Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyar kislányról neveznek el egy műholdat

Lisa lesz a neve az Európai Bizottság és az Európai Űrügynökség Galileo elnevezésű műholdprogramja keretében felbocsátandó 27 műhold egyikének, miután Kraaijvanger Lisa Viktória, a Fillér utcai általános iskola tizenegy éves tanulója nyerte el az első helyezést az Európai Bizottság tavaly meghirdetett Galileo rajzpályázatán. A rajzverseny során mind a 27 EU-tagállamból választanak egy rajzot, amelynek alkotójáról a program keretében felbocsátandó 27 műhold egyikét nevezik el. Magyarországról közel 800 pályamű érkezett be. A gyerekeknek egy olyan pályaművet kellett készíteniük, amely a világűrt vagy az űrrepülést mutatja be.

Ezekől írtak az elmúlt héten:

0 Tovább

Egekig tupírozott hajkoronák, szőrös lábú férfiak

Alex T. Smith egy kövérkés kiskutyáról szóló könyvei, a Claude a városban és a Claude nyaral az óvodásoknak és a kezdő olvasóknak szólnak - de sokrétű nyelvi és képi humoruk miatt igazából korosztálytól függetlenül bárkit szórakoztatnak. A Yorkban élő 27 éves, de már több díjjal is elismert szerző-illusztrátornak és feleségének három kutyájuk van, így valószínűleg bőséges saját tapasztalat állt rendelkezésre a Claude-könyvek főhősének megrajzolásához.

0 Tovább

Új gyerekelőadások és egy filléres jótékonysági akció a Nemzeti Táncszínházban

Februárban két produkcióval bővül a gyerekeknek szóló darabok repertoárja a Nemzeti Táncszínházban. 8-án a Budapest Táncszínház előadásában debütál a Pinokkió, 9-én pedig a Budai Várban lesz látható a Duna Táncműhely az Ami a szívedet nyomja című, kiskamaszoknak szóló műsora. A színházban hagyott tízforintos érmékből pedig az UNICEF segítségével tiszta vízhez, oltóanyaghoz jutnak a legrosszabb sorban élő gyerekek.

0 Tovább

Gyászjelentéseket író fiúról és ingerlékeny kutyáról szólnak az év legkiválóbb gyerekkönyvei

Egy tegnapi ünnepségen hirdették ki az American Library Association éves díjazottjait, többek között a Newbery- és a Caldecott-éremmel kitüntetett gyerekkönyveket is. A gyerekkönyvtárosokból álló zsűri döntése alapján Jack Gantos regénye és Chris Raschka képeskönyve bizonyult a legjobbnak.

0 Tovább

Harry Potter hobbija valójában is egy véres sport

A kviddics a varázslóvilág legkedveltebb sportja J. K. Rowling Harry Potter-sorozatában. Az Oxfordi Egyetem hallgatói élőben is tesztelik, milyen lehet egy mugli, vagyis varázserő nélkül játszott kviddicsmeccs. Seprűnyélen repkedő boszorkányok és varázslók helyett az egyetem fiatal hallgatói játsszák le a gyerekkori olvasmányukból ismert fiktív sportot. A levegő helyett a földön, lábaik között seprűnyélen szaladgáló oxfordosok játéka alapján megállapítható, hogy bár nincsenek ügyes effektek, sőt a hallgatók kifejezetten viccesen néznek ki játék közben, a kviddics tényleg valódi zúzódásokkal és vágott sebekkel jár.

A gyorsan mozgó, szárnyas arany labdát, a cikeszt egy sárga jelmezbe öltözött játékos képviseli, a gurkókat pedig röplabdák helyettesítik, de az alapszabály megegyezik azzal, amit Rowling könyveiben olvashatunk.

A moziban például ezt láttuk:

0 Tovább

Környezettudatos tündérlak a családnak - fillérekből

Egy walesi családapa, Simon Dale a környezettudatosságban és az önfenntarthatóságban hisz - ezek jegyében építette fel családjának saját kezével a tündérmesék hangulatát (vagy inkább egy hobbitlakot) idéző házat, mindössze 3000 fontból (kicsit több, mint egymillió forintból). Az építészeti képzettséggel és tapasztalattal nem rendelkező férfi egy láncfűrésszel és saját erőt igénylő alapszerszámokkal (például lapáttal, vésővel, kalapáccsal) négy hónap alatt építette fel az új otthont. A ház fából, kőből, szalmából készült, a tetőt gyeptéglákból rakta. A család a ház működtetésénél is figyel a környezettudatosságra: például napenergiával fűtenek, komposzt vécét használnak, a hűtést a ház alapjai alól felvezetett hideg levegővel oldják meg.

3 Tovább

Aki nem akar tandíjat fizetni, tanuljon természettudományos tárgyakat!

Az előző hét legfontosabb hírei a felsőoktatás átalakításához köthetőek. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy egy csütörtökön elfogadott rendelet szerint az állam szerződést köt a felsőoktatásban tanuló diákokkal. Összesen ötvenezer olyan hely lesz, amelyet az állam teljesen vagy felében támogat, ezekre vonatkoznak a hallgatói szerződések. A szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak (ez hat, tíz vagy tizenkét évet jelenthet). Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást. Akik nem tudnak diplomát szerezni, azoknak csak a támogatás felét kell visszafizetniük; azoknak a nőknek pedig, akik három gyereket szülnek, elengedik a visszafizetést.

A kormány pénteken hozta nyilvánosságra a 2012-es felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítését, ebben közölték az államilag finanszírozott egyetemi és főiskolai férőhelyek intézmények közötti felosztását, illetve a képzések költségeit. A felvételizők körében eddig rendkívül népszerű gazdasági képzés az egyik olyan terület, amelynek állami finanszírozását a leginkább érintette a felsőoktatási reform: 4900-ról 250-re csökkent az állami finanszírozással felvehető hallgatók száma, részösztöndíj ezen a területen nincs. A keretszámokról és a tandíjakról összefoglalóan itt lehet olvasni.

A kormány szándéka az, hogy a keretszámok arányainak változtatásával terelje a diákokat a műszaki és természettudományos pályák felé. Hoffmann Rózsa tanácsa azoknak, akik eddig esetleg nem ebben gondolkoztak, vagy úgy érzik, nem ehhez értenek, így hangzik: "Nyilvánvaló, hogy aki most tizenkettedikes, és decemberig nem nagyon tanult fizikát, kémiát, biológiát, az ebben az évben nem fog változtatni, de azt nem zárom ki, hogy akinek idén nem sikerül a felvételi, és nem akar diákhitelt felvenni, egy évet az életéből arra szán, hogy természettudományos tárgyakat tanuljon."

A hét híreiből válogattunk.

0 Tovább

Retró mese koszos gyerekekről – és egy fotópályázat

A legnagyobb igyekezet ellenére is könnyen maszatos lehet az ember tetőtől talpig. Szutyoksári és kutyája, Koszmók pedig szinte vonzzák a piszokkal járó helyzeteket. Annie M. G. Schmidt és Fiep Westendorp holland szerzőpáros retró meséjében minden a koszról és a tisztaság megőrzésének lehetetlenségéről szól.

0 Tovább

Olimpiai rajzok, egypercesek a színpadon - pályázatok általános és középiskolásoknak

A londoni olimpia közeledtével a British Council rajzpályázatot írt ki, amelynek témája az olimpiai játékok, de ha valaki inkább a színpadon mutatná meg, mit tud, választhatja az Országos Színháztörténeti Múzeum pályázatát, amelynek keretében a gyerekeknek Örkény egyperceseiből kell játszaniuk. Összegyűjtöttük az aktuális pályázatokat általános és középiskolás diákok részére.

0 Tovább

Gyerekjogi honlapot indított az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság nemrég elindított egy új, gyerekeknek szóló honlapot. A Gyereksarok (Kid's Corner) honlapon egyszerűen, érthetően írnak a gyerekek jogairól, információkat közölnek az Unióról és a tagállamokról, és ezekhez különböző játékok, kvízek kapcsolódnak. A Gyereksarok 22 nyelven érhető el.

0 Tovább

gyerekszemle

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek