Februárban két produkcióval bővül a gyerekeknek szóló darabok repertoárja a Nemzeti Táncszínházban. 8-án a Budapest Táncszínház előadásában debütál a Pinokkió, 9-én pedig a Budai Várban lesz látható a Duna Táncműhely az Ami a szívedet nyomja című, kiskamaszoknak szóló műsora. A színházban hagyott tízforintos érmékből pedig az UNICEF segítségével tiszta vízhez, oltóanyaghoz jutnak a legrosszabb sorban élő gyerekek.
A Pinokkiót Földi Béla, a Budapest Táncszínház vezetője koreografálja. A most februárban bemutatott darab a 2006-os Pinokkió újrarendezett változata lesz. 2006-ban a Budai Várban mutatták be a darabot, a 2012-es Pinokkiók a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában láthatók majd. „A Fesztivál Színházban nagyobb a színpad, ennek megfelelően lehetőségünk van arra, hogy több szereplője legyen a produkciónak, mint 2006-ban volt, így a színpadkép is változik valamelyest. Több részt átkoreografálok, a táncanyag is modernebb lesz, emellett pedig a multimédiás részek is változnak” – foglalta össze a markánsább eltérések az újrarendezésben Földi Béla a Gyerekszemlének.
Díszlet, kellékek és jelmez: Molnár Zsuzsa
Fényterv: Nasser Hammadi, Földi Béla
Koreográfus: Földi Béla
További információ
Az Ami a szívedet nyomja az első tánc formájában való feldolgozása a klasszikus svéd antológiának, és végre egy újabb ifjúsági előadással is bővül a színházi repertoár. „Rendkívül kevés olyan táncelőadás van, amely a kamasz közönséget célozza meg vagy a kamaszok világával foglalkozik, ezért is érezzük hiánypótlónak a vállalkozást. Nekem, mint koreográfusnak igen távoli a kamaszok világa, bármennyit olvasok is utána, bármennyire is próbálok a saját kamasz fiam fejébe belelátni. Ezért is volt szükségem inspirációra, amit a gyerekversekben találtam meg” – mondta a Duna Táncműhely művészeti vezetője, Juhász Zsolt. Az előadással a társulat azt szeretné, ha a tizenéveseket bevezetné a kortárs táncszínház világába azzal, hogy a világukat, érzelmeiket, mindazt a belső változást mutatják meg a tánccal, amelyen éppen keresztülmennek.
Jelmezterv: Kiss Zsuzsanna
Fény: Lendvai Károly
Koreográfus-rendező: Juhász Zsolt
A darabban közreműködnek a Vörösmarty Mihály Drámatagozatos Gimnázium 9/d osztályának tanulói.
További infromáció
A Nemezeti Táncszínház február 1-jén „Segíts egy tízessel” szlogennel új, tíz héten át tartó jótékonysági akciót indít. Az UNICEF Magyarországgal közös akcióban tízforintosokat gyűjtenek az intézményben április 11-ig. A befolyt összegből a szervezet a világ legrosszabb sorban lévő gyerekein segít. „Ha belegondolunk, hogy 10 Ft-ból a szervezet már képes egy olyan tablettát vásárolni, amivel katasztrófa helyzetekben négy-öt liter vizet is meg lehet tisztítani, ami egy gyerek egy napi igényét fedezi, akkor megértjük, hogy miért nagy szó számunkra ez az akció” – írta az UNICEF. A szervezet közleményéből kiderül, tíz darab tízforintos például már elegendő három gyermekbénulás elleni oltóanyagra, vagy megvásárolható belőle egy szúnyogháló, amely alatt öt gyerek fér el, akik így megóvhatóak a maláriától. |
Kövess minket Facebookon is!
Utolsó kommentek