Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A családi veszekedés olyan sebet ejt, mint a háború

Az előző hét híreiből válogattunk.

Országgyűlés

  • Kötelező szülői felügyeletet írna elő az este nyolc óra után az utcán tartózkodó 14 éven aluli gyerekek mellé egy fideszes képviselő a családok védelméről szóló törvény tervezetéhez benyújtott módosító javaslatában. A politikus szerint "a gyermekeket a család kötelékén kívül számtalan veszély fenyegeti" és "a közterületen felügyelet nélkül eltöltött időben számos gyermek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé".
  • A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a bölcsődékben személyi térítési díjat kelljen fizetni a gyerekek után. Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője azt mondta, egy ilyen intézkedés tovább rontaná az országban az amúgy is rossz demográfiai helyzetet és mivel jelenleg rengeteg a devizahiteles, így a magyar családok döntő többsége egyszerűen nem hajlandó újabb kiadásokra.

0 Tovább

Megérkezett a lappföldi Mikulás!

Joulopukki repülőgépe december 2-án szállt le, a reptéren kisebb gyereksereg fogadta. A Mikulás meglátogatja a gyerekeket a vörösiszap sújtotta településeken és a fóti gyermekotthonban is. Joulopukki egy hetet tölt Magyarországon. Képgaléria itt.

(Kép: MTI/Földi Imre)

A hét gyerekekekkel kapcsolatos hírei:

0 Tovább

Éhesek és fáznak a gyerekek több iskolában, óvodában

A válságot saját bőrükön érezhetik a magyar gyerekek is. Sorra kapcsolják ki a fűtést, szüntetik meg az ételkiszállítást a fizetésképtelen önkormányzatok iskoláiban. A héten például adósság miatt kellett rendkívüli szünetet elrendelni egy inkei általános iskolában és óvodában, a szolgáltató ugyanis lekapcsolta a gázt. A Kapos Televízió információja szerint hárommillió forinttal tartozik az önkormányzat a gázszolgáltatónak. A rendkívüli szünet több mint 30 óvodást és 120 általános iskolást érint. Az önkormányzat nem tud gondoskodni a gyerekekről, elhelyezésüket a szülőknek kell megoldani.

0 Tovább

Gyerekbarát igazságszolgáltatás: tízes skálán egyest ér

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Az első meghallgató szobát Budapesten, az V.kerületben alakították ki.


szólj hozzá: Gyerekbarát meghallgatószobák

A videóinterjúban Budapest rendőrfőkapitánya, Tóth Tamás azzal indokolja a plüssmackókkal, játékautókkal felszerelt szobák szükségszerűségét, hogy azok barátságosabb légkört teremtenek egy kisgyerek kihallgatásához, ami különösen akkor fontos, ha a gyerekeket például az egyik legsúlyosabb sérelem, a szexuális bántalmazás ügyében kell kihallgatni.

0 Tovább

Jön a családjogi törvény, itt van az új alaptanterv

Régóta létező, de a gyakorlatban csak ritkán alkalmazott szabályokat iktatna sarkalatos (kétharmados többséget igénylő) törvénybe a KDNP családjogi javaslata, amelyről első olvasatban már tárgyalt a kormány. A KDNP tervezete szerint a gyerekek nem élhetnek majd egészségtelenül, és törvényben rögzített kötelességük lesz szót fogadni a szüleiknek, a szülőknek pedig akár azon az áron is segíteniük kell a gyerekeiket, ha ezzel magukat fosztják meg valamitől - egyebek mellett ezek a javaslatok vannak a családjogi törvény [origo] birtokába került tervezetében. A kormány több eszközzel is segíteni akarja a gyereket nevelők boldogulását, a gyermektelen élettársak viszont hátrányba kerülhetnek.

Egy regionális gyámhivatal vezetője az [origo]-nak azt mondta: "helyénvalónak" tartja, hogy az új törvényben kötelezettségek is szerepelnének, a jelenlegi, 1952 óta létező szabályozás ugyanis szerinte inkább csak jogokat fogalmaz meg, az együttműködés előírása pedig "elvi keretet adhat" a később kidolgozandó végrehajtási részletszabályokhoz. Egy másik gyámhivatal vezetője szerint nem is teremtene új helyzetet a KDNP tervezete, csak ha részletesen meghatároznák, ki számít engedetlennek, és milyen szankciókkal kell sújtani azokat, akik nem szófogadóak, ilyenek azonban nem szerepelnek a javaslatban.

Az elmúlt hét híreiből válogattunk.

0 Tovább

Nem csak börtön várhat a gyerekpornón nyerészkedőkre

Európában minden ötödik gyerek szexuális zaklatás áldozatává válik, ezért október 27-én elsöprő többséggel szavazta meg az Európai Parlament a gyerekek szexuális zaklatása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló európai uniós irányelvtervezetet. Az [origo]-nak nyilatkozó kriminológus szerint a magyar szabályok eddig is szigorúak voltak, de most további lépések is várhatóak.

Az eddigi magyar szabályokhoz képest újdonság, hogy az ajánlás szerint gyermekbántalmazási ügyben a nyomozás megindításának az áldozat bejelentésétől függetlennek kell lennie. A magyar Btk. szerint csak akkor lehet szemérem elleni erőszak és megrontás miatt eljárást indítani, ha azt a sértett kéri. Az EP indoklása szerint azonban "a gyermek áldozatok nehezen tesznek feljelentést a zaklatás miatt, az elkövetők pedig megőrzik névtelenségüket a virtuális térben, ezért meg kell könnyíteni a bűncselekmények kivizsgálását és a büntetőeljárás során a vádemelést".

