának könyvet a diákoknak az érdeklődésüknek és a hátterüknek megfelelően.”
Kétségtelen, hogy az évi ötven könyv rengetegnek és teljesíthetetlennek látszik. A jelenlegi brit nemzeti tantervben a 11 év alatti gyerekek számára nincs ajánlott szerzőkből és könyvcímekből összeállított kánon. A tanterv mindössze általános dolgokban tesz kikötéseket, például, hogy a gyerekeknek meg kell ismerniük a különböző műfajokat: a regényeket, verseket, mítoszokat, színműveket. Michael Gove-ék a nemzeti tanterv korszerűsítésével (ebben az esetben egy javasolt kánon felállításával) azt akarják elérni, hogy a gyerekek országszerte egyforma alapossággal tanuljanak az adott témákról, hogy az általános iskolából kikerülő diákoknak legyen egy közös alapműveltségük. A tanterv átalakításáról egyelőre még csak az egyeztetések kezdődtek meg, a döntés várhatóan 2012 tavaszán születik meg.
Utolsó kommentek