0 Tovább

Az EU nem tűri a gyerekkereskedelmet

Megszavazta az Európai Parlament csütörtökön a gyerekek szexuális zaklatása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szóló európai uniós irányelvtervezetet. Az új jogszabály értelmében - amelyet formálisan még az EU-tagországok kormányait képviselő Tanácsnak is jóvá kell hagynia - egyszerűbb lesz büntetni és megakadályozni a gyermekek ellen elkövetett bűncselekményeket, és a sértettek is nagyobb védelemben részesülnek majd.

Mint Cecilia Malmström, a belügyekért felelős európai bizottsági tag a strasbourgi plenáris szavazást üdvözölve hangoztatta, a jogszabály egyértelművé teszi: "az EU nem fogja eltűrni, hogy szexuális vágyaik kielégítéséhez a bűnözők tárgyként használják fel a gyermekeket, illetve azt, hogy áruként kereskedjenek velük".

0 Tovább

Nem ünnepelhetnek a gyerekekkel a szexuális bűnözők

A kaliforniai Riverside megye önkormányzata egyhangú döntéssel szavazta meg, hogy a szexuális bűncselekmény miatt elítélt emberek nem fogadhatnak gyerekeket halloweenkor - közölte a Riverside Press Enterprise. A rendelettel megtiltották a regisztrált szexuális bűnözőknek azt is, hogy halloweenkor ünnepi díszekkel dekorálják a házukat, illetve délután öt óra és éjfél között le kell kapcsolniuk minden külső világítást.

A hét másik bizarr témájú híre a legújabb Barbie-val kapcsolatos. Nincs sikere ugyanis a Mattel gyártó legújabb babájának a szülők körében: a tetkós, rózsaszín hajú baba pólóján lábszárcsontok keresztezik egymást. Koponya helyett viszont egy szív látható a csontok felett. A Barbie kiegészítője pedig egy Bastardino ("Korcska") nevű kutya. Az új Barbie-kat piacra kerülésük óta számos kritika éri amiatt, hogy valószerűtlen alakjával rossz példát mutat a gyerekeknek, de a mostani baba rekordmérgelődést váltott ki szülőknél - adta hírül a The Daily Telegraph. A felháborodás azonban nem teljesen jogos: a tetovált Barbie-t ugyanis elsősorban felnőtt gyűjtőknek szánja a Mattel. Mindössze 7400 darab készült belőle, és 50 dollárért (kb. 10 500 forintért) lehet hozzájutni kizárólag a neten.

0 Tovább

Minden 7 éves gyereknek az iskolában a helye?

A köznevelési törvény a héten nyilvánosságra hozott változata szerint a tanulmányi követelmények sikeres teljesítése esetén is megismételtethető a gyerekkel a tanév, ha a szülő ezt külön kéri. A javaslat szerint továbbá a nem tanköteles tanuló jogviszonya megszűnik, ha másodszor is megbukik ugyanazon az évfolyamon.

A törvénytervezet szerint a jelenlegi gyakorlattal ellentétben minden olyan gyereket be kell iskolázni, aki az adott év augusztus 31-éig betölti a 7. életévét, még akkor is, ha a gyerek nem iskolaérett. Az ilyen gyerek kis létszámú, átlagosan hét fős fejlesztő pedagógiai osztályba kerül, az évfolyam végén pedig szakértői bizottság dönt a tanuló továbbhaladásáról. A tervezet szerint az osztálylétszámok is változnak: óvodában minimum 13, maximum 25, általános iskolában 14 és 27, gimnáziumban és szakközépiskolában 26 és 34, szakiskolában 6 és 12 lehetne.

A javaslat pontosítja a pedagógusok munkaidejére vonatkozó rendelkezéseket is. A kötött munkaidő heti 32 óra, a fennmaradó részében pedig a pedagógus egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, illetve eseti helyettesítést lát el. A 32 órás heti kötelező iskolai munkaidő azt jelenti, hogy nem minősül majd túlórának a helyettesítés és a szakkörök tartása, így nem jár többletpénz érte. A teljes munkaidő 55-65%-ában tanórai és egyéb foglalkozások megtartása rendelhető el, ez azt jelenti, hogy a tanárok a jövőben akár 26 óra megtartására is kötelezhetők, miközben jelenleg heti 22 óra a kötelező óraszám.

A törvénytervezet teljes szövege innen tölthető le.

A hét gyerekekkel kapcsolatos híreiből válogattunk:

0 Tovább

Felvilágosító tanóra az AIDS-ről hét éveseknek?

Szexuális felvilágosító órákat rendszeresítettek idén szeptembertől az ukrajnai iskolák második osztályában. A téma többek között az AIDS/HIV-fertőzés elleni védekezés. Az ukrán iskolákban az elsőtől a kilencedik osztályig oktatják az egészségtan tantárgyat, amelyen belül a gyerekeket péládul az alapvető higiéniai szabályok betartására, az egészséges életmódra és táplálkozásra, a biztonságos közlekedésre, a katasztrófahelyzetek megfelelő kezelésére tanítják.

Az ukrán oktatási minisztérium szakemberei úgy gondolták, hogy már a második osztályban el kell kezdeni a hétéves gyerekek nevelését az AIDS és a HIV-fertőzés elleni védekezésre, s ennek jegyében három szexuális felvilágosító órát iktattak a tanmenetbe. Az Ekszpressz című ukrán lap szerint a szülőket meglepetésként érheti, ha második osztályos gyerekük otthon a nemi érintkezés mibenlétéről kezdi faggatni őket, ugyanis a forgalomban lévő egészségtan tankönyv nem foglalkozik a témával, és az csak a tanítók számára kiadott módszertani útmutatóban szerepel.

A hét fontos, érdekes hírei a Gyerekszemlén:

0 Tovább

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek